Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Lehmann, Karl - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit jelent az „örök élet”?
7,23; 7,29. 36; 12,43 skk; 14,26). így mondják ki a mártír fiúk haláluk előtt. Ehhez az „örök életben" való hithez kapcsolódik a test föltámadásának a várása, az ítélet és a büntetés gondolata, valamint a viszontlátás reménye. Az Újszövetség. Hasonlóképpen beszél az Újszövetség is az örök életről. Nem lehet azonban úgy beszélni róla, hogy ugyanakkor ne ejtenénk szót Jézus Krisztus haláláról és föltámadásáról. Az „örök élet" kifejezést nem szabad túl gyorsan, elkapkodva kimondani, mert köny nyen érthető úgy, hogy nem más, mint evilági életünk meghosszabbítása és folytatása. Nem szabad elfojtani azt, hogy földi-testi egzisztenciánknak kegyetlenül vége szakad. Az Újszövetség keserűen komolyan veszi a halált. És különösen is figyelnünk kell arra, hogy hogyan beszél az Újszövetség az „örök életről". Nem bagatellizálja a hatalmas halált, nem beszél egyenesen és közvetlenül az örök életről. Tudatában van annak, hogy a halál gyökeres változást jelent Tehát az Újszövetségben — amikor az „örök életről" van szó — az az elsődleges és fontos, hogy a hívő ember reménye képes szembefordulni a halállal. Nem a halálnak adja az utolsó szót, de nem is idealizálja romantikus módon a halált. A halált az Úr halála és föltámadása alakítja át. Jézus föltámadása viszont nem adhat okot semmilyen rajongó álmodozásra. A föltámadt Úr nem beszél a „túlvilágról", helyette azt az új életét" állítja elénk, amit a halál már nem képes megsemmisíteni. Jézus halálának első hatása az, hogy küldetést kapunk és megbízást: legyünk az örök üet tanúi. „Csak a Keresztrefeszített támadt föl, s jelenleg addig terjed a Föltámadott uralma, ameddig a Fölfeszítettnék szolgálnak" (Emst Käsemann). 3. AZ ÖRÖK ÉLET REJTETTEN JELEN VAN FÖLDI EGZISZTENCIÁNKBAN Tehát nem csupán „odaát" beszélhetünk örök életről. A Jézus Krisztus keresztjéből és föltámadásából támadó életünk már most megváltoztatja mindennapi létünket. A hit az örök életnek az időben való hatékony jelenléte. Az az örök élet tehát, amely Jézusnak a kereszten történt önátadásából támad, elsődlegesen Isten szeretetének szolgálata. Kegyelem és üdvösség, örök élet és boldogság azonban csak annak a hitnek és reménynek a számára van jelen rejtetten Krisztusban, amelyik nyitva tartja a szemét. Krisztus mindenkiért adta oda az életét, s ez a szeretet elnyelte a vétket, a szenvedést és a halált. Hogy jelen van-e az új élet, az nem utolsó sorban azon múlik, hogy a keresztény ember vállalja-e azt, amit Isten kíván tőle, magára veszi-e a konkrét szeretet keresztjét, vagy hamis vágyaktól vezettetve, álmodozva száll el a küldetés és megbízás órája fölött. Éppen Szent Pál tanítja teljes határozottsággal, hogy vegyük komolyan a konkrét létet. A valóságnak ez az elfogadása nem rezignált belenyugvás, hanem egyetértő elfogadása és egyben legyőzése annak, ami nehéz számukra. Pál apostol számára már van elviselhető szenvedés és megvigasztalt szomorúság, s egy olyan halál is, amely a rejtettségben megváltásra talál. Hogy itt nem a világgal való bénító azonosulás nyeri el a győzelmet, hanem a remény konkréten beteljesedett ereje, azt Pál bizonyíthatja: „Mindenfelől szorongatnak bennünket, de össze nem szorítanak, kétségeskedünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk, földre terítenek, de el nem pusztulunk. Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szüntelen, hogy Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön" (2Kor 4,8-11). Az az élet, amelyet már nem tud abszolút mértékben megalázni a halál, véghezviszi a valószínűtlent és lehetetlent: az élet és a halál már ideát is gyümölcsöző küzdelemben állnak egymással szemben. Csak ezért beszélhet így Pál az életről és a halálról: „Mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint akiket megkínoztak, de bele nem haltak, mint szomorkodók, de mindig derűsek, mint szűkölködők, de sokakat gazdagítok, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan" (2Kor 6,9-10). Ilyen életet csak annak erejében élhetünk, aki magával a halállal győzte le a halált és az emberre leselkedő minden hatalmat: „Mindezen diadalmaskodunk O általa, aki szeret bennünket" (Róm 8,37). Az örök élet keresztény szemlélete tehát nem teszi a túlvilágról való hamis álmodozással az evilági életet üressé, hanem készségessé teszi arra, hogy egészen elfogadja a halandó életet de úgy, 9
