Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Lehmann, Karl - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit jelent az „örök élet”?
atya, hogy szeretetébe és életébe be akarja vonni teremtményeit is, a Fiú annyira fiú, hogy nemcsak az Atya felé néz, hanem a teremtményt is testvérévé akarja fogadni, s a Szentlélek annyira egyesítő lélek, hogy a teremtményt is be akarja kapcsolni az Atya és a Fiú szeretetközösségébe. A gyenge, a véges teremtmény így részesül az isteni életben, s Isten ezzel az irgalmas, nagylelkű szeretettel dicsőül meg önmaga előtt. Isten kétségtelenül abszolút ura teremtményeinek, de ez az uralom is titok, és nem fér bele az emberi fogalmakba. Ó nem úgy dicsőül meg, hogy a jókat jutalmazza, a gonoszokat bünteti. Az ő szeretete mindent megelőz: „Úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte" (Jn 3,16). A szeretetet éppen Istennél kell a maga igazi személyességében elgondolni: feléd fordulok, mert vagy... az élet gazdagabb számomra, mert te vagy... Ez a „gazdagság" nem abban jelentkezik, hogy valamit birtokolunk^hanem abban, hogy valóban „én"-nek érezzük magunkat a „te" előtt. Romano Guardini mély megérzéssel mutat rá arra, hogy Isten a megváltásban ezt a személyes utat tárta fel. Ö egészen sajátos módon megtapasztalta Krisztusban az emberi sorsot. Megmutatta, hogy megvan benne az átélés képessége. A kereszt annak a jele, hogy mindent magához akart vonzani (Jn 12,32). A kereszt annak a bizonyítéka, hogy az Atya a maga atyaságát a tékozló gyermekekre is ki akarta terjeszteni, s a Fiú a hűtlen testvéreket is maga felé akarta fordítani. Ezért, aki a keresztet félretolja, az a világot megfosztja értelmétől. Az üdvözültek nem érzik magukat „idegennek és jövevénynek" az Atya házában. Ott már mindenki a szeretet diadalát ünnepli, nincsenek elintézetlen ügyek és válasz nélkül maradt kérdések. Isten úgy tárul ki, hogy a teremtés művét egészen átadja az embernek, az ember viszont ebben az „új égben és új földön" mindent arra használ fel, hogy kimutassa háláját és ragaszkodását Teremtőjéhez és embertársához. Isten színelátása nem tereli el a figyelmet a világról, s a teremtett dolgok és személyek nem takarják el Isten arcát. Természetesen azt is látjuk, hogy a végsó harmóniának „ára" a földi élet, amely tele van búval, bajjal. Hogy miért? — arra nem tudunk teljes választ adni. A kinyilatkoztatás alapján csak annyit értünk meg, hogy Istennek megérte, hogy ezért a világért a Fiú emberré legyen és meghaljon a kereszten. A megoldást csak azok látják, akik odaát a szellem és az örökkévalóság magaslatáról tekintenek vissza. A kérdésről már sokat filozofáltak és még fognak is filozofálni. Az apostoli igehirdetés azonban a titkok előtt így is tudott nyilatkozni: „Némuljon el minden száj és az egész világ vallja magát Isten előtt bűnösnek" (Róm 3,19). A győzelem csak küzdelmes élet gyümölcse lehet. A reményt azért csillogtatták meg előttünk, hogy tudjunk küzdeni. Karl Lehmann MIT JELENT AZ „ÖRÖK ÉLET"? Néhány évvel ezelőtt egy közvéleménykutatás alkalmával derült ki, hogy a magukat istenhívőnek valló emberek többen vannak, mint azok, akik hiszenek „a halál utáni életben". Ez vagy azt jelenti, hogy sok ember szemében a halált követő életnek semmi köze Istenhez, vagy azt, hogy számukra az „Isten" szó semmit sem mond arról, hogy az ember részese örökkévalóságának. Mire is gondolhatnak, amikor „a halált követő életről" hallanak? Valamilyen unalmas pótlékra, hamis vigaszra mindazért, ami ebben az életben nem adatott meg nekik? Valamiféle vontatott egyhangúságra a mennyországban, ami olyan, mint a temető nyugalma? Valamilyen Ids „leikecskére", amely pillangóként röppen tova a halál pillanatában, aztán jár még valahol, mint valami kísértet, hogy aztán halhatatlanul éljen tovább? Igen sok embert már alig érdekelnek életünknek ezek vagy ezekhez hasonló rejtélyé. Már nem az a kérdés foglalkoztatja az embereké, hogy hova kerülnek az örök életben, a megváltottak vagy a kár6
