Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Blanckenstein György: Házas Hétvége

esetben néhány tíz jelenik meg, — a növekvő gyermeklétszám ellenére. Ilyen lélektani késztetések és kényszerek között fokozottan igaz, hogy az ember teljességgel azt fogja vállalni, amit maga fogalmaz meg. Inkább mondjunk kevesebbet, kezdetlegesebbet, de személyes átéléssel, mint hajtsunk fejet a sokkal jobbnak-többnek, de csak a meghallgatás, a tetszés szintjén. A lelkinapokon alkalmazható csoportos cselekvési, bekapcsolódási fonnák éppen ezt a személyes érintettséget, tettre-elszánást segítik elő.

3. Érdekes, de érthető kontrasztként, — ha a lelkinapok kapcsolati formájában megfelelő arányban és mértékben fogozódik a csoportos, közösségi részvétel lehetősége, megvan a remény arra, hogy a személyes — és nélkülözhetetlen — lelkivezetés iránt is növekszik az igény. Egyszerűen azért, mert a közösségben való feloldódás lehetővé teszi a gátlásos, önkifejezési nehézségekkel küzdő, passzívvá nevelt fiatalnak, hogy meghallja és hallassa saját hangját, és merje vállalni önmagát. A jól alakuló közösség elősegíti azt, hogy benne a tagok kibontakozzanak, egyénileg is felnőjjenek, felfejlődjenek oda, ahol a közösség egészében egymásban már elfogadnak, értékelnek.

4. Nem vitatnám azt, hogy vajon módszeresen kidolgozott szabályok szerint értékesebb és jobb-e elmélkedni, lelkigyakorlatozni, — vagy, hogy van valami „modem" abban az ősi monasztikus gyakorlatban is, ami szerint a régiek nem kiemelt lelkigyakorlatokat tartottak, hanem egyszerűen lelkigyakorlatban éltek. A mai lelkinapok, az egri ka- teketikai lelkigyakorlatok stílusa mintha ehhez az utóbbihoz állna közelebb, azt sem szeretném állítani, hogy egy klasszikus kontemplativ közösség mélységéhez, vagy közös beszélgetéseik istenességéhez lehetne mérni a mi csoportelmélkedéseinket. De az valószínűnek látszik, hogy mint az ősi európai vagy hazai zenei műveltséghez egy mai átlag fiatalnak alig van személyes előzménye (anyja dúdolta dalai), azért a taizé-i gitáros vagy éenklésmód egészen egyszerű formái tudják csak feloldani, bekapcsolni, — úgy a lelki elmélyedés terén sem az egyetemi formákkal kell kezdenünk az Igazság és Jóság megíz- leltetését, hanem elemi „hangzások", élmények biztosításával. Ennek, mint Isten ma is eleven kegyelmének megragadása az, amiről nem hallgathatunk.

Blanckenstein György HÁZAS HÉTVÉGE

Egyik nyáron találkoztam egy jezsuita atyával, aki akkoriban Kanadában élt. Beszámolt ottani életükről és egyebek között arról, hogy mit tesznek a házasságok és a papság megújulásáért. Tőle hallottam az első híradást a Házas Hétvégéről. Óriási visszhangra talált bennem, azonnal fölkeltette érdeklődésemet, mert a magyar egyházban talán éppen e téren érzékeltem a legnagyobb problémákat. A családok szétesését mindenki tapasztalja, és sajnos a papság sem mindig áll hivatása magaslatán. Természetesen vannak kivételek, de hogy valamit tenni kell, azt mindenki érzi. A cselekvésre kínál szép lehetőséget a Házas Hétvége. E gondolat és akció szolgálata engem is sok tekintetben megváltoztatott és bensőséges lelki tartalmakkal gazdagított. Ezért gondolom, hogy a rövid ismertetésen túl személyes vallomásként is elmondom néhány élményemet, majd egy házaspár, Csanády Mihály és Márti számolnak be tapasztalataikról.

249