Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - MIT JELENT SZÁMOMRA A BIBLIA? - A Teológia körkérdése: vélemények, válaszok
Mit jelent számomra a Biblia? — kérdésünkre megküldött válaszokat az alábbiakban közöljük. A személyes jellegű, valamint a szakszerűbb megfogalmazású írásokat egyaránt köszönjük. szerk. Tulajdonképpen még sohasem gondoltam végig komolyan, mit jelent számomra a Szentírás. Úgy voltam vele, mint a levegővel. Katolikus családban nőttem fel, ministráltam, hittanra jártam, valahogy a Szentírás benne volt a levegőben anélkül, hogy ez tudatosult volna bennem. Természetesen a liturgia, a hittan stb. háttere mindig a Szentírás volt. De a hagyományos katolikus nevelés alapján nem merném azt állítani, hogy a Szentírás maga — és nem csupán a szelleme — fontos szerepet játszott volna katolikus neveltetésünkben. Most már felnőtt fejjel megítélhetem a Szentírás szerepét életemben. De most már hosszú teológiai tanulmányi évek és a papi élet tapasztalata áll mögöttem. Akárhogy is fontolgatom, a Szentírás már számomra az, aminek a n. Vatikáni zsinat tekinti. „A Szentírásban tehát — mindenkor az Isten igazságának és szentségének sérelme nélkül — megnyilvánul az örök Bölcsesség csodálatos leereszkedése, hogy megértsük, mily kimondhatatlanul jóságos az Isten, és mennyire igazodott hozzánk beszédmódjával, amikor gondosan törődött természetünkkel." Isten igéi ugyanis emberi nyelveken szólaltak meg, és így az emberi beszédhez hasonultak, ahogy egykor az örök Atya Igéje az emberi gyönge test fölvételével emberekhez lett hasonlóvá" (DV 13.). Mivel a Reformáció a „sola Scriptura"-t tűzte zászlajára, az Ellenreformáció a Hagyományt hangsúlyozta. A Reformáció előtti „Krisztus követése" még így írt: „E kettő nélkül lehetetlen élnem: mert Isten igéje lelkem világossága, a te szentséged pedig az élet kenyere. Ezeket két asztalnak is lehet mondani, mely az Anyaszentegyház tárházában jobbra- balra van felállítva. Egyik asztal a szent oltár, amelyen a szent kenyér, azaz Krisztus drága teste van. A másik Isten törvényének asztala, rajta a szent tudomány, mely az igaz hitre oktat és biztosan vezet a kárpit mögé a szentek szentjébe" (IV. 11,23-26. Pázmány—Zsíros fordítása). A II. Vatikáni zsinat helyreállította az egyensúlyt. Jézus Krisztus az emberré lett isteni Ige, a Szentírás pedig az emberi szóvá lett isteni ige. Nem kell tehát csodálkozni, hogy a 72 szentírási könyv — jóllehet ugyanaz a Szentlélek sugallta — annyira eltér stílusában. Jézus Krisztus igaz Isten és igaz ember volt, tehát volt hajszíne, tudott mosolyogni, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve (Zsid 4,15), megsiratta Jeruzsálemet, nemzete büszkeségét. Akkor a Szentírásban is van jogunk Izajás vagy Jeremiás sajátos emberi prófétai hangját felismerni, a Szentírást történelemkritikai módszerekkel kutatni, mert a szent szöveg egyszerre isteni és emberi: az emberi szóban megtestesült isteni szó. Ha Isten levelet — pontosabban egész könyvtárat (72 szentírási „könyv") — írt nekünk, akkor azt a levelet nekünk olvasnunk kell. A bennlakásban élő diák milyen szeretettel olvassa édesanyja levelét. A sorok között is olvas. Akármilyen hosszú lenne, még mindig olvasná, mert soraiból, sorai közül anyai szeretet árad. Mi lett volna — mondja John N. M. Wijngaards MHM atya (Communicating the Word of God, Bangalore 1979. 32-35) —, ha Isten rövid iskolás katekizmust adott volna kezünkbe azzal, hogy ez az üdvösség útjának rövid foglalata? Talán a tudósoknak ez jobban imponált volna. De a szeretetre szomjas lélek nem elégedett volna meg azzal, hogy az isteni irgalomról szóló halhatatlan példabeszédek, például az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú helyett iskolás meghatározást kapjon. A Szentírás az élő Isten örök atyai szeretetét sugározza felénk, s éppen ezért mindig olvasni kell. Szép zsidó szokás szerint az őszi Tóra-örömünnepkor befejezik Mózes Ötkönyvének évi olvasási ciklusát, de az utolsó szakasz után azonnal felolvassák az elsőt is. így fejezik ki azt, hogy Izraelben a Tóra-Szentírás olvasása sohasem ér véget. Isten mindig szól az emberhez sugalmazott szavában. A Talmud intelméből nótát is faragtak: „A Tóraolvasást szabd ki magadnak. Szánj rá meghatározott időt. Ha egy napra elhagyod, ő két napra hagy el téged!" (vö. Talmud, Atyák mondásai IV. 12.). Visszagondolok gyermekkoromra, amikor még a „Biblia" szó szinte kizárólag protestáns vagy szektás jellegű volt. Mi Szentírásról beszéltünk. De a bibliai történeteket mind tudtuk, mind ismertük. Gyermekfantáziánkat magával ragadta az ószövetségi hősök, csodák kalandos története, az Úr Jézus élete pedig egyenesen követésére ösztönzött. Diák voltam, amikor a hittanórák lelkesedésében elhatároztam, hogy elolvasom az Újszövetséget. Az evangéliumok vonzottak. Igaz, a harmadik, negyedik evangélium már sok ismétlést hozott. Az Apostolok Cselekedetei ismét izgalmas volt. De Szent Pál leveleit már csak becsületből olvastam el. Nem is értettem sokat belőlük. A Jelenések könyve egy kicsit kárpótolt, de tül titokzatos volt. Azután jöttek a teológiai tanulmányok. Magam is szentírástanár lettem 18 éven át. Minden álmom az volt, hogy eredetiben olvassam a 109
