Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Müller, Wolfgang - Bánhegyi B. Miksa (ford.): "Szemtől szemben állni" - A Biblia segítsége az imádsághoz
Az igazi dialógus alapelvei Az Evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus „nyíltan" szólott. „Én nyíltan beszéltem az emberek előtt" (Jn 18,20). Követőitől is elvárja, hogy nyíltak legyenek, „Okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok" (Mt 10,16). A „nyíltan" mindig a „hátulról" ellentétét jelenti: az arcra emelt tekintetet, a közvetlenséget, amely nem akar sem támadni, sem sérteni, hanem szeretettel néz a másikra, az igazságot tárja szeme elé, s nem a hibáját veti a szemére. Az Úr „példát adott nekünk" (Jn 13,15), hogy kövessük azt. Minden olyan parancsot, amit testvéri kapcsolatainak irányítására az Evangéliumból kapunk, úgy kell tekintenünk, mint ami egyenesen Tőle való. „Ha testvéred vétkezik ellened (tehát nyilvánvalóan valami olyat tesz, ami eltávolítja a közösségtől, tehát Istentől is), menj, fedd meg őt négyszemközt!" — mondja Mt 18,15. „Négyszemközt" (A Vulgátában: közötted és egyedül közötte), annyit jelent: „Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet". Tehát nem arra megy ki a dolog, hogy igazunk legyen, hogy vádaskodjunk és vádoljunk, hanem egyszerűen arra, hogy megnyerjük. Itt is arról van szó, hogy „belenézzünk a szemébe", hogy mindenekelőtt megtudjuk: mi a véleménye a szembenállónak. Ha becsületesek vagyunk és csak akkor „ítélünk", ha már meghallgattuk a másikat, akkor létrejön az a dialógus, amelyben a tárgyalófelek tudják, hogy komolyan veszik őket, mert csak ezáltal lesznek készek arra, hogy engedjék: nekik is mondjanak valamit, hogy ők is meghallgassák a másikat. A másiknak meglepő vagy bosszantó mássága nem csábíthat bennünket odáig, hogy ellenséggé nyilvánítsuk és harcoljunk ellene. Az egyszer elfogadott embert lehetséges tárgyalópartnernek végig meg kell tartanunk: „Szeressétek ellenségeiteket!" (Lk 6,27). Az emmauszi tanítványok története (Lk 24,13-36) mintapéldája az igazi dialógus dinamikájának: előbb világosan kiderül, hogy mi foglalkoztatja a tanítványok szívét. Amikor Jézus megkérdezi a kettőt: „Miről beszéltek?", akkor viszontválasz következik — nem visszavágás — s ez az írás szavaiból kiindulva megmagyarázza és érthetővé teszi, ami addig érthetetlen volt. A beszélgetés csak akkor folytatódik, ha mindegyik partner a maga véleményét meggyőződéssel beleviheti. Ez új, mélyebb kapcsolatra vezet, ami érezhetővé válik a marasztaló meghívásban — Maradj velünk! —■, azaz: maradj kapcsolatban velünk. A kommunikáció tetőpontja — ez a kommunikáció működik! — azután az asztalközösség az Úrral. Ekkor „nyüt meg a szemük", új tekintetet vethetnek a mélybe és a mélyből, s ennek már nincs szüksége a külső, testi alakra ahhoz, hogy meggyőződjék az igazságról. A viszontválasz és a visszavágás hasonlónak tűnhet, de konkrét jelentésük között nagy a különbség. A viszontválasz továbbviszi a kérdés vagy kérés egy szavát, foglalkozik vele, hogy megfeleljen rá, hogy szolgáljon, hogy segítsen. A visszavágás lefékezi a dinamikát, a mozgást, felriaszt vagy elámít. A visszavágás szóban ellenállás jelent meg, amely az álláspontot akarja megőrizni vagy tisztázni. Nem jutunk hát előre, ha az ellenállás és ellentmondás nem lesz csupán átmeneti elemévé a beszélgetés mozgásának. Jézus ellenállt és ellentmondott, határozottan és bátran, de csak úgy, hogy mindez a dialógust segítette. „Csak nem akartok ti is elmenni?" — kérdezi a tizenkettőt az eucharisztikus beszéd után (Jn 6,67). S amikor kérték, hogy gyógyítsa meg barátját, Lázárt, először hagyja, hogy meghaljon. Viszont elszántan elmegy oda, ahol a legnagyobb veszélynek teszi ki magát (Jn 11,6-8). Amikor ellene mond az emberi kívánságoknak és félelmeknek, akkor annak a tanításnak a szolgálatában áll, hogy egyedül Isten akarata számít. Ez az akarat az üdvösség hatékony akarása. „Isten nem azért küldte a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ" (Jn 3,17). Ellenállás a diszkréció (megkülönböztetés) erejében Az ellenállás és ellentmondás elveszíti értelmét akkor, ha megszakad a beszélgetés és a kapcsolat mozgása. Ezért mondhatja Jézus: „Ne szállj szembe a gonosszal!" (Mt 5,39), mert ha ezen a ponton ellenállunk, nem jöhet létre a beszélgetés és a kapcsolat embertársunkkal. Viszont ellenállást parancsol a „világ fejedelmével" szemben (Jn 16,11): „Szánjatok vele szembe keményen a hit erejével" (IPét 5,9). Amikor a végső álláspontról van szó, akkor Jézus olyan állást foglal el, amely már nem változtatható meg. A kísértővei szemben (Mt 4,1-11) kötelező az ellenállás és ellentmondás világos eltökéltsége, hogy az 238
