Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: „A Jó Pásztor életét adja”
Széli Margit A JÓ PÁSZTOR ÉLETÉT ADJA... „Megjelent közöttünk üdvözítő' Istenünk jósága és emberszeretete, amit Jézus Krisztus árasztott reánk." (Tit 3,4) A keresztségból eredő cselekvő tanúságunk Jézusról az emberséges bánásmódnál kezdődik. A meghurcolt, korán elhunyt lelkimester, Orosz András jezsuita atya a hozzá fordulóknak elsőként ezt mondta: Tudja-e, hogy a lelkiélet a becsületes emberségnél kezdődik? — Szerinte ugyanis ez volt a szeretet alapvető és kézzelfogható módja. Ha a keresztény életében az emberség nem nyilvánvaló, akkor a szeretet, megbocsátás és irgalom szentségeinek kegyelmei erőtlenek, — a külsők szemében pedig értelmetlenné válnak. A napi vesződség, az egymásközötti idegőrlő súrlódások egyre türelmetlenebbé tesznek bennünket, vagy másokkal nem törődve már csak önös érdekeinket keressük. Belső köreinkben szeretetlenek és féltékenyek vagyunk, — kifelé pedig kegyes szólamokat mondunk. Pedig a tudatos keresztény — legyen papi vagy világi személy — csak egyféle képet tükrözhet: Jézus arcát. II. János Pál pápa első körlevelében apostoli programját megfogalmazva Krisztust, mint az ember Megváltóját és a történelem Középpontját mutatja fel a világnak, mondván: „Jézus Krisztus az élő Isten Fia mint ember is szól az emberekhez, beszél élete, embersége, az igazsághoz való hősége és mindent átölelő szeretete... így az egyház sem hagyhatja magára az embert..., akinek sorsa legszorosabban kötődik Krisztushoz. És itt minden egyes emberre gondolunk, tekintve annak teljes és megismételhetetlen valóságát. Minden embernek — hiszen személy — külön élete, — és különösen lélektörténete van..." — A legfőbb pásztor teljes lélekkel akarja követni — „Jézus Péternek adott parancsát: 'Legeltesd bárányaimat' (Jn 21,14), valamint felidézni Jézus imáját Péterért: 'Te pedig megtérve erősítsd testvéreidet!' (Lk 22,32)." (Redemptor hominis 7.14. pontból) — Jézusnak ez a két kívánsága minden lelkipásztori feladatot magába rejt. — Templomainkba, egyházközségeinkbe betérek, — legyenek gyakorló hívők, vagy félve közeledők, — joggal elvárják, hogy a lelkipásztor készséggel fogadja őket. Kínálja fel az egyházi szolgálatokat, sőt egy-egy lehetséges családlátogatást is. A fiatal nemzedéket elsősorban nem is a hitproblémák érdeklik, inkább az, hogyan élnek a keresztények, és kaphatnak-e tőlük valami lelki segítséget. — Számos ilyen tény, valamint új, hazai lehetőségeink megkívánják, hogy gyorsan és széles körben begyakoroltassuk a tudatos keresztény cselekvést és életrekeltsük a hiteles lelkipásztori szolgálatokat. Amint a gazdasági élet területén szívesen tanulunk — és van mit tanulnunk — a külföldi példákból, úgy egyházi teendőinkben is fogadjuk készséggel a minket időben megelőzők tapasztalatait. — Itt azonnal felvetődik az első kérdés: Ki is a lelkipásztor? Ha egyháztani és egyházjogi értelemben válaszolunk: elsősorban a felszentelt — ordinált — papoknak, püspököknek és diakónusoknak tisztségük alapján jár a „lelkipásztor" minősítés. Ám a világi keresztények a keresztség és a bérmálás szentsége révén, megfelelő képzettségük és életvitelük alapján, püspöki, plébánosi megbízatással részesednek a lelkipásztori szolgálatokban. Szemléletesen szólva, az egyházközség központjában a pap tiszte az Eucharisztia ünneplése, a szentségek kiszolgálatatása, és ő felelőse a hiteles igehirdetésnek és minden fokú katekézisnek. A megbízott világiak, miközben liturgikus, hitoktatási és szentségi előkészítéseket végeznek — küldetésük szerint az intézményes egyház határán mintegy őrt állnak. Ők jobban felismerik a világiak szükségleteit, és ezzel mintegy hidat alkotnak a klérus és a távolabbi világiak között. Mivel a humanitárius szolgálatok ma szakmailag egyre bővülnek és elkülönülnek egymástól, a világiak 162
