Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Berta Ferenc: Új egyházközség - Hozzászólás az Egyházközségek Általános Szervezeti Szabályzatához
sza ez volt: „Ezt a munkát én is el tudom végezni.” Ám egy év alatt leépült a munka: vasárnap soha sincs gyóntatás, hétközben is erősen korlátozva; megcsappant a templombajárás, lecsökkent a hittanra jelentkezők és a hittanórák száma. A szülők felkeresték a püspöki hatóságot és segítséget kértek világi hitoktató beállításához, A hatóság a helyi plébánoshoz utasította vissza őket, tőle tették függővé az ügyet. Érdeklődtek a hitoktatóképzőben is: hogyan kaphatnának világi hitoktatót, amikor plébánosuk nehezen hajlik rá? A válasz ez volt: a jelenlegi helyzetben a lelkipásztor hatalmával szemben semmit se lehet tenni. Hozzá még a papság úgy könyveli el a rendellenesen felduzzadt hatalmát, hogy ez a hivatásához tartozik. Ezért sokan közülük a klerikalizmus elleni kritikát úgy tekintik, mint támadást a krisztusi papság ellen. Nem különböztetik meg a papi hivatás lényeges elemeit a rárakódott önszennyező elemektől. A klerikalizmus miatt hasadás van az egyházban a papság és a hívek között. A belső kritikával szemben megnyilvánuló türelmetlenség, sőt annak elfojtása csak leplezi a bajt, de fokozza is, mert gátolja a párbeszédet, az együttműködést, a megújulást. Egy tekintélyes világi hívő írja: „Békességnek és teljes harmóniának kell megvalósulnia a klérus és a világiak között, különben az a veszély fenyeget, hogy egyházunk működésképtelenné válik.” — Egyházunk a nemzeti megújulásnak is csak úgy lehet aktív részese, „ha megteremti minden tagjának harmonikus közösségét, ha megszűnik minden feszültség papság és világiak között” (Rónay L. Új Ember, 1989. dec. 24. és 31.). Úgy tűnik, ez a diagnózis tárja elénk az egyház igazi nagy baját. A világiak ezt a bajt jobban érzik, mint a papság, hiszen ők hordozzák ennek a lelki terheit. A legnagyobb torlasz a belső egyházi harmónia megvalósítása előtt a lelkipásztori önkényuralom. Elbontása nem lesz könnyű, de annál üdvösségesebb. Gyulay Endre püspök, látva a veszélyt, így figyelmezteti papjait: „Vigyázzunk, nehogy a hatalom mámora pontosan a lényeget veszíttesse el majd szolgálatunkban, amikor uralkodni akarunk, és nem szolgálni, amikor irányítani akarunk és nem szeretni” (Magyar Kurír, 1990. V. 8.). — Nagyon szükséges főpásztori intelem! Am valami lényeges még hiányzik: a szeretetegységet szolgáló strukturális rend. A klerikalizmus nem szűnik meg magától, de még oly hatásos buzdításra sem. Tervszerűen meg kellene szüntetni az előidéző bajokat: a veszélyes hatalmi űrt, a lelki- pásztor magárahagyottságát, a főpásztor távoliságát, a hívek kiskorú helyzetét. A püspök ne elégedjék meg csak a dispozíció intézésével, vegye kezébe egyházközségeinek a sorsát, közvetlen, aktív irányítását a személyét helyettesítő vicarius epis- copalis révén; ossza meg minden papjával azok munkáját, küldetésük terhét; atyaibaráti együttműködésben álljon mellettük úgy, hogy a püspök legyen az egyházközség tényleges centruma, és ne a lelkipásztor, hiszen a püspök a „fő” pásztor, a pap az ő munkatársa. Ez felelne meg igazán az ősegyház gyakorlatának, és egyházunk jelenlegi szemléletének is. Egyházmegyei szinten csakis a püspök intenzívebb bekapcsolódásával lehet megszüntetni a plébánosok uralmát a hívek felett, megváltoztatni a nép infantilis helyzetét; csak a püspök tudja biztosítani az egyensúlyt a hívek és papjuk között, feszültségek esetén azok feloldását, az együttműködést és a kibontakozást. Krisztus Urunk kapott minden hatalmat, és átadta egyházának. Ez a hierarchikus hatatom nem csökkenhet és háttérbe se szorulhat a krisztushívők egyenlősége miatt, ellenkezőleg, az eredeti szerepét kell visszaállítani: a püspök részéről egyházmegyéje minden közösségének valódi, szolgálatát; Pál szavával „az összes egyház rá nehezedő gondját” (2Kor 11,28). Úgy látszik, ez az intenzív testvéri szolgálat lenne az evangéliumi útja a közösség megújulásának, és egyben a papság fölemelkedésének. Es ehhez az első lépés lehetne a megfelelő Szabályzat. 7. Együttműködés Az eddigi Szabályzat inkább csak az egyházközségi vezetőtestülettel foglalkozik. Ez a testület az egyházközség életének fontos eleme ugyan, de 56
