Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit: Dr. Jelenits István piarista tartományfőnökkel. "... Az én igéim el nem múlnak..."
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE Dr. Jeleníts István piarista tartományfonökkel „...AZ ÉN IGÉIM EL NEM MÚLNAK..." Napjainkban könnyű Bibliához jutni. Megkapják a fásultak, a szenvedők, a menekültek. Kézbe veszik a közömbösek, a sikeremberek és a vallást alig ismeró'fiatalok. Kérdésem az, mit nyernek vele? — Azt gondolom, hogy a Biblia nem válik önmagától azonnal szenzációvá. Az a tapasztalatom, hogy többnyire embereknek a közvetítésével jut a másik emberhez. Valaki olyannak a közvetítésével, akinek számára sokat jelentett és most kezébe adja annak, akit szeret, akivel törődik, és egy-két segítő szót fűz hozzá vagy elmondja, mi volt neki ebben a könyvben először különösen fontos. Tehát hiszek abban és a tapasztalatom is arra utal, hogy a Bibliához is kell az emberi környezet. Összevág ez azzal, hogy mi, katolikusok úgy látjuk, úgy hisszük, hogy a Biblia a hagyománynak a folytonosságában bizonyul az élő Isten élő üzenetének; másrészt belevág abba a tapasztalatomba, hogy a legnagyobb irodalmi művek is akkor válnak élményévé az olvasóknak, ha valamiféle emberi kulcsot kapnak hozzájuk. Ez sokszor igen kevés szó is lehet. A Tanár úrról annyit tudok, hogy bizonyos értelemben „érett hivatás". A diploma megszerzése után jött a rendbe, többek között azért, hogy az akkori körülmények között közvetlenül és nyíltan taníthassa a hitet. Magyarszakos, hogyan kapcsolódott ehhez a Szentírás tudományos tanítása és a gyakorlati bibliai katekézis? — 1951-ben érettségiztem. Akkor került újra a piaristák vezetése alá a budapesti és kecskeméti gimnázium. Itt Pesten érettségiztem, és valóban az egyetemi tanulmányok befejezése után, 1955-ben léptem a rendbe. Az egyetemen egyszakos magyar tanárként végeztem. De azért mégsem érezném pontosnak, hogy érett korban alakult volna ki bennem a szerzetesi hivatás. Tudniillik már jóval korábban piaristának készültem — és ha ezt nem is mondtam senkinek — a hivatás érlelődött bennem és vezetett tovább. Érettségi előtt szóltam néhány tanáromnak erről, de akkor az volt a helyzet, hogy a rendnek létszámát erőszakosan leszűkítették, sok rend tagot kereten kívül szorítottak, és a rendi növendékek közül is sokakat el kellett bocsátani. Ezért akkor azt tanácsolták nekem, ha én hazulról el tudom végezni az egyetemet, tegyem inkább azt, és utána lépjek be a rendbe, mert akkor rövidebb lesz a növendékidőm és így mások számára lehetővé teszem, hogy ebbe a keretbe ők is beférjenek. Egyébként az egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan a Hittudományi Akadémiára is beiratkoztam. Előbb teljes évfolyamokat végeztem, később már csak azokat a tárgyakat hallgattam, amelyekre be tudtam járni, így 1955-ben már sok teológiai vizsgám megvolt, de mint rendkívüli hallgató, szigorlatokat nem tehettem. Ezek után a noviciátusi év kihagyásával hamarosan be tudtam fejezni a teológiát és 1959-ben teológiai doktorátust szereztem. Nyelvszakos akartam lenni, — mivel az irodalmat jobban szerettem, semmint, hogy taníthatnám — ezért úgy gondoltam, a nyelvtanítás mellett az irodalomnak a művelése könnyebb lesz számomra. Ám akkoriban a piarista érettségivel nyelvszakra nemigen lehetett bejutni, magyarszakosra inkább szükség volt. Eleinte a teológiának a spekulatív része érdekelt, valamint a modern filozófiai irányzatok. Máig is örülök, hogy Kecskés Pálnak tanítványa lehettem. Az egyházatyák is vonzottak. Mert latinszakosnak is készültem, hamar eljutottam odáig, hogy latin szövegeket könnyedén és nagy érdeklődéssel olvastam. Ágostont például úgy olvastam, mint más diákok a regényeket. A vele való 86
