Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - KÖRKÉP - Bán Endre: Kérdések életünk értelméről
KÖRKÉP KÉRDÉSEK ÉLETÜNK ÉRTELMÉRŐL Mi végett vagyunk a világon? Egy alkalommal részt vettem olyan kötetlen beszélgetésen, amelyet egy lelkes orvos szervezett a deviáns fiatalok problémájának megtárgyalására. Különböző foglalkozású személyek voltak jelen, akik valamilyen formában találkoznak fiatalokkal. Sokféle észrevétel, javaslat hangzott el, az adottságokra jellemzően inkább ,de jó volna” hangnemben. Végül megszólalt egy rendőrtiszt: „Mikor gyerek voltam, a hittanórán ezzel kezdtük: Mi végett vagyunk a világon? A mai fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy mi végett élnek.” Amit a rendőrtiszt mondott, nem volt újdonság, de elgondokoztatott. Az új szellemben készült magyar (és külföldi) hittankönyvek rendre kihagyták ezt a kérdést. (Kivételt a régihez visszanyúló .^Jézussal élünk” hittankönyv jelent.) Persze azon lehet vitatkozni, hogy mennyire élményszerű ez a kérdés egy gyereknek, de maga az a tény, hogy a tanuló kap egy világos, határozott választ élete céljára, nem mellékes szempont. Különösen, ha a hitoktató ügyesen kifejti: s ha ez mint alapvető kérdés, ismételten előkerül. Ez a válasz minden dogmatikus felhangja mellett is olyan válasz, ami a gyerekkel érzékelteti, hogy az életcél nem egyéni tetszésre bízott ügy. Ugyanakkor az is kifejeződk benne, hogy az életcél akkor is érintetlen, ha történetesen nem látom életem célját. Mai nyugtalan, állandóan változó világunkban hallatlan előnyt jelenthet, ha az embernek vannak kész, határozott válaszai bizonyos kérdésekre. Egy pszichológus a növekvő akoholizmus egyik főokát éppen abban jelölte meg, hogy a modem világban állandóan választások elé vagyunk állítva, s kész modellek hiányában igen megterhelő a döntések sorozata. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a tanácstalanság súlyosan üli meg mostanában az emberek lelkét. Az általános tanácstalanságon túlmenően különösen veszélyes az erkölcsi bizonytalanság, amely egyre fokozódik. És éppen az örvendetes politikai változások bonyolították tovább az etikai káoszt. Egyrészt átélik a fiatalok, hogy eddig alapvetően becsapták őket. Ki garantálja, hogy ezután a hazugság, manipulálás végérvényesen megszűnik-e? A fiatalok megtudták, hogy a hősnek hitt személyek aljas, gonosz vagy értéktelen emberek. Memek-e még hinni hősökben? A múlttal való szembenézéskor minduntalan elhangzik: „zárjuk le, bocsássuk meg a múltat!” Ez ugyan nagyon keresztényien hangzik, de nem jelenthet annyit is, hogy nem érdekes az igazságosság? Hogy a rossz nyugodtan kaphat jutalmat, a jó pedig viselje el türelemmel a sérelmeket? Az igazságszolgáltatás említése nélkül nem beszélhetünk megbocsátásró/ílerrcészeXesen nem egy ószövetségi megtorló istenképet kell hangoztatnunk. Az is természetes, hogy nem nekünk kell megtorolnunk az igazságtalanságokat, de arról beszélnünk kell, nem mindegy, „hogy valaki jót cselekszik-e vagy rosszat! Isten megbocsátása sem kézlegyintés, hanem az Ő szentségének kiárasztása a bűnösre. Isten valóban megigazulttá teszi a bűnöst. Szent Pál szavai szerint: „Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék? Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne?” (Róm 6,1—2). Célom az életcélom? Látszólag az a probléma lényege, hogy az emberek nem tudják, mi az életünk célja. De a helyzet, sajnos, bonyolultabb. Vegyünk egy kisarkított példát. A legtöbb alkoholista jól tudja, hogy alapvető, döntő célja lenne az alkohollal való szakítás. Bár kétségtelen, hogy a legtöbb alkoholista nem ismeri be, hogy ő valóban az, és mindig „meg tudja okolni”, miért iszik, — valójában életének minden problémája egy pontosan megfogalmazható tényből, az ivásból fakad. így tehát a cél is világosan áll előtte: többször meg is fogad223
