Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 4. szám - KÖRKÉP - Mihályi Gilbert: Az egyház a dialógus mestere vagy tanulója?
Mihályi Gilbert O.Praem. AZ EGYHÁZ A DIALÓGUS MESTERE VAGY TANULÓJA? A dialógus, az eszmecsere, a beszélgetés, a társalgás az embernek mint társadalmi lénynek életszükséglete. Csakis így lehet „homo homini socius", az ember az embernek társa. Mihelyt a dialógus helyett a monológ kap lábra és a másiknak „hallgass", az együttélés lehetetlen és a „homo homini lupus"-ává, farkasává válik. Ha a leáldozó XX. századot nézzük, akkor — a legfiatalabb korosztályon kívül — mindenki megérti: micsoda tragédia az, amikor a dialógus monológgá aljasul és az önzés indulatában az emberek és a népek egymás torkának esnek. Ezért olyan reményt keltő, hogy „Kommunikáció egy jobb világért" lett a budapesti világkiállítás jelmondaté. Mennyire szüksége és igénye ez világunknak. A katolikus egyháznak üdvösségközvetítő küldetésében nélkülözhetetlen a dialógus. Hiszen az evangélium hirdetésével jár, hogy keresse az embereket, megszólítsa és hívja őket, szóba álljon velük, eszmecserét folytasson velük, mert ez a kapcsolatteremtés, a közösségformálás módja. Csak így lehet Krisztus követőit összegyűjteni. — Innét kérdésünk időszerűsége és fontossága. A választ úgy keressük, hogy történelmi perspektívában vizsgáljuk, miként teljesítette az egyház missziós küldetését. Jézus Krisztus, az Atya közvetítője — ember az emberek között Mivel az egyház küldetését Mesterétől kapta, vessünk először rövid pillantást Jézusra, aki által Isten az idők teljességében szólt hozzánk (Zsid 1,1). Hogyan felelt meg ennek a küldetésnek? Mail József a Pax Romana 1993. kongresszusán ezt így magyarázta: Isten az emberiségnek adott önközlését, kinyilatkoztatását, azaz kommunikációját Krisztusban valósította meg. Ezért kellett embernek lennie az emberek között. Az ember beszélgető partnereként tudta a közvetítést ellátni. A többiek nyelvén beszélt s így érte el, hogy a Pünkösdkor kiáradt Szentlelke a nyelvek sokfélesége ellenére is a szeretet közösségét teremtette meg. „Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, lángoló szeretetének gazdagságából mint barátaihoz szól az emberhez, társalog velük, hogy őket meghívja és befogadja a saját közösségébe" — jellemzi a II. Vatiká- num az üdvösség jézusi kommunikációját (Az isteni Kinyilatkoztatás, 1.). Jézusi missziójában az egyház kezdetben dialógust folytatott a világgal Az egyház üdvösségközvetítése ígéretesen kezdődött: nagy érzékenységet mutatott az összetalálkozó kultúrák iránt. Ebben különösen Szent Pál tűnt ki, ahogy Boda László rámutat, „amikor az Evangélium hirdetésének missziós útján a Római Birodalom pogány környezetébe került. Ami a zsidó-keresztényeknek még fel sem tűnt, hiszen ószövetségi szokásokat és előírásokat is követtek, az válaszút elé állította a pogányokból lett keresztényeket (például a tiltott húsételek vitája és a körülmetélés). Pál apostol világosan látta, hogy nem lehet olyan szokásokat rákényszeríteni a pogányokból lett keresztényekre, amelyek nem tartoznak az evangéliumhoz" (Új Ember, 1992. július 19. 2. old.). A Népek Apostola nyíltsággal, megértéssel és emberségesen közvetítette az üdvösség üzenetét: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megnyerjek Krisztusnak" (lKor 9,19- 23). Nála nem történhetett meg a „más"-ság lenézése, elutasítása, kirekesztése, sem elta- szítása. Egész magatartása hatékony kommunikáció, dialogizálás, befogadás, hiszen csak így lehet bárkit is megnyerni Krisztusnak. Összeütközés a „más"-sággal, monológ és szankciók alkalmazása Amikor az egyház a konstantini béke után „a hatalommal összefonódott, a dialógus egyensúlya a monológ irányába tolódott el... A dialógus másik résztvevőjét szankciók fenyegették, akár egyént, akár csoportokat, sőt népeket is, ha nem fogadta el a közvetítésnek ezeket a formáit" — állapítja meg dr. Tringer László professzor (Teológia, 1992/3.143. old.). 234
