Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Teleki Béla: Hogyan jön létre a befogadó közösség
el magukat. Talán szabadságukat féltik, ám a felelősséget sem szívesen vállalják, ami az elkötelezettségből származik. Létszik ez pl. az ún. házasságkötési kedv lankadásánál. b) Közösségformálódás tanulással — Tanulni annyit jelent, mint előmozdítani a változást, korszerűsíteni az életvitelt, újabb készségeket szerezni, beállítódásra és tartásra tenni szert, önmagunkat megváltoztatni. Mindez szükséges a közösség keletkezése és fejlődése során. Tanulni kell tehát a közösségformálódás folyamatát.15 Nézzünk néhány lehetőséget. Megtervezhetjük a „közösségtanulást" szükséges információk nyújtásával úgy pl., hogy kurzusokat szervezünk a lelki adományok különféleségéről az lKor 12—14 szellemében, vagy éppen a világi hívek felelősségéről az ApCsel 10. fejezete fényében. A teológia levelező tagozata is mintha igazolná: a képzéssel megmozdulnak a krisztushívőkben szunnyadó erők, az apostolkodás, a kezdeményezés vágya. Sokan közülük tudatosabb és aktívabb tagjai lesznek helyi egyházközségeiknek. Közösségtanulást valósíthatunk meg a változási folyamatok szorgalmazásával, amint ezt mutatják pl. a latin-amerikai tapasztalatok, vagy a Biblia életközelsége a Focolare-moz- galomban, valamint a dél-amerikai „compasinos"-oknál, ahol a laikusok lesznek a hitélet példaképei. „A nők mintául szolgálnak a férfiaknak is — mondja Jesús Calderon, Pu- no püspöke — mert szívüket helyezik a munkába. És ahol több a szeretet, ott nagyobb az eredmény is".16 Bizonyos, hogy a változás folyamatát kiválóan beindítja az „apostoli önbevetés" (EN 24). Közösségtanulásunk következő lehetősége dialógusképességünk fejlesztése. Bár kapjuk az adományokat a Lélektől (Ef 4,7), bíznunk kell azokban és életünkben is alkalmaznunk kell azokat. A dialógus — VI. Pál „Ecclesiam suam" kezdetű körlevele szerint — a zsinat utáni egyház vezetés-stílusának vezérelve. Ez a vezetés ugyan nem demokratikus, amint már azt előbb kifejtettük, nem a nép megbízásából ered, de nem is monarchikus: nem a kiváltságosak uralma a nép felett. Titka és központja Jézus Krisztus, aki a szentségek által, a Lélek működésével és a személyeknek juttatott ajándékaival élteti egyházát egységben és sokrétűségben, az adományok és feladatok feszültségében. Itt a dialógus beszélgetés, kapcsolat, közösség s szeretetben (Ef 4,15k). Dialógusképességünk fejlesztésével átalakulhatnak plébániáink egyszemélyes vezetései, a közös felelősség és teherviselés szellemében: az alapközösségek vezetői irányítják majd a plébániát. c) A közösség spontán keletkezése — A közösség spontán módon létrejöhet istentisztelettel", ahol az egyházi közösség megfoghatóvá válik a hívek közös cselekvésében (lKor 11,18.20), az úrvacsorán való részvétellel (lKor 10,lók; ITesz 1,1; 2,14; Gál 1,22; Róm 16, 16), az imádkozó és éneklő közösségben (SC 7) és a keresztség erejében (Róm 5,3; lKor 1,13; 10,3). Hogy azonban mindez megvalósulhasson, gyökeres változáson kell átmennie hazai istentiszteletünk rendjének. Ha szétnézünk a világban, találhatunk jó kezdeményezéseket. így pl. az USÁ-ban, Kanadában és Európa számos országában köszöntik, fogadják az istentiszteletre érkezőket, hellyel kínálják őket. Vancouverben pl. az egyik „befogadó" egy fiatal édesapa, kezében karonülő kisfiával. Mise végén személyesen köszönti a híveket a pap a templom előtt, vagy az alagsorban találkoznak a hívek pár szóra, egy csésze kávéra, teára. Közéjük ül a lelkipásztor is. Néha reggelit vagy ebédet is felszolgálnak mise után. — A zürichi magyar lelkész pl. minden hívőt nevén szólít, talán éppen ezért van mindig tele a temploma. Az istentisztelet során is előtűnik a közösségformáló-fenntartó viselkedés: személyhez szóló szavakkal köszönti a celebráns az egybegyűlteket, számos hívő vesz részt a felolvasásban, zsoltározásban, előéneklésben, könyörgésekben; bevonulási, felajánlási és kivonulási körmenetekben. A béke-kézfogás arra hivatott, hogy a résztvevők közösségi lelkülete növekedjék, ideális példa a gyermekkánonok dialóguslehetősége. Az elbocsátóban is személyes hangon vesz búcsút az elnöklő pap közösségétől... Maga az evangélium hirdetése jó alkalom a spontán közösségalkotásra. Ide tartozik természetesen a hívek apostoli tanúságtétele (AG 21), mert ez is a „communio" jele (AA 18), és az egyházi közösség beplántálása a „helyi kultúrába" (AG 19). A zsinat szerint is az evangélium hirdetése gyűjti össze a híveket a helyi egyházakban (LG 26). Ott erősebb 149
