Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Csak az engedelmes hisz - „Krisztus…a szenvedésből engedelmességet tanult (Zsid 5,8)
ENGEDELMES FIÚ De ki engedelmeskedik Istennek? Izrael „lázadó ház" (Ez 2,5), „lázadó gyermekek" (íz 1,2); „a Törvénnyel dicsekedve a törvényszegéssel gyalázzák Istent" (Róm 2,23). Izrael nem kérkedhet felsőbbrendűséggel a pogánnyal szemben, mert vele együtt „engedetlenségbe van zárva" (3,10; 11,32). Az ember a bűn rabszolgája, képtelen engedelmeskedni Istennek, jóllehet lelke mélyén erre vágyik (7,14). Hogy ez sikerüljön neki, hogy megtalálja szíve mélyén a Törvényt (Jer 31,33), Isten elküldi Szolgáját, és „minden reggel érzékennyé teszi fülét" (íz 50,4), hogy ezt mondhassa: „íme, itt vagyok..., hogy akaratodat megtegyem" (Zsolt 40,7kk). „Ahogy egy embernek engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért meg is igazultak" (Róm 5,10). Jézus Krisztus engedelmessége a mi üdvösségünk; lehetővé teszi azt, hogy engedelmeskedjünk Istennek. Jézus Krisztus élete a „világba való belépésétől kezdve" (Zsid 10,5) „egészen a kereszthalálig" (Fii 2,8) engedelmesség volt..."1 Jó dolog, igazi örömhír értesülni a nagy-szinoptikusoktól, Mátétól és Lukácstól, hogy Jézus megosztotta velünk az engedetlenség megkísértettségét. Jézus előtt a pusztában, miként erről az imént említett két evangélista vall, hármas életpálya nyílik meg. Az első a kenyéré: legyen ingyen kenyeret osztogató, népboldogító Messiás. A második a csodáé: legyen mindenkit magával ragadó csodatevő, s így bizonyítsa isteni küldetését. A harmadik a hatalomé: legyen népfelkelő, Isten kéményöklű eszköze, és fizessen vissza a választott nép megaláztatásaiért. Ám Jézus a Szentírás szavaival elutasítja magától ezeket az élet-kibontakoztató lehetőségeket. Ázon az életúton akar elindulni, amelyre a Jordánból kijőve rálépett: az Atya akaratával kikövezett keresztúton. Ami ugyanis a Jordántól Jeruzsálemig történt, az nem tragikus sorscsapásként (moira, heimarmené), váratlan földcsuszamlásként esett meg Jézussal. Jézus halála az évek során elmondott szavainak és végbevitt tetteinek a beteljesülése volt. Bizonyítékul hadd említsük Márkot, aki evangéliumában a keresztelkedés jelenetét tudatosan kapcsolja össze a szenvedéstörténettel. Jézus úgy merül alá a vízbe, miként majd a Getszemáni kertben a szenvedésbe. Nem a kereszten szembesül először történelmünk szennyével, mindnyájunk engedetlenségével, hanem már a Jordán vizében, amelybe „egész Judea és Jeruzsálem minden lakója" (Mk 1,5) — velünk együtt — belemosta bűneit. Az Atya hangja az evangélium elején: „Te vagy az én szeretett Fiam" (1,11), és a százados vallomása az evangélium végén: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt" (15,39) keretbe foglalja azt a kezdetet (görögül arché-t), melyet az evangélista a fejlécbe is beillesztett: Jézus Krisztus, az Isten fia evangéliumának kezdete" (1,1). A mondat már kihangsúlyozza: „Te vagy az én szeretett Fiam..." (Zsolt 2,7) szórendjét csak Márk változtatja meg. Neki éppen ez a kontraszt fontos: ez az ember az Isten Fia! A rámutatás hangsúlya nem visszafelé tekint a keresztségre, hanem előre, Jézus egész útjára, amely a keresztre visz. Amit itt Isten mond Jézusról, az visszhangzik majd a százados bizonyságtételében (15,39).2 Máténál viszont ugyanez a jelenet tárgyiasabb, objektivebb. Nála az égi hang (auditio) — „Te vagy az én szeretett Fiam" — Márk féle változata így szól: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm". Máté keze nyomán a „Te" személyes névmásból „„Ez" rámutató névmás lesz. Ezzel kívánja hangsúlyozni: a keresztség — szerinte — kevésbé „adoptio" (fi- úvá-fogadás biblikus értelemben), inkább az „engedelmes Szolga" (ebed Jahve) útrabocsátá- sa (lásd még: 12,18kk.? 8,17; 11,29), aki „minden igazságot (dikaoiszünét), azaz az Atya akaratát kívánja teljesíteni. „Azzal, hogy Jézus elfogadja János keresztségét, kifejezi teljes odaadását, odaszánását Isten akaratának" (W. Grundmann)? Máté szerint éppen engedelmessége igazolja: Jézus valóban az Isten Fia — mégpedig születésétől fogva (vö. 1,18-25). Egy pillanatra visszakanyarodva az első evangélistához, netán még az is emlékezetünkbe villanhat, hogy Márk a kezdet (arché) szó választással sejteti: az első teremtés — „Kezdetben (en arché) teremtette Isten az eget és a földet" (Tér 1,1) — után most új teremtés van kibontakozóban, amely a kereszten és a föltámadásban sűrűsödik össze. Az új teremtés égboltja alatt, amely Jézus engedelmessége révén nyílt meg fölöttünk, a keresztre feszített, aki „a szenvedésben engedelmességet tanult" és a föltámadt Jézus ugyanaz. 196
