Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - DOKUMENTÁCIÓ - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A lelkiismereti döntés tisztelete. Német püspökök pásztorlevele az újraházasodott elváltak pasztorációjáról
DOKUMENTÁCIÓ A LELKIISMERETI DÖNTÉS TISZTELETE Német püspökök pásztorlevele az újraházasodott elváltak pasztorációjáról A pasztorális legvitatottabb kérdései közé tartozik az egyház magatartása az újraházasodott elváltakkal szemben. Oskar Saier freiburgi érsek, Karl Lehmann mainzi és Walter Kasper rotten- burg-stuttgarti megyéspüspökök közös pásztorlevelet adtak ki „Irányelvek a felső-rajnai érseki tartomány területére az elváltak és az újraházasodott elváltak lelki gondozásához" címmel. Ebben kimondják, hogy az újraházasodottak szentséghez bocsátása általánosságban ugyan nem lehetséges, rámutatnak azonban arra, hogy a papoknak tiszteletben kell tartaniok az egyes ember lelkiismereti döntését. Ennek a pásztorlevélnek két fejezetéből közlünk részleteket. IRÁNYADÓ ALAPELVEK A PASZTORÁCIÓ SZÁMÁRA 1. A lelkipásztori munka fundamentuma A Biblia és az egyház hagyományában megőrzött keresztény tanítás marad — minden társadalmi változás ellenére — a mai és a jövő lelkipásztorkodás fundamentuma. A lelki gondozás első és legfontosabb feladata az, hogy Jézust követve tanúságot tegyen az emberek előtt Istennek a világ iránti szeretetéről, s ennek alapján Isten áldásával kísérje a férfit és a nőt egymás iránti szeretetük emberi útján a házasságban és a családban. Ma is ez az egyház legalapvetőbb szolgálata az emberekkel szemben. Kiemelt feladat tehát a hitoktatás minden szintjén a keresztény házasságra való fölkészítés, illetve a házasság kísérése. Az egyháznak ebben a szolgálatában mindig meg kell tartania Krisztusnak a házasságra vonatkozó parancsát, s ezzel a válás tilalmát is. Ez a meggyőződés nem maradhat csupán egy ünnepélyes kijelentés, hanem egészen konkrétan élnie kell azt az egyháznak és tagjainak. A katolikus egyház hagyománya tanításában és igehirdetésében igyekezett szigorúan megtartani, a pasztorálisban és a jogban kifejteni az Úrnak ezt az egyértelműen kifejezett akaratát. Akadhatnak olyanok, akik ezt az Evangélium betűjéhez való „naiv" ragaszkodásnak tartják, valójában azonban hiteles jele annak, hogy az egyház szigorúan hűséges Istenhez, a teremtés Urához és az Újszövetség szerzőjéhez. Azoknak az embereknek a lelkipásztori irányítása és segítése, akiknek felbomlott a házassága, vagy akik elváltak és új házasságot kötöttek, csak a halálig tartó hűségben megnyilvánuló kölcsönös szeretetről szóló örömhír keretein belül lehetséges. Aki nem a házasság keresztény felfogását jeleníti meg és teszi hitelessé mint pozitív, az ember igaz boldogságát szolgáló életformát, az rosszul gondoskodik a felbomlott házasságból kikerült emberről, s nem az Evangélium és az egyház szellemében cselekszik. Nincsen külön, egymagában álló „elvált-pasztoráció", amely el volna szigetelve az Evangélium centrumától. 2. A házastársi kapcsolatok kríziseinek okai A széthullott házasságok és családok száma ma összehasonlíthatatlanul magasabb, mint régebben. Az okok ismertek: a házasságok szinte kizárólagosan a partnerek egymáshoz fűződő kapcsolatára vannak utalva; nem gátolja őket a nagycsalád, a rokonság vagy a baráti kör. Az az idő, amit a partnerek a házasságban töltenek, ma kétszer olyan hosszan tart, mint régen. A házassághoz hozzátartozik az egyenjogú partneri viszony. Egy olyan 13
