Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cordes, Paul Josef: A megújulás útja egy újjászülető egyházban
TEOLÓGIAI—LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Paul Josef Cordes püspök A MEGÚJULÁS ÚTJA EGY ÚJJÁSZÜLETŐ EGYHÁZBAN Európa és a világ politikai rendje 1989-ben megváltozott. Magyarországon is megszületett a nyílt társadalom. A változás óriási új lehetőségekkel jár. Megvalósításuk a magyar egyház feladata. Érdemes azonban figyelembe venni a világegyház tapasztalatait. Ebben a szellemben vázolom fel a lelkipásztorkodás és a világiak apostolkodásainak jelen korunkat jellemző néhány sajátosságát. 1. A világiak apostolkodása struktúráinak kialakítása A kiindulópont egy szociológiai felismerés. Vitathatatlan, hogy hivatalának ellátásához az egyháznak szüksége van intézményi természetére. Emiatt legfeljebb javíthatatlan és forradalmár-lelkű újítók háborognak. Megfordítva viszont, a mindennapok lelkipásztori gyakorlatában, a hierarchia tagjai gyakran a csoportok és mozgalmak megjelenésétől, azaz a világiak közösségi életének és szerepének intézményesülésétől félnek, a hivatal- viselők hatalmának csökkenésére gondolnak s talán arra, hogy a demokratizálódás nem lenne katolikus. Pedig számos érv szól amellett, hogy a világiak szervezett, rendezett, közösségi és intézményes módon vegyenek részt az egyház életében. — Az egyháznak ébren kell tartania a küldetését bizonyító hitbeli tudást — alkalmasint a világiak közösségeinek életrehívása és fenntartása útján. Az egyház feladata, hogy ezeket a közösségeket megfelelő módon láthatóvá tegye és igazolja, hogy a nyilvánosság előtt is elfogadottak legyenek. — Az Istenhez vezető út ugyan egyéni szabad döntést követel, mégis a keresztények közösségei, csoportjai és mozgalmai a hívő számára, keresztény útja megtalálásához és megőrzéséhez szociológiai értelemben — nélkülözhetetlen támogatást nyújtanak. — Az egyházi intézmény értelmét különösképpen a liturgia, az istentisztelet és a nyilvános ünnepek ünneplése teszi láthatóvá és közvetíti az egyén és a társadalom számára. Elvész az egyház értelme, ha a liturgia személytelenné válik, s ha elkopik az ünneplés közösségi jellege. — A világiak, mint az egyház tagjai megbízást kaptak, hogy a társadalomban saját személyükön, társadalmi szerepükön és közösségükön át tegyenek tanúságot az egyház értelméről. A személyes döntésen és demokrácián alapuló nyílt társadalom viszonyai különösképpen azt követelik, hogy egyénenként és közösségeik által vállaljanak felelősséget és hassanak a politikára és a gazdasági életre. A Világiak apostolkodásáról szóló dekrétum így ír: „Krisztus hívei különféle körülmények között egyénenként hivatottak apostoli küldetésük megvalósítására. Azt azonban gondolják meg, hogy az ember társas lény, és Istennek úgy tetszett, hogy a Krisztusban hívőket Isten népévé egyesíti (lPt 2,5-10)... A közösségben végzett apostolkodás tehát a hívek mind emberi, mind keresztény igényeinek jól megfelel." (Apostolicam actuo- sitatem 18.) Persze az is veszélyekkel jár, ha a közösségi kereszténység vagy a lelkiségi mozgalom társadalmi mozgalommá, testületté, szövetséggé alakul. Erre sok példa akad az európai katolicizmusban. Vallásos elköteleződésük elhalványul, tevékenységükben egyre inkább pusztán humánus szempontokra hivatkoznak. A keresztény társaságok önbecsapássá 172
