Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Fila Béla: A teológia transzcendentális megalapozása Karl Rahner nyomán
Fila Béla A TEOLÓGIA TRANSZCENDENTÁLIS MEGALAPOZÁSA KARL RAHNER NYOMÁN A mai feladat A keresztények hitüket a kinyilatkoztatásból merítik. A teológia pedig az egyház hitét dolgozza fel módszeresen, tudományosan. Ezt már maga a teológia kifejezés is jelzi: e tudomány Isten üzenetének értelmes, szavakban megragadható lényegét, vagyis Isten logoszát fejti ki. A teológusnak két dologra kell ügyelnie az egyház hitének szisztematikus feldolgozásakor. Az egyik, a tartalmi elem, a kinyilatkoztatás történeti ténye, mely az ugyancsak történeti forrásokban csapódott le: a Bibliában és a hagyományban. A Szentírás az alapvető és első normája minden Istenről szóló értelmes beszédnek és kifejtésnek. Maga Isten tette szóvá — logosszá — önmagát, amikor üdvözítő titkát kinyilatkoztatta az embernek. A teológia kifejtés másik lényeges jellemzője a módszeresség, ami tudományosságának formai eleme. A módszeres feldolgozás és kifejtés során a teológus rendszerbe foglalja a kinyilatkoztatott igazságokat, és egyben az a feladata, hogy rendszerét megalapozza és igazolja. A módszer felépítését csak részben szabja meg a vizsgált tárgy, mert valójában a konkrét módszer megválasztásában és kidolgozásában minden teológus függ saját korának szellemi horizontjától, tényleges gondolkodásmódjától. Módszertani kérdések általában akkor vetődnek fel, amikor a gondolkodásmód gyökeresen megváltozik. Az új és a régi törésvonalán jelenik meg az új módszer, melynek kidolgozását főként az serkenti, hogy az új, olykor radikális kérdéseket fel kell dolgozni, a szemléletváltozást be kell építeni a hagyományos tudományos életbe. Századunk folyamán az emberiség és a hívő ember életében egyaránt olyan külső és belső változások történtek, melyek a szellemi élet alapjait is megrázták. Manapság alapvető nehézségekbe ütközik a megőrzött és áthagyományozott kinyilatkoztatás megértése és továbbadása. Most tehát újból meg kell kísérelniük a teológusoknak, hogy a kor tudományos követelményeinek szintjén, az adott világképhez és világszemlélethez szokott emberek szellemi horizontjába állítsák és ezáltal „érthetővé" tegyék a keresztény hit misztériumát. Ha a gondolkodásmód megváltozik is, a valóság önmagában még nem változik meg. így a hit misztériumai sem változnak meg, de a valósággal szemben másféle magatartást felvett ember számára másképpen kell megalapozni és megfogalmazni a hit titkát — a mindenkor ugyanazon hit soha ki nem meríthető gazdagságú titkát. A katolikus teológia mindig is arra törekedett, hogy korának szellemi szintjén reflektáljon a világ Urának megnyilvánulásaira, ön-kinyilatkoztatásaira. Isten kinyilatkoztatott igazsága történelmi jellegű igazság, a történelemben jelenik meg és történelmet hoz létre. Itt a történelmet nem relatív értelemben vesszük — mint az események merő, egymás után lepergő folyamatát, amelyekben az igazság csak relatív értelemben állapítható meg —, hanem egyetemes értelemben, amennyiben valamely „esemény" feltétlen, az adott történeti szituációtól független érvénnyel rendelkezik. Isten igazsága bár a történelemben bukkan föl, mégis feltétlen érvénnyel rendelkezik, igazságérvényét nem múlhatják felül más történeti jellegű igazságok. Isten nem csak egyetlen kor emberéhez szól, hanem üzenetében az egész emberiséget megszólítja, minden korban feltétlen igazságokat közöl. Ebben az értelemben vetődött föl a XX. század teológiájában Isten abszolút igazságának, a hit misztériumának történeti, egzisztenciális ill. szubjektív vonatkozása. Rahner ezt a teológia alapjait is érintő kérdést az ún. transzcendentális módszerrel dolgozta fel. A transzcendentális megalapozottságú teológia — az újkori gondolkodás összefüggésében először — nem a teológia tárgyára kérdez rá, nem az isteni kinyilatkoztatás és az 138
