Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gerhartz, Johannes Günter - Gáspár Csaba László (ford.): Demokratizálás az egyházban
formáinak elutasítása — jelentkezik az egyház demokratizálásának követelésében. A tekintély ilyetén korlátlan tagadása azonban nem szükségszerű velejárója a demokrácia követelésének — valójában ugyanis ez utóbbi lényegi előfeltételeinek egyikét is elveti. A tekintély és a tekintélynek való engedelmesség minden emberi közösség szükségszerű alkotórésze, mely az emberi élet és együttélés bármely formájában megfigyelhető. c) Ezzel elérkeztünk kérdésünk harmadik előfeltételéhez: A kérdés, vajon változtatható-e az egyház alkotmánya és tekintélyének struktúrája, csak akkor jogosult és értelmes, ha az egyházat, noha Krisztus alapította „evilágon túli” közösség, az emberi közösségek más formáinak analógiájára lehet szemlélni és ténylegesen így is szemlélik. Hiszen csak ebben az esetben érvényes rá, hogy a közösségi tekintély alakjának igazodnia kell ahhoz, aminek szerve, és hogy a tekintély szerkezetének ezen emberi közösség fejlődésével változnia kell. Mármost a zsinat, valamint a mai egyháztan igen világosan hangsúlyozza, hogy az egyház a szó teljes értelmében emberi közösség, miként Ura teljes ember volt (Lumen Gentium 8). Szociológiailag szemlélve éppen ez a kiindulási pontja a demokráciára mint az egyház élet- és tekintélyformájára vonatkozó kérdésnek — vagyis az egyház társadalmi megjelenése, amely csakúgy, mint a többi társadalmi képződmény, szociológiai törvényeknek alávetett. A tekintélyt számos formában lehet gyakorolni. Az emberi társadalomban föllépő tekintély alakja minduntalan változik — s változnia is kell — az embernek mint társadalmi lénynek a fejlődésével. Céljában és struktúrájában mindenkor meg kell felelnie a közösség akaratának és törekvésének, minden időben igazodnia kell az ember igényeihez és szemléletmódjához, önértelmezéséhez és fejlődéséhez. Mindezek pedig manapság demokratikus igények. Másfelől viszont azt is meg kell fontolni, hogy az auktoritás speciális formáját és szerkezetét a közösség által elérendő cél határozza meg. A tekintély formája és szerkezete meg kell feleljen a közös cél követelményeinek. Mármost ebből a szempontból az egyház egészen különleges esetet képvisel. Közös célja nem érhető el tisztán emberi erőkkel. Az egyházi tekintély különleges vonása — amire nagyon is ügyelni kell — abból adódik, hogy az emberek hitben, reményben és szeretetben egyesült közösségét, ami az egyház, csak Isten alapíthatja meg és csak ő érheti el az ilymódon egyesült akarat beteljesítését. Ez pedig — egyházi fogalmakkal élve — azt jelenti, hogy a közösen akart cél csak Krisztussal és az apostolokkal közösségben valósítható meg. Miként az egyház maga, úgy a tekintélye is, szükségképpen Krisztus alapító akaratának köszönheti létét s ilyenformán teológiailag kötött tekintély, Krisztus által megalapozott és ővele mint életének forrásával szükségszerűen egybekötött. Itt vannak az egyház demokratizálásának a határai — itt kell lenniük, ha az egyház egyház akar maradni. így hát — iménti gondolatmenetünket összefoglalva — az egyházi tekintéllyel, valamint az egyház demokratizálásának lehetőségével és határaival kapcsolatos mindkét megállapításunkhoz ragaszkodnunk kell: Az egyik aspektus elhanyagolása — nevezetesen, hogy Krisztushoz és az apostolokhoz kötődik az egyház tekintélye — egy olyan vallási közösséghez vezetne, amely nem Krisztusban és Krisztussal élő közösség, azaz többé nem egyház lenne; következésképpen a körében uralkodó auktoritást nem Krisztustól eredőnek tekintenék, és nem Krisztus egyházalapító akarata hordozná azt. Ez azonban ellentmondás, az egyház megszűnése. Itt húzódnak a szerkezetváltozás, a demokratizálás határai. Ugyanakkor viszont az egyházi tekintély másik, emberi, tehát változtatható aspektusának elhanyagolása tekintély és ember, hivatali egyház és a hívők egyházának egymástól való elidegenedéséhez vezetne. Némi túlzással egy olyan egyházi tekintély állna elő, amely többé már nem az egyházi közösség számára érvényes tekintély lenne. Ez ismét ellentmondás, melynek eredménye újfent az egyház megszűnése. Itt mutatkozik meg az egyház változtatásának — demokratizálásának — lehetősége és szükségessége. 16
