Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Berta Ferenc: Új egyházközség - Hozzászólás az Egyházközségek Általános Szervezeti Szabályzatához
marad klerikális jellegűnek.” A Vatikáni Rádió és a külföldi sajtó nyíltan szóvá teszik a magyarországi klerikalizmus tényét; itthon azonban tabu ez a kérdés, még a bátrabb bírálatok is csak hangfogóval említik. A klérus nehezen viseli el a bírálatot. Bizonyos, hogy főpásztoraink személy szerint el vannak szánva, hogy a zsinat szellemében mindent megtegyenek a magyar egyház megújulásáért, minden bizonnyal azt is, hogy lebontsák az egyik legnagyobb akadályt, a lelkipásztori önkényuralmat. De a személyes elkötelezettség mellett olyan objektív berendezést is létre kellene hozni, amely határozottan segítené az önkény lebontását, és ezzel megnyitná az utat, biztosítaná a megújulást. Biztosítaná a híveknek a zsinat szerinti egyenlőségét, nagykorúságát, a hatatom szolgáló szerepét, a közvetlen belső párbeszédet, úgy, hogy mindez a Szabályzaton keresztül is intézményesen érvényesüljön. A klerikalizmus leépítését körültekintően, mindazonáltal bátran és mielőbb el kellene kezdeni, akár a Kódexet megelőzve is; hiszen az élet és a fejlődés nem a jog után halad, hanem fordítva. Afőpásztorok egykori roppant tekintélye az elmúlt 50 év alatt (1939—1989) — háború, ateizmus, elnyomás folytán — csökkent. Ugyanakkor a lelkipásztorok a feudális korban szerzett helyi hatalmukat még növelték is, legalább is a megmaradt kisded nyájuk felett. A püspöktől többé-kevésbé elszakítva, magukra maradva, arra kényszerültek, hogy önhatalmúlag vezessék az egyházközséget, illetve egyesek közülük abba a kísértésbe sodródtak, hogy az evangéliumi haszontalan szolgaként uralkodjanak a nép fölött. Kísértést jelent a lelkipásztor számára mindenekelőtt az a nagy tekintély, amely a hivatásával jár, és amelyet a hívek előlegeznek is neki. Szinte hat emeletnyi magasságban áll a hívek szemében Krisztus papja, nemcsak a vidéki, hanem a városok egyszerűbb hívei előtt is. A pap hatszoros tekintélye a hívek fölött; — Istennek szentelt ember, aki Krisztust jeleníti meg; — elkötelezte magát az életszentségre; — vállalta a cölibátust; — az egyház hatalmi rendjének képviselője; — föltételezett magas műveltséggel rendelkezik; — övé a szószék hatalma. Ez félelmetes hatalom, különösen falun. Ha a pap valakit „kiprédikál”, ez megsemmisítő csapást jelent az illetőre. Természetesen, ha a pap nem felel meg a fenti értékek és elvárások egyikének-másikának, akkor fokozott csalódást kelt a hívekben. A lelkipásztorok hamar beleélik magukat a magas tekintélybe és hatalomba. Sokan közülük az előlegezett tiszteletet nem továbbítják az Úrnak, hanem maguknak tartják meg; észrevétlenül felsőbbrendű emberekké válnak; igénylik a hódolatot; kegyet gyakorolnak a szolgálat helyett; önteltté válnak, nem tűrnek ellentmondást; autokratikus magatartást tanúsítanak. A jámbor hívek egy része ezt a tekintélytartást rendjénvalónak véli, még városon is. A fővárosban történt, hogy valaki így magasztalta lelkipásztorát: „Olyan leereszkedő!” Továbbá a lelkipásztort az egyházközségben túlméretezett hatalmi űr várja. Maga a Szabályzat is bizalommal és hatalommal ruházza fel, de nem számol a lelkipásztor emberi gyarlóságával. Megteszi az egyházközség centrumává, aki minden szálat a kezében tart — aki azonban helyi tekintélye alapján a szabályokat is manipulálhatja tetszése szerint, gyakorlatilag ellenállás és ellenőrzés nélkül. Mert a püspök messze van, a papját magára hagyja. A hívek is messze esnek tőle; többségben még ma is néma bárányok. Mivel a pap is csak ember, ebben a hatalmi űrben — magárahagyottan — nagy veszedelemnek van kitéve mind a három konkupiszcencia kísértésének, segítő és figyelmeztető támasz nélkül. Továbbá lehetősége kínálkozik és kísértése támad arra, hogy ebben a hatalmi űrben, magas tekintélyével korlátlanul kiélje uralkodói ösztöneit. Példa; Egy megüresedett eleven egyházközség ellátását a püspök a szomszéd község papjára bízta, akinek így három kisebb községet kell ellátnia. Az új lelkipásztort a hívek aggódva fogadták. Tudták róla, hogy veri és letérdelteti a hittanos gyerekeket, a felnőtt hívekkel szemben fölényes, nem egyszer sértő a magatartása. A szülők kérték, hogy fogadjon fel világi kisegítőt, hitoktatót; vállalják az eltartását. A vála55
