Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Barsi Balázs: "Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett" (Zsid 4,15)
— Aki másokat be akar vezetni a lelkiéletbe, annak előbb át kell mennie a lélek sötét éjszakáján. Ezután már nem önmagában bízik, hanem a könyörülő Istenben. Meg kell ismernie az „egészen más" Istent, aki mindenek fölött van. És akkor így kiált fel Péterrel: „Menj ki tőlem Uram, mert én bűnös ember vagyok" (Lk 5,8). Az ilyen megtérés nélkül vak vezet világtalant és mind a ketten gödörbe esnek. Jézus vállalta az emberek sötét éjszakáját, pedig Ő bűn nélkül való volt, amint Ő maga is mondja: „Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú" (Lk 10,22). Milyen felfoghatatlan misztérium. Végigmegy a halál sötét völgyén, hogy tanítványait újra és végérvényesen összegyűjthesse. Csak Jézus szenvedése után lettek a tanítványok igazán hűségesek. JKi- véve Jánost, aki rendkívüli szeretete miatt nem botránkozott meg Jézuson, mint a többiek. Ezért is állt ott a keresztfa alatt. — Az egyházi hatóságok nem szoktak 'túl fiatal papra bízni plébániát, püspökséget, mert általában — mint mondják —, ilyen még nem ment át „a lélek sötét éjszakáján", ezért nem „szelíd" hirdetője az evangéliumnak, bár lehet, hogy „rettenhetetlen" prédi- kálója. (A két jelző a papszentelési évfordulóra írt miseszövegben található.) Bár a lelkiélet érettsége nem annyira korhoz és tapasztalatokhoz kötődik, mivel mindkettőt pótolhatja a kegyelem. Ám rendszerint a kegyelem követi az emberi fejlődést. Illés ott hagyta szolgáját — Urunk Jézus nem hagyta magára tanítványait. Az örök Pásztor még sötét órájában sem hagyja el juhait, mert Ő pásztor és nem béres. A tanítványokat arra biztatta, imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek! Ismerte övéit, és tudta, most jönnek az igazi megpróbáltatások. De ők elaludtak. A kísértésben azonban soha sem szabad megszakítani az imádságot, mert ezzel rést ütünk lelkünk falain, ahol behatol az ellenség. Áz állandó imádság a menekvés, más lehetőségünk nincs. — 3. Illés leült egy borókabokor alá és halálát kívánta. Urunk Jézus térdre borulva imádkozott. Naponta láthatjuk, hogy egyesek hogyan viselkednek az Úr színe előtt, és ilyesmit mondanak: A térdhajtás nem lényeges... Istennek olyan mindegy, hogyan tartom a kezemet és a lábamat. — Bizony, az ima alatti testtartás nem lényegtelen. Lehet, hogy Istennek mindegy, de nekünk nem. A testtartás ugyanis nemcsak kifejezi a lelkiállapotot, hanem — amint a jógából is tudhatjuk — elő is idéz bizonyos lelki tartást. A Szentírás nyíltan kimondja: Illés szinte öngyilkos gondolatokat táplált, amikor saját halálát kívánta. Félt attól, hogy Jezábel kivégzi. Jobban félt a megaláztatástól és a bukástól, mint magától a haláltól. Jézus viszont megalázta önmagát a halálig, mégpedig a kereszthalálig (Fii 2,8), mert az alázat erőt ad, a gőg lehangol és elkeserít. — 4. Illés imája és Jézus könyörgése döntő'módon eltér egymástól. Most már elég Uram! Vedd magadhoz lelkemet! En sem vagyok különb atyáimnál, — ezzel lefeküdt Illés és elaludt. — Atyám, ha akarod, múljék el tőlem a kehely — könyörög Jézus —, de ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tiéd. — ülés leül és elalszik, míg Jézus térdre borulva virraszt. A tanítványok inkább Illésre hasonlítanak, mint mesterükre. — És ma? Illés imája igazi emberi ima, őszinte és Istenhez szóló. A zsoltárok is ilyenek: azt az emberi helyzetet tárják Isten elé, amelyben szerzőjük — és későbbi fohászkodójuk — ténylegesen van. Illést a végső kétségbeesés tanítja meg imádkozni, hogy úgy álljon Isten elé, ahogy van. Áz első, a kármelhegyi imája még nem ilyen volt. Baál papjait kigúnyolva, elbizakodottan szólítja fel Istent: Uram... Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Úr Izraelben. — Gondoljunk csak napjainkra. A nemzeties érzésekkel összefonódó vallási kérkedés soha nem alkot maradandót a hit területein. — Illés elbizakodottsága még tovább megy, önmagát akarja naggyá tenni: „Nyilvánítsd ki Izraelben, hogy én a Te szolgád vagyok..." 49
