Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - KÖRKÉP - Kerkhofs, Jan - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Bízzuk rá magunkat Jézus Lelkére - Az egyház és a rendek pusztai vándorlása
támasztja alá a remény másik dimenziója: mindig tudunk az élő Isten jelenlétéről és végtelen gyöngédségének fényéről. A szerzetesek tehát mindenekelőtt mindenkinek testvérei lesznek, reménytől átitatva, olyan útitársak között, akik megtapasztalják a kegyetlen és raffinált kétségbeesés kísértéseit. Annak magyarázatául, amit most mondtam, szeretném Jacque Delors-1 idézni a La Croix-ból. Pierre Bérégovoy egykori miniszterelnök eldobta magától az életét. Delors, az Európa-Bizottság elnöke nekrológjában távolabbra akart tekinteni Bérégovoy tragédiájánál. Láttatni akarta „azt a földrengést, amely megrázkódtatja az ipari társadalmakat... Aláásta őket a hagyományos értékek eltűnése, s a jelen pillanatban ezeket tartósan nem tudja pótolni semmi sem." Gondolatai végén felteszi a kérdést: „A politikai, gazdasági és szociális tevékenységen kívül a sorsnak mely más dimenzióit állítottuk szembe a sötétségnek ezzel a szorításával, amelybe társadalmaink belesüppedtek?" Delors szembeállítja ezzel a szorongattatással „a reményt, amelyet a keresztény ember magában hord,... amely megengedi neki, hogy messzebb lásson a tengerpartnál, túl saját egzisztenciáján." Nyilván merészség rábízni magunkat erre a perspektívára, de hozzátartozik az „evangéliumi élet" lényegéhez. Enélkül a kockázat nélkül nincs értelme a szerzeteséletnek, természetesen a valódi életnek sem. A jövőre nézve minden megújulás elengedhetetlen feltétele az evangéliumi élethez való visszatérés. Elsősorban nem kontemplativ, nem monasztikus, nem apostolkodó szerzetesek vagyunk; nem is bencések, dominikánusok, jezsuiták vagy mások. Elsősorban olyan férfiak és nők vagyunk, akiket megfogott Jézus Krisztus Istene. Ő ragad meg és indít el bennünket az emberiség útján („Kövessetek és menjetek!"). Minden egyéb másodrendű dolog. Tehát nagy a mozgásterünk. Menjünk most egy kicsit tovább a lehetőségek útján. Pátrónusként vigyük magunkkal Morus Szent Tamást, akinek utópisztikus beállítottsága képes szárnyakat adni a fantáziának, s ezzel a szükséges kreativitásnak is. Az evangéliumi élet először az Evangélium szolgálatát és a Jézus Lelke iránti engedelmességet jelenti. Jézus szemei előtt az Isten Országa áll. Az apostolok közössége és az Ősegyház — ezt az a közösség alakította — elsősorban az Ország szolgálatában állnak; nem önmaguk körül keringenek. Minden keresztény erre az „evangéliumi életre" kapott meghívást. Tehát az „evangéliumi szerzeteséletnek" is mindenekelőtt az Isten Országát kell keresnie, s ez azt jelenti, hogy bátran kell élnie az Isten Országa és az egyház között fennálló történelmi, dialektikus és a kor adta feszültséget. Ez nem volt könnyű soha, nem az ma sem, amikor mindenfelé ébredezik a biztos múlt iránti nosztalgia. Ebből adódik, hogy a Szentlelket nem lehet bezárni a hagyományokba — még ha kánoni előírások is azok —> ha nem akarjuk ugyanakkor elhanyagolni a bölcsességet, amelyet ugyanaz a Lélek ad és ezekben a hagyományokban kínál föl. Kihívások a mai rendek előtt Példaként képzeljünk el néhány konkrét lehetőséget: 1. Nem kellene-e támogatni abban az egyházban, amely az ökumenizmus felé fordul, a valódi ökumenikus közösségek létrejöttét? Úgy tűnik, a szerzetesélet képes megadni az ideális „helyét" a kísérletnek: megélni az egyházak egységét (communióját). Nem kell teológiai elméleteket elővenni: a közös imádság és a közös apostoli munka lehetővé teszi a további fejlődést. 2. Nem kellene-e az elkötelezettség több változatát felkínálni abban az egyházban, amely elveti az „osztályrendszert", s ahol minden ember testvére a másiknak? Különböző lehetőségek vannak a világiak bekapcsolására (egy meghatározott időre, egy meghatározott munkára, vagy egy hosszabb, előre meg nem határozott időre). Ezeket a világiakat természetesen gondosan kell kiválasztani; a szerzetesközösség lelkiségén gazdagodhatnak, továbbképzéseken vehetnek részt, a vendégfogadásban bizonyos előjogokat élvezhetnek... Még arra is lehetne gondolni, hogy tagokként dolgozhassanak tovább 107
