Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)

1993 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: Házonbelüli párbeszéd - lelkiségek, egyházközségek dialógusa hazai egyházunk életében

van hová „bejönni", ha derűs és friss a krisztushívők közössége, ha ajtónk-szívünk nyitott mások mássága felé is, akkor az egyház hazánkban is: „jele és eszköze lesz az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének" (LG 1). Tizennyolc pontos feljegyzés készült a leglényegesebb felkínált segítségekből. Például: „Fontos a verbális kommunikáció mellett a miliő-terápia is"; „A fél-falat mozgalom bevált: az egyszeri étkeztetés fele költségét fedezik alapítványból"; „A taizéi szolgálat csak felráz és indít, a lelkiségi mozgalmaknak kellene folytatni a munkát"; „A vezetésre alkalmasnak látszó fiatalt meg kell szólítani: Te pedig gyere!"; „A Kalász célja: édesanyákat nevelni"; „A közéletiségbe visszavinni az Örömhírt!". Határozat is született, hogy valamennyi résztvevő áttanulmányozza a Christifideles Laid pápai körlevelet és a Vatikán által 1986- ban kiadott dokumentumot a szektákról. Ez az összejövetel a szabad együttműködés mintája volt. Zárószavát minden főpásztomak elküldte. Ebben a személyes tanúságtétel, a jó légkör-teremtés, az információ áramoltatás és új, rugalmas struktúrák alakítása mellett szállt síkra, „hogy a keresztény közösség emberszabásúvá váljon, hogy lakhatóvá váljon a Föld". — Időközben majdnem kétszeresére duzzadt a tagközösségek száma s mint fórum, egyre gazdagabb lett. Számos kapcsolatot alakított ki vagy mélyített el.

Ez a folyamat vezetett el 1992. november 28-hoz. A kelenföldi Szent Gellért plébánián rendezték meg a Világiak Társulásai és a Lelkiségi Mozgalmak első országos találkozóját. Seregély István egri érsek, a Püspöki Kar elnökének jelenléte és előadása fémjelezte a találkozót. Rámutatott arra, hogy a jól működő egyházközségeink kizárólagosnak gondolják magukat, mivel egyesületi rendszerünk kialakulatlan és így nem is ismerjük eléggé egymást. A MKPK Titkárságának, Harrach Péter szervező munkájának az volt a célja, hogy „az egyház egyetlen apostoli küldetésébe illeszkedő akciókra szervezzük a szétszórt, nagyrészt spontán szerveződő erőket".

Az 1993. évi februári összejövetel már csaknem parttalanná vált. Arra figyelmeztetett, hogy új formát kell találni az erősödő vitalitás összefogásához.

— b/ Röviden utalunk arra is, hogy a szó és tett dialógusa az egyházközségek között hogyan sarjad. Ismeretes például a dorogi medence papságának és egyházközségeinek immár több évtizedes összefogása. Hitbeli képzés, liturgia, keresztény kultúra, ízléses szórakozás szintjén támogatják egymást és evangelizálnak másokat.

— Évek óta közös törekvéseket szorgalmaznak az ún. modell vagy útkereső plébániák. Tapasztalataikat rendszeresen megosztják. Az utóbbi kb. másfél évben már regionális keretekben igyekeznek felkínálni mindazt, aminek evangéliumi hiteléről, eredményességéről a lelkiség, a szentségi pasztoráció és a közösségépítés terén meggyőződtek.

— A budai városmajori plébánia 1993 tavaszán, féléves felkészülés után olyan szinodális napot tartott, amely széles körökben érintette az egyházközség híveit és felfokozta a plébánia szakosztályi munkáját. Egyben jelöléses valamennyi egyházközségi tag részvételével lefolyt találkozó egyházközségi vezetőséget választott. — Másutt egy ifjúsági „mini-zsinat" nyomán ifjúsági lap és a plébánia mellett működő egyesület jött létre. Ezeket azért említjük, mert egyrészt foghatóvá teszik az 1987. szinódus szállóigéjét: az egyház- község a közösségek közössége, másrészt alkalmassá teszik a helyi egyházközséget arra, hogy más közösségeket is meg tudjon szólítani. Történt már budapesti és vidéki városok egyházközségi képviseletei között egésznapos találkozó. Elég, ha ennyit idézünk: „Hazafelé a vonaton lelkes beszélgetés alakult ki az emberek között, egy napra magukévá tették egyházközségünk gondját." Azóta kiderült, nemcsak egy napra... — Van olyan vidéki városunk, amelyben már évek óta összejönnek közös liturgiára, estére a város valamennyi egyházközségének képviselői. — Ahol együtt épít új templomot, közösségi házat az alakuló vagy kiteljesedő plébánia, van esély arra, hogy más közösségeket is be tud munkájába kapcsolni. Elég, ha a győri Szentlélek templomra és az Apor Vilmos iskolára utalunk, vagy a káposztásmegyeri, a Zoborhegy-téri közösség munkájára gondolunk. Szerencsés fejlemény, hogy a belga építő fiatalok ismert mozgalmának jó példája nyomán hasonló hazai megmozdulások is vannak (pl. az andocsi kegyhely renoválása). — Hogy hazánk mennyire része Európának, ennek az egyházi élet síkján tanújele a francia, német, olasz testvérplébániákkal való kapcsolataink kialakulása. Az esetleges anyagi se255