Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)

1993 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos Előd: Házonbelüli párbeszéd - lelkiségek, egyházközségek dialógusa hazai egyházunk életében

gítségnél lassanként fontosabbnak bizonyul a hit és a keresztény kultúra megosztása. Kölcsönös látogatásaink igazolják, hogy nekünk is van adnivalónk számukra. Ennek a bontakozó kapcsolati rendszernek a próbaköve és fedezete az a közvetlenebb körű párbeszéd, amellyel határainkon túli magyar testvéreink sorsában igyekszünk osztozni.

Néhány átfogó szempont Befejezésül ezen belső dialógusok, mozgások néhány jellemző vonására és követelményére szeretnénk rámutatni.

— a/ Az egymással párbeszédben álló lelkiségeket, közösségeket, rokon teológiai, lelki- ségi tényezők hatják át. Ezek az egymás megértésének, a közös lendületnek titokzatos mélységű gyökerei, alapjai. Ilyen vonások:

— a bibliás életerő felfakadása; az Istentől az egyházba áradó mozgás érzékeny észrevétele és megválaszolni akarása. Ez egyben kihívás a bibliai koinonia megteremtésére és a benne való egységre;

— az elmélyültebb és gyakoribb imádság, a nagyobb figyelem Krisztus eucharisztikus köztünk léte iránt;

— A mozgások gyakran alulról induló laikus mozgalmak. Céljuk mégsem egy megújulási mozgalom létrehozása, hanem az egész egyház megújulása a Szentiélekben. Ezért készségesek a péteri főség, a hierarchia igazlelkű elfogadására. Örömteliek, lelkesek, otthonosak;

— Társadalmilag a legjobb értelemben szolidárisak, elkötelezettek. Készek a misszióra és tanúságtételre. Nyitottak a nem katolikusok felé is, de nem a relativizmus, hanem a kölcsönös gazdagodás szellemében.

— Bár közösségek egymásközti párbeszédéről szólunk, ezek erőterében a keresztény hivatás újrafelfedezését, a karizmák kifejlődését, a krisztusi egyéniség formálódását is észre kell vennünk. Ilyen talajon, ilyen atmoszférában az egyes ember is önmagára, helyesebben Isten akaratára talál.

— b/ Amikor az egyházon belüli dialógust hangsúlyozzuk, észre kell vennünk — az újabb egyházi irodalom tükrében is — néhány olyan figyelmeztetést, egyensúlyozó követelményt, amely az egészséges kölcsönösség építésének feltétele:

— „Krisztus követését... csak egyes emberek kezdhetik el, ez mindig az egyént hívja meg. Az igazsággal való egyéni, személyes találkozás pótolhatatlan; a saját bűnünkkel való szembesülés és a személyes megtérésre való megnyílás helyettesíthetetlen." — mondja könyvében P. J. Cordes (A lelket ki ne oltsátok, 90. o.). „A keresztény nem az egyház tagjaival való közösség által lép be a Krisztussal való közösségbe, hanem fordítva. Az egyén személyes hitvallása és Krisztushoz való viszonya révén lép be Krisztus misztikus testének közösségébe" (H. U. von Balthasar). A közösség tehát nem olvaszthatja be, nem „nyelheti le" az egyént, hanem teret ad egyénisége, üdvössége munkálásának.

— Cordes figyelmeztet, hogy ha egy-egy lelkiség pillanatnyilag a „sivatagba kivonulás" állapotában van is, csak azért húzódik el a nagy egésztől, hogy előkészítse újbóli oda belépését, — jobb szinten."

— „Az egyház valamennyi struktúrájának és szolgálatának viszonylagos jelentősége van — nevezetesen arra irányulnak, hogy a hívőt megnyissák a Szentlélek működése számára." (129. o.) Minden lelkiség, közösség megindulása egy megérintettség, „új ablak, amelyen át betekinthetünk az Evangélium centrumába". (131. o.) „A lelkiség a dogmatika szubjektív oldala." (uo.) Akik elindítják, azok számára izzó és gyújtó meglátás az isteni kinyilatkoztatásról. — Ezért a lelkiség a kisarkítottsága és feltöltöttsége miatt alkalmas arra, hogy dialógusba lépjen a hozzá hasonló, kissé mégis más profilírozású társközösséggel.

A fentiekből következik, hogy „a mozgalmak döntő mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a kereszténység minél átfogóbban merítsen az Evangélium lelki örökségéből és megmutassa az egyháznak a nagyobb bőség felé vezető utat (vö. Jn 10,10). (140. o.) „Ha kifelé a csoportok szaporodása az egyház egyre több tagjának esélyt nyújt arra, hogy adottságaiknak, származásuknak és érdeklődésüknek megfelelő közösségekre találjanak, befelé egy közvetlenebb kommunikáció lehetőségét nyitják meg" (141!) A belső dialógus lehetőség, követelmény, áldás — egyben minden kifelé irányuló párbeszéd előfeltétele, hitele és megújulása.

256