Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - MIT JELENT SZÁMOMRA A BIBLIA? - A Teológia körkérdése: vélemények, válaszok
Szentírást. Fülembe csengett Kis Szent Teréz annyit idézett mondása: „Ha pap lettem volna, megtanultam volna héberül és görögül, nem elégedtem volna meg a latinnal. így megismertem volna a Szentlélek által diktált igazi szöveget" (CJ 4.8.5; CSG p. 80; Utolsó Beszélgetések, Róma 1974. 81). Hála Istennek, elértem. Azóta naponta olvasok egy héber és egy görög szakaszt, azaz egy ószövetségi és egy újszövetségi fejezetet. Igaz, az Enchiridion Indulgentiarum (Vatikán, 31986. 67) ezt írja: „Részleges búcsút nyer az a keresztény hívő, aki a Szentírást az isteni igének kijáró tisztelettel és lelkiolvasmányként olvassa. A búcsú teljes lesz, ha ezt legalább fél órán át teszi." Guido Berardi (1904—1973), az érdemei ellenére elfeledett fanoi szentíráspaptanár sajátkezűkig faragott héber és görög betűkkel nyomtatta ki hallgatóinak a szentszövegeket tartalmazó segédfüzeteket. Két kötetben most újra kiadta a Vatikáni és Fanoi könyvkiadó közösen (Le lettere del Nuovo Testamento 1987). Előszavában egy ifjú hölgyről beszél, aki mindig vele fordíttatta le angol vőlegénye leveleit. Végül a hölgy bejelentette: Atya, angol kurzusra iratkozom be, mert én magam akarom közvetlenül megérteni, mit ír nekem vőlegényem. Berardi atya levonja a következtetést: minden kispapnak arra kell törekednie, hogy tolmács nélkül olvashassa azt a levelet, amit Isten írt jegyesének, az egyháznak. Wijngaards atya külön könyvet írt arról, hogy a Szentírás — sőt csak egy-egy mondata — milyen szerepet játszott a szentek életében. Hat példát hoz. (Experiencing Jesus, Notre Dame, Ind. 41983). Elgondolkodtam: meg tudnám mondani, hogy a Szentírás melyik mondata nyomta rá bélyegét életemre? Nem tudtam dönteni. Egyszerre több mondat is előlépett. De nem is fontos dönteni. „A betű öl, a lélek pedig éltet" (2Kor 3,6). Primiciás képemre gondolok, a jelmondatra, amelyet a püspökszenteléskor is megtartottam: „Magnificat" (Lk 1,46). Magasztalja lelkem az Urat! A Szűzanya így foglalta össze élete célját. Amikor Kis Szent Teréz megírta elöljárói parancsára önéletrajzát, akkor csak azt kezdte el, amit egy örökkévalóságon át kell folytatnia, „énekelni az Úr irgalmáról" (Zsolt 88,1; vö. Önéletrajza, Bp. 1974. 21). A liturgiában, — ebben benne van a szentmise, a zsolozsma, a szentségek és szentelmények kiszolgáltatása —, a napi szentírásolvasásban és elmélkedésben, a tanulmányok során a Szentírásban Isten szól hozzám és válaszom csak a Szűzanyáé lehet: „Magasztalja lelkem az Urat!" Ezt jelenti számomra a Szentírás. Jakubinyi György gyulafehérvári segédpüspök Megbocsát az Olvasó, ha a kérdésre adandó válaszom előtt visszanézek a múltba. Ez a múlt több mint félévszázadot foglal magába. A gimnázium felső osztályát végeztem, amikor a hosszú ideje gyűjtögetett pengőkért megvettem az ötkötetes Szentírást. Akkor minden könyv, melyet sajátunknak mondhattunk (kortársaim ió része ugyanígy volt ezzel) bizonyos öntudatot jelentett. Az én Bibliám már kezem ügyében volt, beleolvasgattam, ám mélyebb hatást nem gyakorolt rám. Kispapi éveimben kötelezően találkoztam a Bibliával: Aug. Merk S.J.: Introductio c. tankönyve alapján. Hogy mélyebben nem érintett meg a Könyvek Könyve, — érthető, hiszen „tantárgy" lett. Ezenkívül még kötelezően hallgattuk és kaptuk a „punktákat" késő estéken, majd kora reggel elmélkedve. Ebben az időben nemcsak én, hanem kortársaim is „ráharaptunk" Prohászka könyvére, az Elmélkedések az Evangéliumról c. csodálatos, mindnyájunkat megragadó művére! — A „krisztusi élet kifejlesztésében" segítségünkre siető szerző közelebb vezetett az írásokhoz is. Ötvenkét évvel ezelőtt induló papi tevékenységem az akkori idők behatároltságában kezdődött és folytatódott. Minden iskola minden osztálya számára előírt hittankönyvek voltak. Ezeket meg kellett tanítani, természetesen a hosszabb-rövidebb bibliai vonatkozásokkal együtt. A heti 30 vagy több hittanóra, hozzávéve még az egyesületekben végzendő feladatainkat is, a Szent- írással való alaposabb foglalkozásban erősen gátolt. — Ezért gondviselésszerűnek tartom, hogy ezekben az evekben jelent meg Kosztolányi István regnumi atya két könyve: így szólott az Űr, — majd az így szeretett az Isten. Előszavában írja is: „mentesíteni akartuk az időt nagyon igény- be-vevő kutatómunkától azokat, akik a hittan tanításával foglalkoznak és idejük nagyon is igénybe van véve." Számomra ez a könyv bizonyos fokig szemléletbeli fordulást jelentett. Ebben az időben gimnáziumban tanítottam, olyanokat is, akik a dolgozók gimnáziumának esti tagozatára jártak. Az ő számukra nem volt külön hittankönyv. Az így szeretett az Isten c. könyvből részleteket gépeltem ki, sokszorosítottam és a legtöbbször fáradt dolgozóknak kézbe adtam. A hittanóra arra volt jó, hogy azt kérdések, válaszok egymásutánja közben végigbeszélgettük. Természetesen ezekre az órákra nagyon fel kellett készülni, mert az „élet sűrűjéből" jött emberek rázós kérdéseket is tettek fel. — Bizony „tanulva tanítottam" — s ehhez nagyon jól jött a Biblia-magyarázat könyve. 110
