Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A magyar egyház és a lelkipásztori terv
— b) A papok Hála Istennek, voltak a legnehezebb időkben is, és vannak ma is igazi kezdeményezések a papi egység előmozdítására. De ma elsősorban a papok megváltozott helyzetéről kellene szólnunk. Ma egész Európában paphiányról beszélnek. Magyarországon a helyzet rosszabb mint európai átlagban. Egy papra kétszer annyi katolikusnak keresztelt jut, mint Európában. (Ezenkívül Európában egy papnak 4-5 főállású lelkipásztori munkatársa van — diakónusok, szerzetesek, világiak.) — Mindez nemcsak a világiak lelkipásztori munkába való bekapcsolását sürgeti, hanem a papság súlyos kérdésére is ráirányítja a figyelmet; a túlterheltségre. Pedig, ha a következő 8-10 évben kétszeresére nőne is a papi utánpótlás, akkor is tovább folytatódnék a (római katolikus) papság létszámcsökkenése.) Ezt nem lehet terven kívül hagyni. A túlterheltség az utolsó két évben a papság legsúlyosabb problémája. Rázúdultak a feladatok; az iskolai hitoktatás megszervezése, ingatlanok visszaszerzése, katolikus iskola, óvoda, mozgalmak alapítása, kapcsolatteremtés az önkormányzattal, esetleg mellékesen egy új templom építése, egy teológiai továbbképző kurzus indítása, vagy éppen oktatás egy egyetemen vagy főiskolán induló hitoktatóképzőn, stb. Több összeroppanásról, hivatás elhagyásról tudunk, s talán mindnyájan látjuk a legaktívabb papok végletekig való túlterheltségét. Mennyire találóak a pápa szavai: „ne engedjétek, hogy a papság erői teljesen kimerüljenek a meglevő (vagy régi) struktúrák igazgatásában (vagy rekonstruálásában)" (11). Sok pap keresi helyét szerzetekben. Többen közülük így fogalmaztak: csak így tudok megmenekülni az egyházmegyés papság magányától, kiszolgáltatottságától és a kiüresedéstől. Mindez számos kérdést vet fel: — Miként lehetne a papok testi-lelki egészségét védeni? — Hogyan lehet feloldani a papok magányát, esetleg lépni a papi közösség irányába, amelyre a zsinat és a Szentatya is annyira buzdított? (Kispapok 8.) — Hogyan kell a szemináriumi nevelésnek felkészítenie a papi életre? (aposztáziák aránya 8-10) — Mi a teendője és útja ilyen körülmények között a hivatásgondozásnak? c) A világiak És a világiak? Hogyan viszonyul az ő helyzetük a 40 év előttihez, s milyen kérdéseket vet ez fel, ha a jövő lelkipásztori tervezéséről beszélünk? — A Szentatya szavai a püspökökhöz, a magyar egyházhoz: „Különösen tudjatok együttműködni a világiakkal... Vannak területek, amelyek sajátos világi illetékességet tételeznek fel... például, amelyek az apostoli munka anyagi és szervezési feladataival kapcsolatosak. Nem jó, ha ezek elvonják a papság erőit. De vannak más tevékenységek is, mint például bizonyos szentségek és szentelmények kiszolgáltatása, betegek és gyermekek gondozása, biblia- és imacsoportok szervezése. Ezeket nyugodtan olyan világi férfiak és nők gondjaira lehet bízni, akik erre felkészülve önként vállalkoznak. Különösképpen hasznosnak tűnik, hogy kikérjék a képzett világiak tanácsát és együttműködését, amikor arról van szó, hogy válaszoljanak a jelenkori társadalom kihívásaira..." stb. (5). A 40 éves kommunizmus alatt a rendszer is minden erővel lehetetlenné tette, hogy a magyar egyház alakításában a világiak helyet kapjanak. Ma a felszabadult egyház olyan helyzettel találja magát szemben, amelyben mind a világegyházban, mind a társadalomban a világiak nagykorú, felelős részesei a világ és az egyház alakulásának. A magyar egyháznak most kell megtalálni annak a módját, hogy a világiak valóban felnőttként otthon érezzék magukat benne. Istennek hála, a kisközösségekben, a mozgalmakban és egyes élő plébániákon felnőttek nagykorú világiak. A pápa elismeréssel szólt róluk, hozzájuk (Hősök terén, 5. pont). De az — sajnos — nem általános. Igaz: jelentős előrelépéseket tettünk e téren az utolsó években. Ami a lelkipásztori szempontot illeti, beindultak a világiak levelező tagozatai, hitoktatóképzők, világi munkatársképzők, országos felnőttképző kurzusok, felnőttkatekézisek. A 2-3 évvel ezelőtti 184
