Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lankó József: A szentségek és a cigányok
„angyalok kenyere" előtt. Ezzel szemben Jézus azt mondja: „Vegyétek és egyétek"; „Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan", és: „a bűnök bocsánatára". Ezeknek a szavaknak kellene irányítaniuk a gyakorlatunkat. Fájdalmas élmény, amikor otthon, a közösségben rendszeresen áldozó cigányok máshol is résztvesznek a szentmisén, természetesen áldozni is szeretnének, de közvetlen áldozáskor, amikor sorrakerülnek, a pap elkezdi vallatni őket, hogy mikor gyóntak, vagy egyszerűen kihagyja és nem áldoztatja meg őket. Előfordult, hogy egy Jugoszláviába, rokonokhoz látogató cigány férfi elment a misére és áldozni akart, de a pap elzavarta onnan, megszégyenítve az egész templom előtt. A papokban lévő előítéletek nagyon tudnak rombolni, és nyilvánvalóan vétenek az Eucharisztiában jelenlevő Szeretet ellen. Azt gondolom, gyökeresen szakítani kellene azzal a gondolkodással, amely a szentségeket, de leginkább az Eucharisztiát úgy fogja föl, mint a jóknak és tökéleteseknek való rendkívüli jutalmat. Az Eucharisztia táplálék. Becsületes szülő nemcsak a jó és egészséges gyermekeinek ad enni, hanem a rossznak és a betegnek is. Az Eucharisztia másik, nem kevésbé elhanyagolható vonatkozása az, hogy közösség: közös tett és közös ünnep. Azt gondolom, a helyi viszonyokat figyelembe véve állandóan keresnünk kell, hogy lehetőleg mindenki tevékenyen vegyen részt rajta, a sajátjának érezze (érezhesse!), és hogy legalább a nagyobb ünnepeken valamilyen közös étkezéssel vagy népi ünnepléssel fejeződjék be az Eucharisztia ünneplése. Problémaként vetődött fel, hogy a cigányok házassága az egyházi törvények szerint rendezetlen. Ők a házasságukat a maguk törvényei szerint kötik. Náluk, a nőrablás hagyományaként a fiú hazaviszi a lányt, egy éjszakát együtt töltenek, és másnaptól mindenki házastársaknak tekinti őket. Természetesen még nagyon fiatalok, és ezek a kapcsolatok még sokáig labilisak. Szinte természetes, hogy a fiatalasszony időnként néhány napra otthagyja a férjét és visszamegy a szüleihez, és aztán minden kezdődik élőiről. Értelmetlen és elhamarkodott volna a szentségi házasságkötési formát rájuk erőltetni. Házasságuk a természetjog alapján érvényes házasságnak tekinthető, ezért nem zárhatók ki az eucharisztikus közösségből. Sokat kínlódtam, amíg erre a megoldásra jutottam. Sajnos, követtem el hibákat is, mert túl erős volt bennem a szentségek legalista szemlélete. Ma is van olyan házaspár, akik gyermekkorukban voltak elsőáldozók, de amikor összeálltak, azt mondtam nekik, hogy rendezniük kell egyházilag a házasságukat, mert addig nem áldozhatnak. Sajnos, azóta sem áldoznak és a szentmisén is csak nagyon ritkán vesznek részt. Próbáltam elmagyarázni nekik a tévedésemet, de érzelmileg nagyon erősen beléjük vésődött az az eltiltás. Idősebb, már több éve együtt élő pároknak már több alkalommal tartottunk ünnepélyes házasságrendezést. Előfordult, hogy valaki csak azért esküdött meg gyorsan az élettársával, hogy ki nem maradjon az ünnepségből, azután nemsokára kiderült, hogy képtelenek együtt élni. Olyan is volt, aki határozottan kimondta, hogy ő csak áldozni akar, a társát nem szereti igazán és nem akar hazugságra esküt tenni. Néhány év után rendeződött az egymásközti viszonyuk, a házastárs is közelebb került egymáshoz, és akkor őszintén kérték a házasságuk egyházi rendezését. Az utóbbi időben egyre többször előfordult, hogy olyan fiatalok, akik gyerekkoruktól hittanosok voltak, egy-két hónap együttélés után már kérték a házasságuk rendezését. Ez legtöbbször egybeesett a polgári házasságkötéssel is. Amit elmondtam, ez az én lelkészségemen lévő gyakorlat. Más kollégák más megfontolásokból másképpen csinálják. Tudok olyanról, aki keresztelés előtt kötelezővé teszi a szülők és a keresztszülők számára a házasságuk egyházi rendezését. Olyan gyakorlatról is tudok, ahol a túl fiatal házasulandók számára felmentést kérnek és megesketik őket. — Azt gondolom, fontos, hogy a gyakorlatunkat a házasságkötéssel kapcsolatban is az egyes cigány közösségek szokásaihoz, hagyományaihoz igazítsuk. A betegek kenetét a cigányok maguktól nem kérik, vagy csak olyan esetben, amikor már hosszú ideje agonizál valaki. Egyszer eljött hozzám egy idős cigány férfi és azt mondta: — Tisztelendő úr, gyere el hozzánk! — Miért? — érdeklődtem. — Mert az öregasszony 127
