Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Lukács László: Információ - kommunikáció - új testvériesség?
eseményeitől, hiszen a nemzeten belül zajló folyamatok sohasem maradhatnak függetlenek az illető kontinens, távolabbról az emberiség egészének életétől. Elengedhetetlenül fontos az, hogy egy-egy társadalmon belül nem egyetlen információs forrás működik. Az önmagukban esetleg egyoldalú álláspontok kölcsönösen kiegészítik, kiigazítják egymást. A hírek sokféleségéből így rajzolódnak ki lassan a főbb tendenciák, így válhat áttekinthetővé az eseményeknek önmagában kusza halmaza. A totalitárius államok diktatúrájához tartozik hozzá az, hogy az információt a hatalom monopóliumának tekinti - ahogy Lenin mondta: A hírközlés - a tényekkel való agitáció. Hogy a valódi demokrácia megteremtésének egyik előfeltétele a véleménynyilvánítás, a sajtó szabadsága, azt az elmúlt időszakban mi magyarok a bőrünkön tapasztalhattuk meg. Híradás helyett: egy új, hamis valóság? A telekommunikációs eszközök közül a televízió tudja a legérzékletesebben, nemcsak a nyelvi megjelenítés, nemcsak hangok útján, hanem képek segítségével is megjeleníteni a valóságot. Megvan a lehetősége arra is, hogy ne a valódi tényeket mutassa be, ne a valóság „égi mását”, a művészet alkotta szépet jelenítse meg, hanem egy egészen más, kifejezetten értéktelen, hamis világot, amely azonban ínycsiklandóan vonzza a nézőket. Minden tömegkommunikációs eszköz alá van vetve a piac törvényeinek: arra törekszik, hogy eladja, sőt minél kelendőbbé tegye a saját portékáját. Minden újságnak, rádió- és tévéadásnak érdekesnek kell lennie. Fennáll azonban az a veszély, hogy ez az üzleti szempont felülkerekedik minden máson, és a nézők alsóbbrendű ösztöneivel egy hamis - hozzátehetjük: gonosz - pszeudovilágot állít eléjük. Gomba módra szaporodnak különböző kereskedelmi adások, a horror és a pornó polgárjogot kap ezekben a műsorokban, a videoklippek elöntik a piacot. S az a tragikus helyzet áll elő (hányadszor a történelem során!?), hogy az ember a csodálatos technikai fölfedezését rosszra használja fel. A műholdak segítségével az ember soha nem látott technikai eredményeket ért el - s ezeket a legsilányabb és legkártékonyabb célokra használja fel, emberalattivá aljasítva a nézők, köztük ártatlan gyermekek százmillióinak belső világát. Nem véletlen, hogy a Szentszék egyik legutóbbi instrukciójában (1989) a tömegkommunikációs eszközöket elöntő pornográfia és erőszak ellen tiltakozott. „Az utóbbi évek nyugtalanító fejlődésének időszakában a kommunikációs eszközök egyre nagyobb teret engedtek a pornográfiának és az indokolatlan erőszaknak. ... Miközben növekszik az erkölcsi normák körüli zűrzavar, a tömegtájékoztatás egyre nagobb közönség számára tette elérhetővé a pornográfiát és az erőszakot, beleértve a fiatalokat és a gyerekeket is... A pornográfiái és az erőszak térhódításának egyik alapvető oka a mindenáron egyéni kielégülést kereső, szabados erkölcs terjedése... Terjedése sérti az egyéneket és a társadalmat. A szólásszabadsághoz és a szabad információhoz való jogot tiszteletben kell tartani, de ugyanakkor tiszteletben kell tartani mindenkinek, a családoknak és a társadalomnak a magánélethez, a közszeméremhez és az élet alapvető értékeinek védelméhez való jogát is.” A dokumentum végül leszögezi: itt a közjó forog veszélyben, tehát a törvényeknek és a törvény őreinek szent kötelessége az, hogy korlátozzák és szabályozzák az ilyen termékek előállítását és terjesztését. Nem csupán kultúrpesszimizmus az, ha ezekre a veszélyekre felhívjuk a figyelmet, s megpróbálunk harcolni ellenük. Az emberiség történelme során nemegyszer bebizonyosodott, hogy értelme s az általa elért hatalom csak akkor szolgálja valóban az ember igazi boldogságát, ha az erkölcsi elvek, az igazi emberi célok irányítása alatt áll. Az emberiséget az első atombomba ébresztette rá először erre a veszélyre: szellemi hatalmunk túlnőtte erkölcsi tartásunkat, s ez az emberiség végzetes pusztulásához vezethet. Ma már tudjuk, hogy az atom nem az egyetlen emberi termék, amely képes elpusztítani az emberiséget. 67
