Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám
Az én országom nem e világból való (Jn 18,36) Jöjjön el a te országod (Mt 6,10) Jézus örömhírében a „legizgatóbb", „legnyugtalanítóbb" üzenet és felszólítás: elközelgett az Isten országa, — térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírének. Az elközelgés, a közelebb érkezés nem az ószövetségi törvény megtartásának, nem a parancsok teljesítésének és nem is az emberi erőlködésnek, hanem Isten szuverén akaratának teljesedése. Az Atya meghív országába, nekünk pedig imádkoznunk kell, hogy uralma teljességgel elérkezzék. Ez az uralom nem azonos a qumrami szektától hirdetett „ítélkezés korával". Nem Istennek bosszúja és ítélete a bűnösök felett, ellenkezőleg: az üdvösséget hozza el a megtérő bűnösök számára. Az irgalmas és szerető Atya mindenkit meghív országába. Ezért lett „jó hír", „örömhír" minden ember számára az evangélium. Isten országa radikális döntés elé állít. Választanunk kell az ő országa vagy evilág uralnia, evilág szolgálata között. Két úrnak nem lehet szolgálni. Döntenünk kell, hogy Istenhez vagy a világhoz köt-e szívünk. Isten jó, szép és igaz világa felé kell fordulnunk. Istenhez fordulásunkban az ő akarata alá kell önmagunkat rendelnünk. Az ország felé tekintésünk, Istenért hozott döntésünk visszavonhatatlan kell, hogy legyen. Nem szabad „hátra tekintenünk" (Lk 91,62), fejünket nem hajthatjuk evilág rabszolgaságába. A hívő ember kész ugyan a világban élve a világért dolgozni, testvéreiért áldozatokat hozni, de nem feledkezik meg róla, hogy már itt a földön Isten országának elkötelezettje. Hogy valóban az lehessen, meg kell térnie! Nem külső formák szerint, nem zsákba öltözötten, fején hamuval, — hanem szíve mélyén hitben, reményben és szeretetben. Jézus arról az Isten országáról beszélt, mély még előtte áll és mégis jelen van. Jelen van hatékony kegyelmi erejével, Isten megmásíthatatlan üdvösségtervének kibontakoztatásában. Jövő és jelen Jézus igehirdetésében egybefonódik. Az ország el fog érkezni mégis, már itt, köztünk is hatékony. Jelen van Jézus üdvöthozó tetteiben, szavában, csodás erejében és feltámadásában. Jézus maga az „idők nagy jele" (vö. Lk 1254-56), vele elkezdődött a beteljesülés. Evangéliuma nem „periódusokról", időszakokról ad hírt, hanem a sajátosan egybefonódó „még nem" és „már igen" valóságát tárja elénk. Jézus a jelen és jövő közti feszültséget nem is akarta feloldani, mivel az „üdvös feszültséget" jelent számunkra. Jelenünk a jövő reménysége felé mutat: a szem nem látta, fül nem hallotta beteljesülés felé. S bár még „siralomvölgyben" üünk, szemünkkel mégis az ORSZÁG felé tekintünk, ahol Isten „velünk fog lakni... letöröl szemünkről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom" (Jel 215-4). A „végső idő", az eszkaton azonban már elkezdődött. A Feltámadott legyőzte a halált, kitárta az élet kapuját. Krisztus jelen uralma és eljövendő országlása között a kapcsolat szétszakíthatatlan. Mégis, veszélyt jelenthet számunkra, ha a „közbeeső időben", a mi „korszakunkban" Isten uralmát és országát azonosítanánk az egyházzal, a Feltámadottba vetett hitet vallók közösségével. Egyházunk nem „földi Isten országa". Nem ok nélkül imádkozzuk szüntelen: „jöjjön el a Te országod!" Egyházunk — Krisztustól útjára indított, de földi valóság. Útja vándorút, örömteli és fájdalmas szakaszokkal. Benne igazak és megtérésre hívott bűnösök änek, az „országban" a kegyelem erejében megigazultak, a „szentek" lesznek a polgárok. Nem lehet tehát azonosítani, de szét sem lehet szakítani az egyházat az Isten eljövendő országától. Jézus tanítása egyik végletet sem tűri. Az egyház az Isten országa, végső uralma felé rendelt, afelé törekvő és mutató közösség. „Jelfunkció ja" van. Célja, határa és ítélóje: Isten uralma. Efelé mutat, efelé vezet. Nem „hozza el" Isten országát, de imádkozik annak eljöveteléért. Hirdeti, hogy az ország a Fel- támadottban már „megjelent" köztünk, növekedését, teljessé válását pedig maga Isten biztosítja. „Munkásokat" hív szőlőjébe, együttműködőket, építőket, de a növekedést, az ,áldást" maga Isten adja. Az evilágban élő — de nem e világból való — egyház átmeneti, előkészítő jellegű. Rendeltetése, hogy az eljövendő Országra hívja fel a figyelmet, afelé mutasson. S amíg az ország „eljön", — hirdeti annak evangéliumát, az üdvösségről szóló örömhírt. „Átmeneti időben" élünk. Ebben az „időszakban" a hit ébresztése, a remény erősítése és a szeretet elmélyítése a feladatunk. A szeretet és szolgálat „jeleként" kell élnünk, hogy közel- s távolállókat figyelmeztessünk: Elközelgett az Isten országa. Sz. A. 193
