Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Dávid Katalin: Biblia és művészet
A TIPOLÓGIA arra a teológiai meggyőződésre épül, hogy az Ószövetség számos eseménye, a szereplő személyek, kifejezések, megfogalmazások a názáreti Jézusra vonatkoznak, előképei Isten Fiának, a hozzánk érkezett Megváltónak. Ez a szemlélet egybekapcsolja a két Testamentumot, Krisztust állítva az emberiség történetének középpontjába. A katakomba-freskók szinte kivétel nélkül erről szólnak: a cethal gyomrából szabaduló Jónás, az oroszlánbarlangból megmenekülő Dániel, a lángok közt életben maradt három ifjú Krisztus feltámadását idézik, mint ahogy Melkizedek áldozata vagy Izsák feláldozása az utolsó vacsorán rendelt Eucharisztia előképei. Az ókeresztény művészet elsősorban ezt a két témát dolgozta fel, a hit két nagy reménységét: a köztünk maradt Üdvözítői és a feltámadás örömét. Ez a teológiai szemlélet, a két Testamentum összekapcsolása az elkövetkező századokban, a középkorban teljesedik ki: Jézus életének minden eseményét, tanítását, az Evangéliumok lehető teljes szövegét részletesen egybevetik a nagy múlttal, az Ószövetséggel. Vizuálisan három könyv ábrázolja a témát, mindhárom főműve a középkor tipológiai tanításának: a Biblia Pauperum, a Concordantia Caritatis és a Speculum Humanae Salva- tionis. Mivel ezek a könyvek a klerikusok, illetve a tehetős laikusok számára voltak csupán hozzáférhetők, ezért az egyszerűbb hívők tanítása érdekében szép számmal készültek tipológiai képciklusok a templomok freskóin, az üvegablakokon, oltártáblákon is. Mindezeket összesítve, az Újszövetségnek megközelítőleg kettőszáz témáját dolgozták fel, és ezer fölött van a hozzájuk kapcsolt ószövetségi előkép. A művészet abban az időben a lelki kultúra, a keresztény tanítás terjesztésének egyik leghatásosabb eszköze volt, így érthető, hogy miért adtak ilyen hangsúlyt a tipológiai alkotásoknak, amelyek megváltottságunk hitelességét, az Ó- és Újszövetség történelmi egységét bizonyították és a hittitkokat hozzákötötték a szent könyvekhez. A KÉPSOROZATOK TEOLÓGIAI JELENTŐSÉGÉT néhány kiragadott példával szeretném illusztrálni, mégpedig elsősorban olyanokkal, amelyek a legelvontabb hittitkokhoz kapcsolódnak. Elsőként az angyali üdvözletét említem, a megtestesülés pillanatát, amelynek egyik leggyakoribb előképét Ezekiel prófétától veszik, aki a templom szentélyének bezárt kapujáról ír: „Ez a kapu legyen zárva! Nem szabad kinyitni, senki sem léphet be rajta, mert az Úr, Izrael Istene vonult át rajta" (44,2). Világos az analógia értelmezése, hiszen a szentély zárt kapuja a Szentlélektől szűzen fogant Máriát jelképezi. Ugyanígy előképe a Madonnának Eszter, aki közbenjárásával megmentette Izrael népét. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor Achasvéros király arany jogarával megérinti Esztert (5,2). Ez az érintés ad az asszonynak hatalmat népe megmentéséhez, mint ahogy a Lélektől érintett Mária az üdvösséget hozó Megváltó eljövetelének eszköze lesz. — Jézus templomba való bemutatásának mély jelentésű előképe a hétkarú lámpás, a menora ábrázolása (Kiv 25,31-39), mivel utal a bemutatáskőr jelenlévő agg Simeon szavaira: ez a gyermek a világosságot hozta el a népeknek (Lk 2,32). Ezek a szavak adják a gyökerét annak az ősi szokásnak, hogy az ünnepet gyertyás körmenettel kapcsolták össze, majd a gyertyaszentelés liturgiájával ünnepeltek. Ugyancsak Simeon szavaihoz kötődik a jelenet másik gyakori előképe, a szövetség ládájának ábrázolása. Jézus a szövetség beteljesedése, vagyis a megígért Messiás, akit Simeon mint az Úr Fölkentjét, az emberiség üdvösségét köszöntött. — Kevéssé ismert előképe az apostolok meghívásának Józsue könyvének az a jelenete, ahol Józsue 12 férfit választ ki a népből: helyezzenek el 12 követ annak emlékére, hogy a szövetség ládája szárazon kelt át a Jordánon (Józs 4,1-9). Természetes, hogy sok jel, előkép kapcsolódik az Újszövetség egyik legdöntőbb eseményéhez, az utolsó vacsorához, az Öltáriszentség alapításához. Egyik legismertebb Melkizedek ábrázolása, amint kenyeret és bort visz Ábrahámnak (Tér 14,18-20). Világosan utal ez az Eucharisztiára, de Melkizedek személyén keresztül jelképezi Krisztus főpapságát is. Ugyancsak gyakori előképe az utolsó vacsorának a húsvéti bárány és a kovász- talan kenyér ünneplése (Kiv 12,1—27), hiszen jelképei Jézusnak, az áldozati báránynak és az élet kenyerének. — A feltámadáshoz kapcsolt előképek Jézusnak a halál feletti győzel72
