Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE BÉKÉS GELLÉRTTEL ÉS HAFENSCHER KÁROLLYAL - Az ökumené néhány fontos kérdéséről
szavát és vele az üdvözítő krisztusi kegyelmet. A kettő, ige és szakramentum, együttesen teremti meg az egyházi közösséget helyi és egyetemes vonatkozásban egyaránt. E kettővel szolgálja az egyház egységét a Biblia. — H. K.: Már a 3. pontban is előkerült e kérdés egy része, mégis szívesen válaszolok itt is, kiegészítve a mondottakat. A Szentírás egységet formáló erejét szinte naponta tapasztalom. Nem is a II. Vatikáni zsinattól datálom ezt a jelenséget, hanem az utolsó Piusz pápától. Biblikummal foglalkozó teológusok, exegéták általában jobban megértik egymást, mint jogászok vagy történészek. Nem véletlenül. Gyülekezeti szinten: bibliaolvasó római katolikusok és evangélikusok szintén közelebb kerülhetnek egymáshoz, mint a Szentírást nem ismerők. Egyes biblia- fordítások mindkét olalon gazdagodást jelenthetnek. A hatalmas igény, az imponáló számbeli adatok — Békés-Dalos fordítás 200.000 példányban fogyott el — jelzik a kérdés jogosságát. Túl vagyunk a tradíció vagy Szentírás, a XVI. századtól oly gyakran előkerülő problematikáján. Mi már jobban becsüljük a szájhagyomány szerepét az Újszövetség keletkezésében, mint őseink és római testvéreim a Szentírás tekintélyét, mint előző nemzedékekben. Gyülekezetekben, főleg ifjúságban az első szerelem tüzét vélem felfedezni és ezt irigylésre méltónak tartom. A görög-héber eredeti szöveg tanulmányozását és fordítási alapként kezelését jelentősnek érzem, ugyanakkor nem tartom fölöslegesnek a Vulgata verziót ma sem. Egy inkább latinos, mint görögös műveltségű országban, mint Magyarország, gyakran prédikációra készüléskor segítséget adhat a Vulgata a protestáns lelkészeknek is. (Például a Bp. Deáktéri gyülekezetben több jogász és orvos számára egy-egy kifejezés latinra utalással érthetőbb volt, mint a görögre hivatkozás.) Közös veszélyt is látok a mindkét oldalon jelentkező fundamentalizmusban. A verbális inspiratio tanítása is kísért. Itt talán az segít, hogy vallhatjuk: „a Szentírás az egyház könyve, de az egyház is az Szentírás kritikája alatt áll. és nem fordítva." Közös elérendő célnak tekintem az Újszövetség közös fordítását még ebben az évszázadban. — Mit tegyünk itt és ma, elsősorban hazai vonatkozásban a keresztények egységének elmélyítéséért? — B. G.: Helyes a kifejezés: az ökumenikus mozgalomban a keresztények közti egység elmélyítéséről és nem megteremtéséről van szó. Az egyház ugyanis lényegében nem emberi mű, hanem isteni ajándék. Egységét nem mi hozzuk létre, — azt maga Krisztus, az ő egyszer s mindenkorra végbevitt műve teremtette meg. Az egyház egy, mert az üdvösség krisztusi hite és egy a keresztségi részvétel ebben az üdvösségben. Egy Lélek élteti és egyesíti egy „testben" Krisztussal, a Fővel, a mennyei Atya dicsőségére (Ef 4,4-6). Ökumenikus törekvéseinknek nélkülözhetetlen feltétele az őszinte meggyőződés az egyháznak erről az alapvető egységéről. A mi feladatunk az, hogy ezt az ajándékba kapott egységet elmélyítsük. Ám éppen ez az emberi feladat ró ránk súlyos felelősséget. Szekularizált világunkban valamennyi megkeresztelt arra hivatott, hogy tanúságot tegyen az üdvösség evangéliumának igazáról. Ezt csak úgy tudjuk hitelesen és hihetően megtenni, ha közösen tesz- szük, s közösen is csak akkor, ha egyre jobban tudatosítjuk magunkban azt, ami közös krisztusi értékünk. Továbbá e tudatosítás mértékében egyre bölcsebb megértéssel és türelemmel tekintjük azt, amiben történeti körülmények folytán különbözünk egymástól, nyilván azért, hogy folyamatosan csökkentsük ezeket a különbségeket. Mindez nem lehetséges anélkül, hogy az egyházak közt immár fél évszázada folyó dialógus nyomán hazánkban is rendszeres egyházközi párbeszédet alakítsunk ki. A beszélőtárs iránt érzett megbecsülés azonban megköveteli, hogy először is a magunk portáján seperjünk. Őszinte párbeszéd önkritika nélkül lehetetlen. Krisztus igazát keressük, nem a magunkét. Igehirdetésünket, istentiszteleti formáinkat, vallási irodal90
