Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)

1991 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Teleki Béla: Hogyan jön létre a befogadó közösség

a hívek közössége, ahol nagyobb az apostoli hév. Milyen szívesen jelentkeznek a hívek jegyesek oktatására, hittanoktatásra, családok látogatására stb. Az összejövetelek színes változatai segítik a befogadó közösség születését (lKor 11,18.20). Megújulást hoznak, elmélyülést njaijtanak és segítik a jó vallási közérzetet az imacsopor­tok. 8 Hasonlót mondhatunk a bibliaórákról, meditációs csoportokról, családi ülésekről stb. A plébániai „communitas localis" (helyi közösség) (LG 28, AG 19) megalakulhat láto­gatással19, miközben a pap vagy az általános papság látogatási szolgálatot teljesítő tagja közösségbe gyűjtheti a távolállókat is, összemelegítheti a lakónegyedek polgárait, a ma­gányos embereket, a gyászolókat, az egyedülnevelő szülőket, az újonnan ideköltözötte- ket, a betegeket, öregeket, a családokat. Megalakulhatnak a bázisközösségek (EN 58) spontán vagy plébániai kezdeményezés gyümölcseként. d) Közösségképződés in concrdo — A közösség spontán keletkezéséhez néhány esetet is­mertetek: Egy édesanya, akinek 17 és 19 éves gyermekei vannak, megjelent az állomás főcsamokában, a fiatalok szokásos gyülekezési helyén, elbeszélgetett a jelenlevőkkel. Meghívta őket lakása alagsorába teára és vitára. A pappal együtt még 25 fiatal érkezett. Elénk vita alakult ki a vasárnap értelméről... — Az iskola igazgatóhelyettese, aki egyben a sportegylet elnöke is, vendégül látta lakásán a sportolókat. Kritikák röpködtek: papról, pápáról... A négyórás vita vége felé lecsitultak a kedélyek, megbékéltek a fölhevültek, a közösség szelleme kezdett derengeni... — A teniszklub egyik tagja meghívta magához a teniszező fiatalasszonyokat. Kisgyermekeik őrzéséről is gondoskodott. 14—17 óráig be­szélgettek: gyermeknevelésről, vallásról, imáról... A plébániai vitaestek, előadássorozatok, felnőttkatekézisek stb. mind megannyi alkal­mak a befogadó közösségek keletkezésére. — A befogadó közösség szervezett képződésé­nek három lehetőségre utalok: 1981-óta missziós éveket tart20 a heiligenbomi (Németország) kolostor fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Öt redemptorista atya látogatja a környező falvakat, a települések érdeklődői viszont átképzésre jönnek a kolostorba. Kitűzött céljuk: tudatos kereszténnyé és közösséggé formálni a plébániák lakóit. A plébániák tanácsaival karöltve dolgozzák ki a tervet, felveszik a kapcsolatot iskolákkal, óvodákkal, ifjúsági és kulturális közpon­tokkal. Ezt követi a kéthetes népmisszió az ismert redemptorista módszerrel. Az év fo­lyamán többszöri hétvégek, lelkinapok. A következő évet utómunkára szánják: fokozzák a plébániatanács felelősségtudatát, segítik a tervezést és kivitelezést. Erősítik és önálló­sítják a közben létrejött plébániai csoportokat. A zsinat utáni években több afrikai püspöki kar, mint a zaire-i, kenyai, tanzániai a kis­közösségek kialakítását tűzte ki a lelkipásztorkodás egyik céljául.21 A kisközösségek he­lyi, természetes csoportokra (nagycsaládok, szomszédságok) épülhetnek. Szeretteljes, imádságos és egymást segítő együtteseket alakíthatnak ki. Bobo-Dioulassóban pl. az egész egyházmegye már családegyháznak tekintheti magát, az egész egyházmegye csa­ládi kisközösségekből tevődik össze. Zairében és Kenyában erőteljesen működik a „Fény Ifjúsága" mozgalom, amely teljesen a kisközösségek fejlesztésén fáradozik. A befogadó közösségek létrehozása történhet úgy is, hogy a plébánia kapcsolatba lép vala­melyik lelkiségi mozgalommal,22 meghívja helyszínelni, felkéri őket szervezzenek keresztény alapközösségeket a plébánián, vagy inkább az egész plébániát építsék rá az alapközösségekre. 2. A befogadó közösségek fejlődése A befogadó közösség kialakulása szakaszos, lépcsőzetes fejlődési fázisokban bontakozik ki, még akkor is, ha ezek a szakaszok nincsenek kínai fallal elhatárolva egymástól, hatá­raik elmosódnak. Számtalan szakember foglalkozott ezzel a kérdéskörrel, mi a Tuck- man- és a Bennis-Shepard-modellt vázoljuk. a) Tuckman-modell — Bruce Tuckman 1965-ben készült el négyszakaszos modelljével,23 amely szerteágazó tudományos kutatások eredményeit gyűjtötte össze. Az észlelt és ki­150

Next

/
Oldalképek
Tartalom