Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Fila Béla: Ami Jézusból sugárzik
ságos áhítattal mond az Atya akaratára „igen"-t, odaadása, engedelmessége az Atya és a Fiú /iszonyából ered. Bensőséges közösségben, egységben él az Atyával. Kettőjük viszonya kifelé mint engedelmesség mutatkozik meg. Jézus és az Atya viszonya egyedülálló és páratlan viszony, melynek hatalmas szellemi ereje kisugárzott a megváltás által az emberiség életére. Az ember-jézus életét egy olyan titokzatos „kell" határozza meg, amely az Atya akaratát fejezi ki. Mindennek úgy „kellett" történnie Jézus életében, ahogyan az Atya akarta, hogy beteljesedjék az írás, mely közvetíti az Atya akaratát (Mt 26,52). Már Jézus élettörténetének kezdetén felhangzik az engedelmesség szignálja, vezérmotívuma. Mária és József engedelmeskednek Augustus császár összeíró rendeletének (Lk 2,1). Mária engedelmesen és szolgálatkészen fogadja Isten angyalát, aki hírül adja Jézus születését (Lk 1,26-38). Bár emberileg lehetetlennek látszik az angyali üdvözlet üzenete, de Mária tudja, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Jézus szülei engedelmesen alávetik magukat a mózesi törvény előírásainak, amikor bemutatják a templomban, és leróják az előírt áldozatot (Lk 2,22-24). Csúcspontjához ér a gyermekségtörténet, amikor Simeon, az igaz és istenfélő ember és Anna prófétaasszony felismerték a templomban bemutatott gyermekben a Megváltót, a végső időkre megígért üdvösséget. Kisugárzott a templomból az üdvösség jele, Jézusban megnyilvánult Isten dicsősége. Ez a kinyilatkoztatás éppen akkor történt, amikor Jézus engedelmesen beteljesítette a Törvényt, alávetette magát Isten akaratának. Ez az engedelmesség végigkíséri Jézus egész földi életét, ez lesz alapja végső felmagasztaltatásának és megdicsőülésének. Később már a 12 éves Jézus személyes jellegű engedelmességéről hallunk beszámolót. Amikor szülei megtalálják a templomban, akkor tisztázódik életének alaptörvénye, hogy neki elsősorban Atyja dolgaiban kell fáradoznia. Ez az alapvető engedelmesség kisugárzik a szentcsalád közösségére is. Jézus szüleinek is engedelmes volt, „velük ment hát, visszatért Názáretbe és engedelmeskedett nekik" (Lk 3,41-52). Az első szó, amelyet Jézus kimondott a leghatározottabb öntudat szava volt, amely kiemelte őt az emberi kötöttségekből, mert neki Atyja dolgaiban kellett fáradoznia, abban kellett lennie, ami az Atyáé, de ugyanakkor vissza is helyezi konkrét életkörülményeibe az Atyával egyesült akaratát. Életében ott rejtőzik a titokzatos „kell", amely meghatározza és irányítja életét. A templom szolgálata jelzi az Atya és a Fiú közösségét, de Jézus már sejti, hogy új templom lép a régi helyére, amelyben újszerűén valósul meg az Atya és a Fiú közössége a Lélek által. Felragyogott a jeruzsálemi templomban a kinyilatkoztatás sugara, megvilágította Jézus istenfiúságát, átsugárzott egyéniségén. A Fiú engedelmesen készül nyilvános életére, hogy tanítása, csodái által megdicsőítse az Atyát. Amikor a Sátán megkísértette Jézust (Mt 4,1-11), akkor Jézusnak döntenie kellett, hogyan, milyen módon hajtja végre messiási küldetését. Ő határozottan úgy döntött, hogy nem a Sátán által ajánlott utat választja, hanem Atyjának engedelmeskedik, az Atyja Országát szolgálja. Alázatosan és engedelmesen akar szolgálatot teljesíteni, hogy beteljesítse az írásokat, az Atya akaratát Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Nyilvános működése folyamán Jézus nyíltan megmondotta tanítványainak, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell, az írástudók és a főpapok elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Péter apostol eleinte nem akarta belátni és megérteni Isten súlyos rendelkezését. Jézus megfeddi őt, mert „nem az Isten dolgaival törődik, hanem az emberekével" (Mk 8,31-33). Péter le akarja téríteni Jézust a szenvedés, a megaláztatás útjáról, de Jézus határozottan kifejezésre juttatja döntését: nem a Sátán vagy az emberek elgondolását követi, hanem Isten akaratát. Drámai módon nyilatkozik meg Jézus engedelmessége halálküzdelmében az Olajfák hegyén. Vállalja a szenvedést az Atya iránti engedelmességből (Mt 26,39). A szenvedés előtti órákban ismét tudatosan, szabadon és engedelmesen aláveti magát az Atya akara- * tának, kimondja életének alaptörvényét: „ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te". Az Atya és a Fiú örök személyes kapcsolatából sugárzik a belátás és az erő 214
