Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fila Béla: Ami Jézusból sugárzik
Fila Béla AMI JÉZUSBÓL SUGÁRZIK Első hallásra sokaknak talán ellenszenvesnek tűnik az engedelmesség kifejezés, a keresztények számára azonban igen mély és alapvető jelentősége van. Napjainkban megtapasztalhatjuk az engedelmesség válságát. Sajnos, társadalmunkban jelen van a névtelen tömeg-ember. Mindennapi átlagos létezésünket megfertőzte a fecsegés, a kíváncsiság, a kétértelműség. Az átlagember egyszerűen csak átveszi, tovább adja, ismételgeti az életét meghatározó szempontokat anélkül, hogy képes lenne személyesen dönteni életéről. Életünket kísértések zaklatják, fennáll az elidegenedés veszélye. Igazi lehetőségeinket elveszítjük, amikor csak felületesen, szétszórtan vagyunk jelen a világban, vagy mereven és görcsösen önmagunkba zárkózunk. Nagyon sok ember tömeg-emberként él; úgy él, tevékenykedik, szórakozik, mint ahogyan „akárki" él, tevékenykedik és szórakozik. A tömeg-émber úgy ítél, dönt és háborodik fel, mint ahogyan „akárki" ítél, dönt és felháborodik. Szétszórtság, általánosság, névtelenség, személytelenség szedi áldozatait társadalmunkban. Igen sokan képtelenek személyes döntés alapján alávetni életüket Isten feltétlen akaratának, képtelenek csatlakozni olyan közösséghez, amely személyes döntés alapján feltétlen elkötelezettséget, engedelmességet követel. A szekularizált társadalomban az emberek arra törekednek, hogy tárgyilagos szempontok határozzák meg életüket és erkölcseiket, hogy a parancsoló és az engedelmeskedő lehetőleg ugyanazon síkon legyen. Sokszor teljesen személytelen módon viszonyulnak egymáshoz, mindenki védi saját tárgyilagosnak vélt nézetét, hogy elkerülje a személyes konfliktusokat. Mivel manapság az ember autonómiája látszik a legfőbb értéknek, ebben a beállításban az engedelmesség szükséges rossz, amelyet a minimumra kell csökkenteni, hogy az ember messzemenően önmagát érvényesíthesse és egyre több „sikerélménye" legyen. Ezzel a szekularizált, felvilágosodott magatartással szemben a keresztény vallás középpontjában Jézus személye áll, aki önmagában és követőiben megvalósítja az engedelmességet, mint sajátos, eredeti létezési módot, életstílust. Az engedelmes ember erőfeszítést tesz arra, hogy önmagát összeszedje, hogy személyes döntés alapján Isten akaratának vesse alá életét; úgy rendelkezzék önmagával, hogy a mennyei Atya rendelkezésére bocsássa önmagát és hittel vallja, hogy az Atya akaratára való engedelmes ráhagyatkozás az egyetlen hiteles életforma. ífc ^ Az Újszövetség tanúságtétele alapján konkréten felvázolhatjuk az engedelmes Jézus alakját. Jézus személyéből erőteljesen sugárzik az engedelmesség. Ő saját élettapasztalatából tudta, hogy Atyja az ég és a föld Ura, ő pedig a Fiú, akinek az Atya saját tetszése szerint mindent átadott. Senki sem ismeri a Fiút csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki csak a Fiú és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja. Ez a személyes, sajátos létkapcsolat Jézus életének alaptörvénye (Lk 10,21-22). A Fiú az Atya lényegének szellemi képmása, semmi sem hiányzik belőle, amivel az Atya rendelkezik, de a Fiú mindent az Atyától kap, vele lényegileg azonos, közöttük az Atya és a Fiú létrendi viszonya van, amely alapvetően meghatározza Jézus földi életét. Ez a személyes viszony a forrása, alapja Jézus engedelmességének. Jézus bizalmasan Abbának szólítja az ég és a föld Urát. Ebben a bensőséges megszólításban benne van a lényegi egység, de az engedelmességet sugárzó magatartás is. Isten, aki az Atya, egyben a teremtő és feltétlen Úr. Jézus életének két pillére tehát a bensőséges áhítat és a feltétlen engedelmesség az Atyával szemben. Jézus tudja, hogy mi tetszik az Atyának, mi az O rendelkezése és ez meghatározza akaratát. Mindig tudatosan és imád213
