Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Gerhartz, Johannes Günter - Gáspár Csaba László (ford.): Demokratizálás az egyházban
o. — 4. Granlield, Patrick:D\e Legitimation und Bürokratisierung kirchlicher Gewalt Concilium 1988. 3. 223—228. o. — 5. Arendt, Hannah: On Violence. New York, Harcourt, Brace and World 1970. Továbbá: Gabriel, AäY. Machtausübung in der heutigen Kirche im Spiegel sozialwissenschaftlicher Machtteo- rien: Max Weber, Mich ei Foucault u nd Hannah Arendt. Condlium\<äte&. 3.190—195. o. — 6. »A com- munb fogalmát nagy tisztelet övezi a régi egyházban... Nem valami szétfolyó érzelmet értünk rajta, hanem szervezetszerű valóságot, amely jogi alakot követel, és ugyanakkor a szeretet élteti”. (LG. 2. előzetes magyarázó megjegyzés). — 7. Rahner, Kari: Strukturwandel der Kirche als Aufgabe und Chance. Freiburg, Herder 1972. —8. Rahner, Kari:Demokratisierung der Kirche. In: Lehmann, Karies, Raffelt, Albert Rechenschaft des Glaubens, Karl Rahner-Lesebuch. Zürich, Benziger és Freiburg, Herder 1979. 340—341. o. — 9. Lombardia, Pedro: Die Rechte des Laien in der Kirche. Cond- Ä//771971. 10. 588—592. o. Megjegyzendő, hogy Lombardia a navarrai egyetem egyházjog profesz- szora, a lus Canonicum folyóirat igazgatója stb. világi szakember. — Johannes Günter Gerhartz S.J. DEMOKRATIZÁLÁS AZ EGYHÁZBAN Lehetne az egyház demokrácia is? E kérdést föltenni és magától értődőén tagadni — sőt fejcsóválva, hogy miként juthat eszébe értelmes embernek egyáltalán ilyen kérdés —: egy és ugyanaz volt. Még egy emberöltővel ezelőtt, a XII. Pius neve fémjelezte korszak után egyetlen katolikus se jutott volna arra a gondolatra, hogy komolyan megvitassa ezt a kérdést. Bár olyan messzetekintő emberek, mint például Alfred Delp, már látták, és óvatosan körvonalazták a problémát: kérdés, vajon mai szervezete által nem áll-e önmaga útjában az egyház. Lehetne az egyház demokrácia is? E kérdést manapság komolyan mérlegelik a teológusok, szenvedélyesen vitatják az úgynevezett kisemberek, s mindegyre éppoly magától értődőén és fönntartások nélkül igenük, mint amilyen magabiztosan tagadták annak idején. Azt állítják, az egyház nem csupán lehet demokrácia, hanem egyenesen azzá Átválnia, mivel mai szervezetében jóval erőteljesebben domborodik ki a középkori, a feudalisztikus, rendi hagyomány, mint a krisztusi lelkűiét és szellem. Időközben egyvalami egészen világossá vált: a demokrácia problematikájánál már korántsem csupán a politikai közösségben föllépő hatalom szerkezetéről és gyakorlásának formájáról, hanem egészen általánosan arról van szó, hogy az emberi együttélés bizonyos alapvető adottságait, mint a szabadság, egyenlőség, közös felelősség, autonómia, személyi méltóság — melyeket a politika küzdőterén már régóta követelnek és széles körben meg is valósítottak — immár általános életformaként, a szoros értelemben vett „way of human life”-ként igyekeznek megvalósítani az emberi társadalom minden területén. Ezeket az elveket úgy tekintik, mint szükségszerű, az emberhez méltó életet valamint együttélést egyedül biztositó értékeket, és megkövetelik érvényesítésüket. A mai ember- és világkép ezen tendenciája közepette nem csoda, hogy az egyház szerkezete valamint az egyházi élet kialakítása számára is demokráciát követelnek, s mint magától értődő értéket várnak el. Hiszen az egyház is az emberi együttélés egyik formája, a hívők közössége is emberi közösség a szó teljes értelmében. A tét az egyház hitelreméltósága. Csak így lehet értelmezni annak az embernek a kérdését és panaszát, aki levelében ezt írja: „Vajon az egyházak nem csupán önmagukkal vannak elfoglalva már régóta? Egyáltalán, mi haszna van az egyház roppant képződményének a társadalom számára?... A háború óta milyen gyakran szóltak hozzá az emberiség döntő létkérdéseihez oly eredeti és konstruktív módon, hogy anélkül ma rosszabbul állnánk?” Vajon a kudarc ezen benyomásáért, mely szerint az egyház minduntalan a valóság mögött kullog, nem épp a középkori, klerikális, hierar14
