Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Mihályi Gilbert: A kommunió-egyháztan és az ökumenizmus
XII. Pius pápának 1943-ban kiadott Krisztus Misztikus Teste című enciklikájához képest, amely szerint: aki nem tagja a római egyháznak, Krisztus Testének sem tagja. Az Ökumenizmusról szóló dekrétum meg is jelöli a közös hitörökségnek megőrzött értékeit, melyek révén a keresztény közösségek Krisztussal közösségben élnek, s így — Krisztus által — a közösségük á katolikus egyházzal is fennáll: „Akik hisznek Krisztusban, és szabályszerűen részesültek a keresztség szentségében, már bizonyos — jóllehet nem tökéletes — közösségi kapcsolatba kerültek a katolikus egyházzal... beiktatódtak Krisztus Testébe. Jogosan díszíti őket a keresztény megjelölés, a katolikus egyház gyermekei pedig méltán ismerik el őket testvéreiknek az Úrban" (3.). De a keresztség mellett még más közös javak is találhatók a keresztény egyházakban: „Ezenfelül a katolikus egyház látható keretein kívül is szép számban és kiemelkedő módon meglehetnek azok az alkotó elemek vagy javak, amelyeknek együttese építi és élteti magát az egyházat: az Isten írott igéje, a kegyelmi élet, a hit, a remény, a szeretet és a Szentlélek többi benső ajándéka, de látható alkotó elemek is. Mindez Krisztustól való, őhozzá vezet, és joggal hozzátartozik Krisztus egyetlen egyházához" (Ökumenikus dekrétum, 3). Ezek a keresztény közösségek tehát önmagukban nem Krisztus egyháza, de ahhoz tartoznak. AZ EGYHÁZ EGYSÉGE BÁR MEGTÖRT, DE NEM SZŰNT MEG, FENNÁLL. Mindebből az is következik, hogy a kommunió-egyház erejében, bár az egyház egysége megtört, megoszlott, a Rómától való elszakadás még mindig tart, az egyház lényegi egysége mégis fennáll, mert az elszakadtak, ha jogilag nem is, de az egyházhoz tartoznak, s így Jézus üdvözítő szeretetének közvetítői. Ebbéli valóságukat az Ökumenizmusról szóló dekrétum ki is jelenti: „Az üdvösség misztériumát illetően nincsenek megfosztva jelentőségüktől..., mert Krisztus Lelke nem vonakodik felhasználni őket az üdvösség eszközéül" (3.). Tagadhatatlan tehát, hogy az üdvösség-közösség részei. Ezért a zsinat is elismeri a különváltan élő keresztény közösségek egyházi jellegét. EGYSÉG A SOKFÉLESÉGBEN. Ez a megtört egység azonban nem elegendő. „Ez a megosztottság kétségkívül ellenemond Krisztus akaratának, botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb ügyet, az evangélium hirdetését minden embernek" (Ökumenikus dekrétum, 1.). Merre is kell tehát keresni Krisztus egyházának az egységét? A mondottakból már egészen világos, hogy a keresztények egysége nem rekatolizálást, visszatérítést jelent, nem a protestáns és ortodox testvérek visszatérését a római egyház szervezeti egységébe. De az egyházak „világszövetsége" sem lenne elégséges, mert ez csak külső egységet jelentene. Úgyanígy csupán közösségi kapcsolatba lépés sem, mert ez különálló egyházakat feltételez. Az ökumenikus mozgalom nem a liturgikus egységre törekszik, hiszen magában a római katolikus egyházban is többféle liturgikus forma létezik, például latin, görög, stb. De nem is keresi az egységet az engedékeny irénizmus- ban, sem a mindent egységbe olvasztó szinkretizmusban, sem a „mindegyik jó" relativizmusban, sem a humanista, népjóléti közcélok munkálására való összefogásban. Az egyházi egység helyes irányát a kommunió-egyháztan jelöli meg: „Az isteni Gondviselés műve, hogy az apostoloktól és utódaiktól különféle helyeken alapított egyházak az idők folyamán egymással szervezett kapcsolatba léptek, közösségekbe tömörültek. Ezek megtartják a hit egységét és az egyetemes egyház egyedüli, isteni alkotmányát, de saját egyházfegyelmük, saját lituigiai gyakorlatuk és saját teológiai s lelkiéleti örökségük van. Némelyikük, mégpedig az ősi pátriárkái egyházak, a hit termőágaként újabbakat, mintegy leány-egyházakat hoztak világra; hozzájuk mind a mai napig a szeretet igen bensőséges kapcsolatai fűzik őket a szentségi életben, valamint a jogok és kötelességek kölcsönös tiszteletében. A helyi egyházaknak ez az egységet őrző változatossága fényesen bizonyítja az osztatlan egyház katolicitását" (Az Egyház, 23). Amikor az egyház itt kimondja, hogy az egyetemes egyház a helyi egyházak kommuniója, egyúttal azt is kijelenti, hogy az egyházak egységének helyreállítása egyáltalán nem követeli meg az egyes közössé74
