Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A magyar egyház és a lelkipásztori terv
kapcsolatot az egyházzal, pontosabban kb. ez az az arány, amelyik az éjféli misén még részt vesz. (Tomka Miklós: Magyar katolicizmus 1991, Budapest, 1991. 23. stb. old.). E számok sok kérdést vetnek fel, de mindenképpen jelzik, hogy kereszténységünkkel kisebbségi helyzetbe kerültünk. (Megjegyezhető, hogy ez a tendencia ha nem is ilyen sebességgel és ilyen nagy arányokban, de egész Európára jellemző.) — c) A kereszténység egyházkritikus környezetbe került A legutóbbi európai szinódus egyik kiinduló szempontja volt, hogy a kereszténységnek az evangelizáció szempontjából egész Európában egy új helyzetet kell tudomásul vennie, s hogy a világ kritikusan áll vele szemben. Dy módon lényegesen másképp kell evangelizálni, mint például a kereszténység elterjedésének korában. Ha ez áll Európára, mennyivel inkább Magyarországra és a szocialista országokra az elmúlt évtizedek kemény ateista propagandája után. A megváltozott világban a magyar egyház missziós helyzetbe került. A Szentatya fogalmazott így! — Milyen magatartást vár tőlünk e missziós helyzet felismerése? — a) Először is élő hitet. A Szentatyának kevés felhívása váltott ki akkora visszhangot mint ez: „Megtörténhet testvérek, hogy a keresztény hagyományoknak gyengülése láttán így kiáltotok fel: missziós területté váltunk! Nos, én azt mondom nektek, eljött a pillanat, hogy megváltoztassátok az ilyen megállapítások hangnemét, és felemelő, programot adó célkitűzéssé alakítsátok át: missziós egyház akarunk lenni" (11). — b) Másodszor missziós helyzetünk új látásmódra hív. Érthető, ha különösen az a generáció, amelynek volt tapasztalata a múltban, automatikusan régi emlékeihez, tapasztalataihoz nyúlna vissza. Bizonyos, hogy ezek közül nagyon sok ma is használható. De a Szentatya óv attól, hogy a jelen igényeket és erőket felmérő tervezés nélkül egyszerűen elkezdjük rekonstruálni a régi módszereket vagy intézményeket. — c) Harmadszor — ha missziós helyzetbe kerültünk, ha a kereszténység kisebbségbe került és egyházkritikus környezetben él, fel kell tennünk a kérdést: mi védi meg a keresztényeket, a felnövő generációkat a vallásellenes világban? A Szentatya több beszédében újra és újra hívott, hogy a plébániák alakuljanak közösségivé, hogy „adjanak teret azoknak a közösségeknek és mozgalmaknak, amelyeket a Gondviselés támaszt korunk egyházában." Buzdította a kispapokat, hogy már a szemináriumban tapasztalják meg és tanulják meg, „hogyan lehet létrehozni olyan közösséget, amely a szentháromságos szere- tetközösség eleven folytatása" (Püspökökhöz 5; Kispapokhoz 8). A teológia tanítja, hogy a keresztény élet lényegileg közösségi élet. De az embernek a szociológia szerint is szüksége van egy közösségre (az ún. referencia csoportra), hogy világnézetét megőrizhesse. Az elmúlt társadalomban ez többé-kevésbé adva volt. Ma megsemmisült, sőt „ellenközeg" jött létre. Híveink így védtelenül állnak az egyháztól elidegenítő világ kozmikus sugárzásában. A szekularizált társadalom vonzásától, az egyháztól való elidegenedéstől csak egy azonos gondolkodású közösségi környezet óvhat meg. Az egyházi hivatások helyzete — a) A püspökök. A püspökök helyzetéről a püspök atyák illetékesek szólni. Bizonyos, hogy a kommunizmus mindent megtett azért, hogy a „divide et impera" elv alapján — szembeállítsa őket egymással vagy legalábbis lehetetlenné tegye komoly együttdolgozásukat, — hogy szembeállítsa vagy legalábbis elszakítsa őket a papságtól, a szerzetesektől, a világiaktól (a békepapságtól és a földalatti egyháztól egyaránt). Ilyen körülmények között érthető, hogy nagyon lecsökkent a püspökök közötti összedolgozás. A pápa pedig első helyen említi az utóbbi fontosságát, s hozzáteszi, hogy a püspökök közötti egységre építhet az az egység és párbeszéd, amelyet a főpásztoroknak az egyház minden egyes tagjával ki kell alakítaniok (3,5,10). 183
