Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 1. szám - MEDITÁCIÓ - Barlay Ö. Szabolcs: Jézus agóniája és a mi agóniánk
szándéka mindazzal, ami itt körülötte, vele és benne történik. A „miért hagytál el engem" kérdés már itt elkezdődik, de nem lázadva, hanem az alázatnak abban a tudatában, mely végig kielemezhető Jézusunk magatartásában, és amelyet így lehetne megfogalmazni: „hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg". Ezért nem esik kétségbe. Ezért talál megoldást az egyre mélyebb imádságban: „...és még buzgóbban imádkozott..." (Lk 22,44). A kétségbeesés helyett imádkoznunk kell nekünk is saját agóniánk órájában, hogy választ próbáljunk kapni az Atyától: mi a szándéka velünk? Ugyanazokat a szavakat mondhatjuk, melyekkel Jézus fordult újból és újból az Atyához, — és kérhetjük, hogy ha nincs más lehetőség, ha „ki kell üríteni a szenvedés kelyhét", akkor adjon lelkierőt. És ezt mi is megkapjuk, úgy, ahogy Jézus agóniájánál is történt: „Megjelent neki az égből egy angyal és megerősítette" (Lk 22,43). Ez a megerősítés nemcsak ideig-óráig tartott és nem csak jelképesen értendő. Feltűnő változás állott be az Úr Jézus magatartásában. Félelmét le tudta győzni, gyötrődés helyett olyan elszántság vett erőt rajta, hogy meglepte az alvásukból felriasztott tanítványokat, de a letartóztató különítmény tagjait is. Ha magyarázatot keresünk arra az isteni nyugalomra, arra a fenséget árasztó méltóságra, mellyel bírái, kínzói és halálát követelő ellenségei előtt állt, akkor a getszemáni agónia eme jelenetéhez kell visszatérnünk, az égből kapott isteni megerősítés tényéhez. Méltósággal viselt magatartása, isteni nyugalma felbőszítette Pilátust is, aki képtelen volt megérteni, hogy Jézus, akit ő maga is ártatlannak ítélt, miért hallgat és miért nem válaszol, miért nem védekezik? „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak!" (Mk 15,5). — Az emberek legtöbbje a szenvedés óráiban elveszti önuralmát, ennek következtében kivetkőzik önmagából. Agóniáink idején mérhetjük le karakterünk valódi fajsúlyát. Éppen ennek fényében kell szemlélnünk az Úr Jézus minden elképzelést felülmúló, méltóságteljes viselkedését a passió alatt. Még hóhérai is megkövülve figyelték. „Amikor a százados, aki szemben állt vele, látta, hogyan lehelte ki a lelkét, kijelentette: Ez az ember valóban az Isten Fia volt" (Mk 15,39). URUNK JÉZUSUNK, Tudom, hogy éppúgy viselkedem a Getszemáni kertben történtek idején, mint apostolaid. Mégis kérlek, hogy követni tudjalak, amikor imádkozni és virrasztani hívsz szenvedéseim óráiban. Ne engedd, hogy kétségbeessek. Erősíts meg kegyelmeddel, hogy én is el tudjam fogadni az Atya akaratát és Téged követve, példád nyomán keresztényhez illően viseljem megpróbáltatásaim keresztjét. Amen. (Részlet, a szerzőnek a BENCÉS KIADÓNÁL megjelenő'könyvéből.) Szerkesztőségünk mindenekelőtt azokkal a kéziratokkal foglalkozik, melyeket a közreműködő szerzők felkérésre írnak. Az önként jelentkezőktől kérjük, hogy tervezett írásaikat, illetőleg azok vázlatát a jelzett határidők előtt ÖT HÓNAPPAL szíveskedjenek a szerkesztőségbe eljuttatni. 47
