Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Werbick, Jürgen - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Házasság és család - krízis és megújulás
TANULMÁNYOK Jürgen Werbick HÁZASSÁG ÉS CSALÁD — KRÍZIS ÉS MEGÚJULÁS 1. Krízis? — Megújulás? Nem kell sok elemző éleslátás ahhoz, hogy kimondjuk a házasságról és a családról: veszedelmes krízisbe jutott. Az is kézenfekvő, hogy az a társadalom, amely ebbe a kritikus helyzetbe juttatta azokat, maga is súlyos beteg, ugyanebben a krízisben szenved. Ma már a „magányosok társadalma", sőt „autisztikus társadalom" felé vezető trendről beszélnek (H.J. Hoffmann—Novotny). A krízis láttán még vakmerőbbnek tűnik a megújulás lehetőségéről beszélni, s ehhez a megújuláshoz az egyháztól és a teológiától várni a döntő indításokat. Nem felelős-e ezért a krízisért — többek között — a házasságról és családról alkotott egyoldalú felfogásával a katolikus egyház is? Feltehetjük-e még az egyházi tanítóhivatalról, a teológiáról, a pasztorálisról, hogy képes elég érzékenységet felmutatni a házasságban és családban való együttélés terhei és új lehetőségei iránt? Kétségtelen, hogy a krízis drámai jelentőségét fölismerték. Ez érződik ki az 1981-ben megjelent Familiáris consortio Apostoli Buzdításból, a tanítóhivatalnak ebben a témában közzétett utolsó állásfoglalásából, amely a következőket vázolja föl, hogy mi az egyház feladata ebben a krízisben: „A történelem jelen szakaszában — amikor a családra sok olyan erő támad, melyek megsemmisíteni vagy legalább eltorzítani akarják — az egyház, tudván, hogy a társadalom, valamint önmaga épsége szorosan összefügg a család állapotával, sürgető és égető feladatának tekinti, hogy mindenkinek hirdesse Isten tervét a házasságról és a családról; védelmezze e terv eredeti gazdagságát és emberi, illetve keresztény fejlődését, s így hozzájáruljon a társadalom és Isten Népe megújulásához." (Familiáris consortio 3.) A krízis diagnózisa — a számos bomlasztó és züllesztő erő leleplezése — nem jelent nagy problémát az Apostoli Buzdítás számára. A negatív jelenségek (a tekintélyrombolás, az értékek lerombolása, a válások növekvő száma, az abortusz, a sterilizáció, a fogamzás ellenes felfogás terjedése) gyökerénél sokszor ott található „a szabadság megromlott fogalma és megtapasztalása, mely szerint a szabadság nem azt a képességet jelenti, melynek birtokában az ember megvalósíthatja Isten tervét a házasságra és a családra vonatkozóan, hanem egy olyan erőt, amely nincs alávetve senkinek és — nem egyszer önszeretetből — mindenkivel szemben a maga kényelmét keresi" (Familiáris consortio 6.) Hogy ez a diagnózis nem megy bele a részletekbe, hogy a klisé határán mozog (a több mint száz oldalból kettő és felet szentel e Buzdítás a jelen társadalmi szituációnak), azt még az sem vitathatja, aki teljes jóakarattal olvassa. Vajon annak a jele volna ez, hogy a tanítóhivatal még nem tudta magát elszánni arra, hogy a házasságról és családról szóló tanítást valóban újra fogalmazza? A régi, de egyáltalán nem általános egyházi tanítás, amely szerint a házasság belső célja elsődlegesen az, hogy gyógyszer legyen a rendetlen nemi vágy ellen (remedium concupiscentiae), s hogy utódokat hozzon a világra, valamint az az ugyancsak régi meggyőződés, hogy a nemi gyönyör csak akkor lesz „rendezett", ha a természet „cseleként" a nemzés szolgálatában áll, végül a hagyományos családkép, amely szerint a családnak elsősorban az a célja, hogy keretet adjon az utódok fölnevelésének —, mindez a hagyo131
