Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Frenkl Róbert: Krisztushoz vezetni az embereket
Egyedül az egyház közvetít. Rövid idő telt csak el történelmünk nagyon várt, alig remélt fordulata óta, és ismét azt látjuk, hiába alakulnak pártok, szövetségek, egyesületek, ahol a hasonszőrűek együtt tevékenykedhetnek, egyedül az egyház közvetíti azt az isteni szeret etet, vigasztalást, amire gazdagnak és szegénynek, győztesnek és vesztesnek egyaránt szüksége van. Mit ér a szabadság annak, aki nem tud szabadulni bűneitől, amelyeket immár nem lehet a körülményekre, az elnyomó társadalomra, stb. hárítani. Sokan sokféle okból kopogtatnak az egyház kapuján. Életükben csodát, igazi megújulást Isten Szentlelke munkálhat. De a mi felelősségünk, a lelkipásztorok felelőssége felkészülni arra, hogy eszközei lehessünk az isteni hívásnak. Felkészülni hitben, érzelemben és értelemben. Meghallgatni és megérteni a másik embert, ez az út kezdete. Nagy szó, ha valaki erre képes, de önmagában kevés. (Sokan megfelelnek az emberséges lelkipásztorkodás igényének általában, elsősorban, ami a szándékot, a készséget illeti. De a dolgok bonyolultabbak, az esetek nehezebbek, mint hinnénk.) Mindenkit a saját terhe nyomaszt. Egy korszakban sem volt könnyű kereszténynek lenni. Ma a gyors változások, a sokféle kihívás, a sok-sok egyéni konfliktus, a számos deviancia miatt érezzük különösen nehéznek az evangéliumi üzenet tolmácsolását. Az erkölcsi értékek korábbi és jelenleg is tartó devalválódása érthetően erősíteni fogja a következő időszakban az etikai érzékenységet. Az egyházban is minden tekintetben helyre kell állítani az értékrendet, etikailag is. De a lelkipásztori gyakorlat nagy veszélye, ha a személyhez szóló mondanivaló a másik ember terhének a vállalása helyett — erőtlenségből, meg nem értésből, tudatlanságból, bármiből fakadóan — morális tanácsadásba fullad. A morális életvezetés sem önálló érték. A második kótábla értelmetlen az első nélkül, az Istenhez fűződő kapcsolat nélkül. Az egyház egyetlen értéke Isten szeretete, jézus Krisztus váltsághalála. Minden ebből következik. A lelkipásztorok hivatalos szolgák. Ma élőbb az üzenet az egyetemes papságról, mint a történelemben bármikor. Nem egyszerűen azért, bár elsősorban kétségkívül azért, mert a hirtelen megnövekedett feladatok sok munkást kívánnak, és laikus szolgák nélkül egyszerűen nem képzelhető el az egyházi munka. Talán meglepő a szó, de nemcsak a mennyiségi terhek, hanem a minőség is igényli a laikus szolgatársak bekapcsolását. Az eddig elmondottak is magyarázzák ezt, hiszen a legkiválóbban felkészült lelkipásztor sem elégíthet ki minden igényt, találhatja meg a közös nyelvet minden korosztállyal, réteggel, stb. A feladatok megoldása erős közösségeket igényel. A lelkipásztorok és a laikus munkatársak közössége képezheti szolgálatnak és imádságnak azt az erejét, amely esélyt ad a legnagyobb terhek hordására. De a minőségi kihívás azt is jelenti, hogy sokféle képzettségű és adottságú laikus munkásra van szükség, a legegyszerűbb feladatoktól a legbonyolultabbakig. — Ezért is sürgető a lelkipásztorok felkészültségének igénye. Nyitottnak, érzékenynek kell lenniük munkatársaik munkájára, képzésükre is, és segíteni kell őket a szolgálatban. így jutunk el az emberséges lelkipásztorkodás útján a magas igényt kielégítő lelki- pásztortól a hasonló munkatársig. Aki mindent el tud végezni, ami nem a hivatalos lelkipásztori szolgálathoz kötött. Ma még az út elején járunk, és kétségkívül a mennyiségi igények a meghatározóak az egyházi munkában is. Vállvetve dolgozik lelkipásztor és laikus munkatárs. De bízunk abban, hogy az út későbbi szakaszában, talán nem is olyan sokára, jobban kikristályosodnak a teendők. 35 évvel ezelőtt az Egyházak Világtanácsának evanstone-i nagygyűlése már ezt a szlogent választotta rímül: „A laikusok az Egyház reprezentánsai a világban" — Igen, az Egyház Isten reprezentánsa a világban, és ehhez szüksége van lelkipásztorokra és laiku139
