Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Barsi Balázs: "Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett" (Zsid 4,15)
Barsi Balázs „HOZZÁNK HASONLÓAN MINDENBEN KÍSÉRTÉST SZENVEDETT" (ZSID 4,15) Isten Jézus Krisztusban valóban „Emmanuel" lett: Velünk az Isten. Életünk sötét éjszakáin mégis feltör bennünk a kérdés, meddig vállalt Isten minket Krisztusban? Van-e valami életünkben, amit nem vállalt magára. Nincs. A keresztény hit egyik alapvető állítása ez. Ha azonban az állítás minden következményét végig gondolnánk, a szeretet rémületével gyakran megtorpannánk a nagy misztérium előtt. — A megtestesülés mélységeit ebben az életben nem tudjuk felfogni, de egyre jobban törekszünk rá. Emberi létünk egyik legmegrendítőbb ténye a megkísértettség állapota. Jézus „hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett". Nemcsak az emberi tökéletességet, hanem gyengeségeinket is magára vállalta. Jézus megkísértetése minden emberi mértéket felülmúló kísértés volt. A sötétség hatalma addig csak sejtette, hogy Jézus Isten Szentje és hogy az O döntésén múlik minden. Hogy jobban szemléljük az emberi megkísértetés és Urunk megkísértetése közötti összefüggést, önmagunkat Illés prófétához hasonlítjuk (lásd 1 Királyok könyve 18,20-46 és 19,1-8. szövegét.). Illés és Jézus párhuzamát vezetjük végig Lukács evangélista módszerével. Ő az, aki Illés vonásaival közelíti és különbözteti meg Jézust: Illés a Hóreb hegyén megkapja Isten kinyilatkoztatását —, jézus a Kálvária hegyén önmaga nyilatkoztatja ki halálával Isten irgalmasságát. Ahogy Hóreb hegyén a „szellőben" volt jelen az Isten, úgy a Golgotán Jézus halála pillanatában „lehelte ki" Isten Lelkét. János apostol megértette, hogy Jézus a Szentleiket átadta Máriának és neki, mint megváltói gyötrelmének és győzelmének első ajándékát. — 1. Illés azért ment a pusztába, hogy megmentse életét... jézus „szokása szerint" elindult az Olajfák hegyére. Az evangélista a „szokása szerint" kifejezést azért hengsúlyozza, hogy jelezze, nem akart elrejtőzni, pedig jól tudta, hamarosan bekövetkezik az írás szava: „A gonosztevők közé számítottak. Sorsom beteljesedik" (Lk 22-37). Amikor felajánlják Jézusnak a két kardot, titokzatosan csak ennyit mond: Elég! Illés a pusztába menekült, miután magára haragította a hatalmat azzal, hogy megölette Baál prófétáit; ezért imádkozik. Jézus viszont a szokásos imáját végezte azon az utolsó éjszakán is. Azt az imádságot, amely végtelen nyugalmat ad az embernek. — Uram, taníts meg engem, hogy minden este, akár jól megy sorom, akár rosszul; akár bűnösnek érzem maga, akár nem, „szokás szerint" az én Getszemáni kertemben, — amely a mindenkori vigasztalás helye, — mondjam el könyörgésemet. Urunk szokása legyen számunkra „szabály"! — 2. Amikor ülés a judai Beersabába ért, otthagyva szolgáját... kiment a pusztába... leült egy borókabokor alá és saját halálát kívánta. jézust a tanítványok elkísérték, arra kérte őket: imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. Aztán odébb ment és térdre borulva imádkozott. Illésnek volt szolgája, Jézusnak nem. O ugyanis nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem Ő szolgáljon másoknak, ahogy az utolsó vacsorán mondta: „Úgy vagyok köztetek, mint szolga." Jézusnak tanítványai vannak, ülésnek nincsenek, mivel ő még nem ment át a lélek sötét éjszakáján és nem ismerte meg az „egészen más" Istent. 48
