Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - KÖRKÉP - Somfai Béla: Szervátültetés: a születésszabályozás vitáinak előjátéka
szerint felnőttek számára a szervadományozás megengedhető, „...mivel a személy javát nem individualista, hanem szociális szempontok alapján kell felfogni. Ez azt jelenti, hogy... a személyiség fogalmához hozzátartozik az, hogy a természet rendje szerint más személyekhez vagyunk rendelve." Ezért gondosan megszabott feltételek mellett „az egyén teljesebb személlyé válhat szervének adományozásával. Ha valaki a maga valóságából mást is részesít, önmagát szorosabban beilleszti a személy és a személyek közötti titokzatos egységbe." A fizikai kár a személy beteljesülésének eszköze, ami a másnak szánt szeretetadományon keresztül valósul meg. Az adományozással elszenvedhető kár végső határának megszabásához azonban „...figyelembe kell venni az okozott kár és a szervet befogadó személy számára biztosított haszon megfelelő arányát is."23 Az egység elvének ez az átfogó értelmezése biztosítja tehát a szervátültetés erkölcsi alapját, de az adományozás konkrét határainak elbírálásához az arányosság gyakorlati irányelvére is szükség van. Ez az irányelv tehát McCormick számára átvette a kettős okozat elvének szerepét. Noha ez nem biztosít minden helyzetre érvényes és előre megállapítható korlátokat, a személyes és közösségi értékek egyensúlyban tartásához sokkal megbízhatóbb segítséget nyújt, mint a kérdés elbírálásának hagyományos gyakorlati eszköze. Mivel McCormick nem részletezi a „gondosan meghatározandó" feltételeket, egyesek szerint álláspontjával együttjár az a veszély, hogy a lelki értékek és testi kár vagy haszon mérlegelésében dualista feltevésekből, a test és lélek szétválasztásából indul ki.24 Louis Janssens elkerüli ezt a veszélyt, mivel az élő szerv adományozásának lehetőségét több feltételtől teszi függővé.25 Szerinte erre a lépésre csak akkor kerülhet sor, ha más eljárás már nem tud számbavehető segítséget nyújtani. Ezenkívül a n. Vatikáni zsinat tanításának megfelelően, az adományozó szabad és jól informált beleegyezésének összhangban kell lennie a személy mivoltából fakadó lényeges és alapvető követelményekkel. „Az emberi személy ugyanis nem táigy, hanem testben létező öntudat hordozója, ezért lényegéhez tartozik a másokkal való kapcsolatok fenntartása, a világ, az embertársak és Isten felé való nyitottsága."26 Ezért az élő szerv adományozásának határai vannak. Az adományozó nem kockáztathatja életét, öntudatának kárát, vagy társadalmi szerepét és alkotóképességét. Az embertársak szolgálatának lényege ugyanis nem szervadományozásban, hanem munkában, közösségi létezésben és együttműködésben merül ki. Ezért az élő szerv adományozásának minden olyan formája tilos, „...ami az adományozót társadalmi szerepének betöltésében megakadályozná."27 Ezzel Janssens kizárta a szív vagy az agyszövetek adományozásának lehetőségét. Ugyanennek a megfontolásnak az alapján azonban ő már nem lát lényeges nehézséget az ivarsejtek házassági kereteken kívüli adományozásában sem, feltéve, hogy annak titokban tartása helyett az adományozás minden érintett fél tudomásával és szabad beleegyezésével történik; ideértve nemcsak az adományozó házastársát, hanem gyermekeit is, akik számára ez féltestvérek születését jelenti. Véleménye szerint ilyen esetekben valójában nem ivarsejtek adományozásáról van szó, hanem a termékeny család felebaráti szeretetben gyökerező döntéséről, ami a terméketlen házaspár számára az életadást lehetővé teszi. A döntés kényes természete azonban „... megköveteli az adományozó és az életet befogadó házaspár gondos kiválasztását."28 A személy mivoltában és kapcsolataiban gyökerező szemléletmód alapján Janssens a halál beálltát is az öntudat végleges elvesztésével és a személyes kapcsolatok lehetőségének megszűntével azonosítja. Véleménye szerint az „...agykéreg halála az emberi személy történelmi létezésének végét... minden emberi képesség és lehetőség biológiai feltételének megszűnését jelenti...". Mivel a személyről nem lehet kapcsolatai nélkül beszélni, a személyes kapcsolatok végérvényes megszűnéséhez arra is szükség van, hogy a halott élettársai is tudomást vegyenek erről a tényről. Tehát „...a személy halála teljes értelmében csak akkor következik be, amikor mindazok, akik vele kapcsolatban voltak, megértik, hogy a kölcsönös kapcsolatok véglegesen megszakadtak." Mivel jelenleg a közvélemény nem az agykéreg elpusztulásával, hanem a lélegzés és szívverés megszű39
