Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nemeshegyi Péter: Jézus és a keresztény ember engedelmessége
\ tett volna, hogy nagy fáradságok árán Izraelt az Úr köré gyűjtse. Az ének második felében megint Isten szólítja meg szolgáját: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig". A harmadik énekben ismét a szolga szólal meg, és már szenvedéséről beszél: „Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáznak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköptek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallók szégyent." A negyedik ének a legmegdöbbentőbb. Először Isten hirdeti ki szolgája dicsőségét, de egyben „alig emberinek látszó" dicstelenségét is. Utána pedig a hívő közösség szólal meg és írja le az Úr szolgájának szenvedését. „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta mi a szenvedés. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvert- nek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást... Az Ur az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját... Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait... Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta... Sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért." Az ószövetségi Szentírásban ezek az énekek teljesen egyedülállóak. Semmi sem készíti elő azokat, és a később írt könyvek sem utalnak rájuk. Olyen ez a szöveg, mint egy égből hullott meteor. Ezért okoz magyarázata annyi gondot a szentírástudósoknak. Vajon kire gondolt a Krisztus előtti VI-V. században élt próféta, amikor ezeket a sorokat írta? A második ének ezt a szolgát „IzraeF'nek hívja (49,3), de ez a szó valószínűleg későbbi betoldás, mert a szövegből világos, hogy a szolga nem azonos Izrael népével: hiszen feladata az, hogy összegyűjtse az Úr köré ezt a népet. A szentírástudósok még nem adtak meggyőző választ arra, hogy ez a régi próféta eredetileg kire is gondolt. De az bizonyos, hogy az újszövetségi Szentírás írói szerint ezek az énekek Jézusban teljesedtek be. Jézusra vonatkoztatva idézi ezeknek az énekeknek sorait Mt 8,17; 12,18-21; Lk 22,37; Jn 12,38; ApCsel 8,32-33; Róm 15,21-1; Pét 2,22 verseiből. A Szentírást kétféleképpen lehet olvasni és értelmezni. Ha arra összpontosítjuk figyelmünket, hogy emberek írták az Szentírás egyes könyveit, akkor kutatásunk célja az lesz, hogy lehetőleg megértsük, mit is akartak mondani az egyes könyvek írói. Az ilyen kutatásnak nagy értéke van, de nem az egyetlen lehetséges módszer. Összpontosíthatjuk ugyanis figyelmünket arra is, hogy hitünk szerint az egész Szentírást az Isten sugallta Szentlelke által és mint egy egységes könyvet adja egyháza kezébe. Ha így olvassuk a Szentírást — az egyházatyák és középkori keresztények mind így olvasták —, akkor jogos eljárás az, hogy az Isten végső kinyilatkoztatásából, vagyis Jézus alakjából kiindulva értelmezzük az Ószövetség egyes szövegeit. Az ilyen értelmezés sokszor relativizálja az ószövetségi szövegeket, sokszor pedig olyan dimenziókat fedez fel bennük, melyek meghaladják az eredeti emberi író tudatát. Az első keresztények ilyen hitből fakadó magatartással fordultak az izajási szöveghez, hogy megértsék abból a számunkra oly érthetetlen eseményt: az Üdvözítő kereszthalálát. Hogy az izajási szövegnek ilyen krisztusi értelmezése nem követ el erőszakot az ószövetségi szöveggel szemben, azt ékesen bizonyítja az a tény, hogy a II. világháború alatt a római izraelita közösség főrabbija, Zolii, az Úr szolgájáról szóló szentírási szöveg elmélkedése által talált rá a keresztény hitre, és a szövetséges hadsereg Rómába való bevonulása után felvette a keresztséget és lett a római katolikus Bibliai Intézet tanára. Amint az őt megkeresztelő Páter Dezza (idén lett bíboros) mondta nekem: Zolii sokszor könnyek közt idézte fel azt az örömét, hogy öreg korára végre rátalált Izrael Messiására és a világ Üdvözítőjére. Azzal a belátással, hogy Jézusnak azért kellett szenvednie, mert így volt megírva a Szentírásban, az első keresztények nagy lépést tettek Jézus kereszthalálának megértése felé. Azonban még sok kérdés maradt megoldatlanul. Vajon miért „tetszett" az Urnák, 202
