Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: Jézus belső keresztútja
tennel való személyes kapcsolat őáltala. Felkínálta, hogy aki hisz benne, belépjen abba a kapcsolatba, mely közte és az Atya között van. Ezzel egyben belépést adott az eszkaton- ba, a végső időkbe, hiszen tudja és vallja magáról, hogy ő Isten utolsó küldötte a földön. A gyilkos szőlőmunkásokról szóló példabeszédben az, hogy „utoljára", legalább olyan izgalmas, mint hogy „saját fiát". Jézusnak első és legbiztosabb tudása magáról és küldetéséről, hogy utána „odaátról" senki sem jön (és vajon jött-e?). Eljövetele az öröm órája, mert általa Isten saját belső életét ajánlotta fel a világnak. Ehhez Jézusnak nem kellene meghalnia! Mindenki elfogadhatja, s ha az egész világ elfogadta volna, egészen biztos, hogy Jézus nem halt volna meg a kereszten. Akkor elegendő megváltás lett volna ez a kinyilatkoztatás. Ezt a lehetőséget Jézus igenis komolyan vette. A kereszt tehát nem Isten részéről készült, hanem az emberek részéről. Az már külön állomás Jézus földi életében és belső útján, amikor rádöbben egy lehetséges kivégzés esélyére, amikor megjelenik lelkének horizontján az erőszakos halál képe: „Most mélyen megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Hogy szabadíts meg attól az órától, Atyám? De hiszen épp azért az óráért jöttem!" (Jn 12,27). Jézus tehát bevallja, hogy lelke megrendült, s hogy meg akar szabadulni „attól az órától". Az utolsó mondat: „De hiszen éppen azért az óráért jöttem" nem ekkor adott választ, hanem élete legvégén. Hatalmas belső utat jelez ez a mondat, amit Jézusnak be kellett járnia. Lukács evangélista is tanúsítja, hogy Jézus meg akart menekülni haláltól, még akkor is, amikor közvetlenül ott áll előtte: „Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd" (Lk 22,42). Itt tehát nyilvánvalóan kimondja, hogy akarata most más, mint az Atyáé. Nem akar meghalni, az erőszakos haláltól való megmenekülést kéri. Tehát semmiképpen sem öngyilkos alkat. Ezen a ponton még nem egészen világos előtte, hogy küldetésének teljesítéséhez alapvetően hozzátartozik a kivégzése, ezért kéri elmaradását. De nem mindenáron kéri! Az Atya akarata nem más, mint hogy minden ember üdvözüljön, vagyis megismerje őt, mint az irgalom és szeretet forrását. Ha most Jézus hatalommal a földi hatalom ellen szegülne, az fejsúlyban ugyan más, de mégis hatalmi Istent nyilatkoztatna ki, aki pedig nem létezik. Ha leszállna a keresztről, nem feloldozná az embert, hanem véglegesen bezárná saját helytelen isten fogalmába és bűnébe. S ITT KEZDŐDIK A VÁLASZ A MÁSODIK ÁLLÍTÁSRA: Jézust nem az Atya végezte ki, hanem a kivégzőosztag a Kálvárián. Itt most nagyon kell kémünk a megkülönböztetés Lelkét, hogy segítsen helyesen gondolkodni, és főleg imádkozni. Előrebocsátva így foglalhatom össze hitemet: Mást akart az Atyaisten Jézus halálában, és megint mást a kivégzőosztag. Az Atya semmi mást nem akart, mint hogy Fia minden emberi szituációban az ő szeretetének és irgalmának tanúja legyen. Jézus kereszthalálában tehát Fiát szeretve a Fia iránti szeretetét akarta a Lélek erejében kinyilvánítani a világnak. Ellenségei viszont Jézus kudarcát, elítélését és halálát akarták. O maga nagyon is jól tudta, hogy a kivégzés szándéka nem az Égből, vagyis Atyja szívéből származik, hanem az örömhír előtt bezáródó, megkeményedett és agresszívvé vált emberi szívekből, mégis az emberi okság fölött lassan megjelenik az Atya képe, aki csupa szeretet és irgalom a világ iránt, aki nem Jézus halálát akarja, hanem Jézus szeretetének hűségét iránta és az emberek iránt. Jézus egyetlen mondatának egzegézisével szeretném megközelíteni ezt a misztériumot: Szent Lukács evangéliuma őrizte meg Jézusnak ezt a rendkívül tömör, misztériumokat magában foglaló mondatát: „Az Emberfia az emberek kezére adatik" (Lk 9,44). A Dániel könyvében szereplő Emberfia a Jézus korabeli rabbinikus értelmezésben kettőt jelent: Egy embercsoportot, melyet a végső idők kavargásában kiszolgáltatnak, és egy égi Embert, aki az Ősöregtől jön. „...az emberek kezére adatik". — Az ősegyház mindig pontosan megjelöl egy-egy csoportot, amely Jézus haláláért felelős: az írástudók vagy a farizeusok vagy a papi fejedelmek vagy a nép vénei. Itt viszont általános formulát találunk, amely bizonytalan. Ez azt tanúsítja, hogy ősi, Jézustól származó mondással állunk szemben. 210
