Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Berta Ferenc: Új egyházközség - Hozzászólás az Egyházközségek Általános Szervezeti Szabályzatához
bályzatból is. Ha egy családban az a rend, hogy a kisebb gyermek nem érintkezik közvetlenül az apával, hanem csak a nagyobbik testvérén keresztül, — ez lehet jogrend, de nem szeretetközösség. így például az egyházközösség híveinek nincs intézményes lehetősége közvetlen párbeszédre a főpásztorral. De még a választott egyházközségi vezetőknek sincs ilyen lehetőségük. Pedig a közvetlen, rendszeres párbeszéd megindítaná az igazi szeretetközösség kialakulását, ami annyira szükséges lenne a magyar egyház megújulásához. E hozzászólásnak az egyik feladata az, hogy megoldást javasoljon erre a nem pusztán strukturális problémára. 2. Nagykorúság Amíg az egyház, fejlődése során — az emberiséggel együtt — a gyermekkorát élte, addig nem okozott nagyobb bajt az engedelmes nyáj terelgetése, sőt a gyermeki nép még a hatalmi egyoldalúságot is jól elviselte. Ám századunkban az ember elérkezett felnőtt korához. Az egyház e korfordulón egyre inkább olyan családhoz hasonlít, melyben a szülők a felnőtt gyermekeiket még mindig csak gyermekként kezelik, és nem felnőttként. Ezzel konfliktust idéznek elő bennük szüleikkel szemben, és elidegenedést a családi közösségtől. A zsinat tanítása jelentősen előrelépett a világi hívek nagykorúságának elismerése tekintetében, de az egyházi gyakorlat ettől még messze van. A Szabályzat részben már tükrözi az előrelépést. Például az egyházközség képviselőtestülete a lelkipásztori ügyeket is megtárgyalhatja, és javaslatot is tehet; ám a testület gyakorlatilag az „idősebb testvér”, a lelkipásztor ellenőrzése alatt áll minden tekintetben, csak rajta keresztül van érintkezésük a püspökkel; a lelkipásztor kivételes helyzete és befolyása miatt gyakorlatilag ki vannak neki szolgáltatva; az ő paternalizmusa ellen nincs, vagy alig van orvoslás. A paternalizmust a szabályzat is erősíti. Az új Szabályzatot úgy kellene megalkotni, hogy világos legyen: a hierarchia határozottan nagykorúnak tekinti az egyházközség felnőtt híveit, és úgy is bánik velük. Ezt elérni azonban az eddig kiépült jogi szerkezeten át aligha lehet. Újfajta összeköttetés intézményesítése kell hozzá mind a püspök, mind a lelkipásztor irányában. 3. Szolgálat A kommunió és az egyház hatalmi rendje bizonyos értelemben poláris ellentétben állnak. Az egyik túlsúlya fölemészti a másikat. A két ellentétes pólust a szeretet tartja egyensúlyban. A családban is van fegyelem és van kommunió; a kettőt ott is a szeretet fogja egybe. A pápa nemrég ezt mondta a zsinatot idézve: „Az egyház kormányzói hatalma azért van, hogy biztosítsa a szeretetegységet” (1990. III.). Az egyházban e két lényeges elem közül a szeretetközösség céljellegű, a hierarchikus hatalomnak pedig szolgáló jellege van; akkor is, ha magát Krisztust képviseli, sőt éppen azért. Hiszen Urunk nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon (Mt 20,28). Az új Szabályzatot úgy kellene megalkotni, hogy félreérthetetlen legyen a hívek számára a hierarchia — az egész klérus — szolgáló küldetése. A családban is a szülőké a tekintély és a vezetés, ugyanakkor rendesen ők a család szolgái és a szeretetközösség fönntartói. Az egész eddigi Szabályzat a püspök és a plébános kezdeményező, intéző, engedélyező, jóváhagyó, eljenőrző hatalmán nyugszik; és a hierarchikus rendben ez ésszerűnek is látszik. Ám ennek a hatalomnak a súlya ránehezedik az egyházközségre, főleg, ha a hívek csak a súlyát érzik. Ugyanakkor a szeretetközösségnek intézményesen biztosított foglalata hiányzik, pedig a tekintély és hatalom súlyával szemben ez tenné az egyházközséget vonzó családi otthonná. Ma az intézmény fogalma ellenszenves Ám van lényeges intézmény is, mint a léleknek a test, vagy mint a demokratikus közéletnek megfelelő demokratikus berendezés. A lényegi, tartó struktúra nélkül a tartalom se létezhet. Ezért ilyen értelmű 53
