Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Lankó József: A szentségek és a cigányok
nem bír meghalni — hangzott a kész válasz. Elmentem és feladtam a betegek'kenetét a már eszméletlen asszonynak. Rövid idő múlva ismét jött az öreg és mintegy elismerően közölte: — Meghalt az öregasszony. — Gondolom, ilyen és hasonló esetek táplálják a félelemet a cigányokban (gyakran a gádzsókban is!), és ezért vonakodnak a betegeikhez papot hívni. Más volt a helyzet, amikor a rendszeresen katekézisre járók közül lett valaki súlyos beteg. Akkor a többiek kérték, hogy látogassuk meg együtt a beteget és imádkozzunk érte. Azt gondolom, hogy ebben az esetben tényleg az történt, ami a betegek kenetének a lényege: az egyház közössége eljött hozzád betegségedben, és tanúsítja neked, hogy veled van az Isten, és szeret téged. Fokozta a hatást, hogy az illető rövid időn belül csakugyan felépült, és el is mondta mindenkinek, hogy őt a mi imádságunk gyógyította meg. Olyan is volt a rendszeresen hittanra járók között, aki kórházba, súlyos műtétre készült, és előtte kérte, hogy imádkozzunk érte. Akkor a szentmisében a közösség együtt imádkozott érte és ott kapta meg a betegek kenetét is. — Mindenképpen fontos, hogy a betegek kenetének kiszolgáltatása közösségben történjen, legalább a beteg családja legyen ott, és katekézis előzze meg. Ha nincs rendszeres katekézis, vagy a család nem vesz részt ilyenen, akkor közvetlenül a szentségkiszolgáltatás előtt kell a betegnek is és a hozzátartozóknak is elmondani, hogy a gyógyulásáért imádkozunk. Gyakran nem úgy jönnek a cigányok, hogy imánkat kérnék a betegért, hanem szenteltvizet vagy tömjént kémek, amit a maguk szokásai szerint használnak. Jó ilyenkor elbeszélgetni velük és felkínálni a szolgálatunkat, talán szívesen fogadják. Talán nem ártana, — ha erre a körülmények lehetőséget adnak —■, a szenteltvizet és a tömjént használni, mert ez megnyugtatja a cigányokat. Olyan is volt már, hogy a betegek kenete után a család mégiscsak elvégezte szenteltvízzel a maga szertartását. — Mindig örülnek annak, ha a pap kórházban meglátogatja a betegeket, és biztosan szívesen fogadják, ha a pap felkínálja, hogy imádkoznak az egészségéért. Szándékosan nem beszéltem eddig két szentségről, a bérmálásról és az egyházi rendről. Mindkettő nagyon problémás. A bérmálás jelenlegi, magyarországi gyakorlata, ti. hogy 10—14 éves gyerekeket bérmálnak meg minden közösségi háttér nélkül, véleményem szerint teljesen rossz. Nálunk Alsószentmártonban egyszer volt bérmálás, akkor felnőttek bérmálkoztak, ezt úgy éltük meg, mint az egyházba tartozásuk ünnepét. Az egyházirendről azt gondolom, a cigányok számára komoly problémát jelent a cölibátus. A legtöbb cigány fiatal korán házasodik, és mire megérne benne a hivatás és az elkötelezettség, addigra már családja van, ami köti őt. A cölibátussal kapcsolatos másik probléma, hogy a cigányok számára a magányos élet elképzelhetetlen. Amikor Alsó- szentmártonba költöztem, szinte mindenki megkérdezte, amikor először jött látogatóba hozzám: Nem rossz ebben a szobában egyedül lakni? Nem félsz itt egyedül aludni? Érdemes lenne fontolóra venni a cigányok között legalább a keleti egyház gyakorlatát, a nős emberek pappá szentelését. Amit elmondtam, az többnyire csupán a mi gyakorlatunkat tükrözi, és nélkülözi a továbbvivő megfontolásokat. Remélem, ezek megszületnek a továbbiak során. Lankó József az ország egyetlen homogén cigányfalujának lelkésze, a pécsi egyházmegye cigányokért felelős lelkipásztora. 128
