Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Lehmann, Karl - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Mit jelent az „örök élet”?
hozottak oldalára-e, hanem az: remélhetnek-e egyáltalán valamit. S ha manapság föltesszük a sokszor elismételt kérdést az élet értelmére vonatkozóan, sokszor szóba se kerül az örök élet dimenziója. Úgy tűnik, hogy már nem vagyunk képesek fölfogni az „örök életre" vonatkozó kérdéseket, nincs irántuk érzékünk. Ugyanakkor — sokszor távol minden vallástól — állandóan találkozunk mindannak kiváncsi keresésével, ami a halálon túl van: kapcsolatteremtés az „érzékek fölötti világgal", megismerkedés álomban vagy a telepátia útján azzal, ami a halál után következik, visszatérés a már megtapasztalt halálból, szellemidézés és a misztika mindenféle formája. Kérdésünket többféleképpen közelíthetjük meg. Elgondolkozhatunk magán a „halálon" és annak értelmén. A „halhatatlanság" és a „lélek" szavak mentén is van még mit felfedeznünk. Mások inkább a „holtak föltámadása" vagy a „test föltámadása" bibliai kifejezésekkel szeretnék jelölni ugyanezt. Mindezek értelmes utak. Mi ebben az elmélkedésünkben azt a megfogalmazást választjuk, amit a Hitvallásból ismerünk: Hiszem az örök életet. Feleletünket öt lépésben próbáljuk megadni. 1. A CSILLAPÍTHATATLAN EMBERI VÁGY ÉS AZ ÖRÖK ÉLET Az ember folyvást a boldogságot kergeti, vágyódik valamire, amit még nem ért el. Amíg valamiben hiányt szenvedünk, magunk is meg vagyunk győződve arról, hogy a szükséglet kielégítése után tökéletesen elégedettek és boldogok leszünk. Ludwig Feuerbach vagy Kari Marx valláskritikája abban reménykedett, hogy a vallás és vele együtt az örök élet kérdése is fölöslegessé lesz akkor, ha minden ember számára teljesül az értelmes földi élet ígérete. A jövő társadalomban már nem merülhet fel az igény a vallás és annak vigasza iránt. Telhetetlen boldogságvágy. A tapasztalat azonban egyre inkább arra tanít, hogy az immanens boldogság ígérete mindig beteljesületlen marad. Aki éhezik, azt gondolja, hogy ha lesz mit ennie, minden más jelentéktelenné válik. Amikor azonban már nem kell rettegnie az éhségtől, az a tény maga, hogy nem éhezik, egyáltalán nem teszi valóban boldoggá. Ha a kívánságunk rutinszerűen, biztosan teljesül, már nem adja azt a boldogságot, amire vágyunk. Az elért kielégülés mindig új szükségletet teremt, s ez csökkenti a kielégülés értékét. Tiltakozunk ez ellen a tudat ellen, és újra meg újra el akarjuk érni a boldogságot, ez azonban éppen azzal, hogy magától értetődő és megszokott, sokszor frusztrációhoz, sőt undorhoz vezet. Ki ne ismerné a minden boldogságban rejtetten megbúvó szomorúságot? Valódi beteljesülés csak egy röpke pillanatra lehetséges. Tiltakozunk ez ellen a futó boldogság ellen, és meg akarjuk tartani. De a boldogság nem rögzíthető. Nem is lehet akárhányszor megismételni. Az a boldogság, amit magunk rendeltünk, ami lehívható parancsszóra, az nincs fölvértezve a telítettség feltörő csömörével szemben. A boldogság annál kevésbé boldogít tartósan, minél inkább meg akarjuk tartani. Aki belekapaszkodik a boldogságba, csak még gyorsabban veszti el. Minden gyönyör örökké akar tartani, — mondja Friedrich Nietzsche. Viszont minden gyönyör megszűnne gyönyör lenni, ha valakinek egy örökkévalóságon át kellene elviselnie. Sok megálmodott paradicsom elveszítené minden izgató vonzását, ha valóságosan megtapasztalnánk. Azonban egy dolog ennek ellenére mégis igaz: csak akkor értük el valóban a boldogságot, ha azt többé nem lehet elvenni tőlünk. „A happy end banalitása — fogalmaz Wilhelm Kamlah filozófus — világosan mutatja ezt. Ha vége van a filmnek vagy a regénynek, meg akarjuk őrizni ezt a pillanatot, mert a reális világba való visszatérés a kegyetlen kijózanodás jellegét hordozza. A profán világban az a legkegyetlenebb tapasztalat, hogy a beteljesült boldogság pillanatnyi jellege következtében nem állhat meg, nem lehet maradandó, nincs tartós boldogság." Ézen tapasztalat láttán hiúnak bizonyul az a hit, hogy az abszolút üdvösség ígérete helyére a boldogságnak egy evilági megvalósulása léphet. Az ember szenved amiatt, hogy a hatalom, gazdagság és tekintély földi javai útján nem tudja megtapasztalni a végső kielégülést. Úgy is mond7
