Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit (a beszélgetést feljegy.): Alszeghy Zoltán S. J. professzorral. Krisztus életünk beteljesedése
— Az egész teremtett világ benne van. Még az is, amiről nem tudunk. Krisztus a szeretet árán jutott el és juttatott el mindent a tökéletességre. Itt térjünk vissza a Zsidóknak írt levélhez: „Krisztus ... annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Művét befejezve örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki” (5,8.9) Hangsúlyozom tehát: a Fiú akkor tanulta meg, mi az engedelmesség, amikor szenvedett. Ezáltal lett oka mindazok üdvösségének, akik követik Krisztust és a szenvedésen át jutnak el odáig, hogy teljesen átadják magukat Istennek. — Krisztus engedelmessége a szenvedésben, tehát a Szeretet engedelmessége. Krisztusnak életeleme, vagy amint ő magyarázza tantványainak: „Az én eledelem, hogy az Atya akaratát tegyem, aki engem küldött, hogy teljességre vigyem művét” (Jn 4,34). — Ezt imádkozza az Olajfák hegyén: „Ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd!” (Lk 22,42). — Ez a „minden", a teljes odaadás az emberi életnek az igazi értelme. Ha valaki mindenét odaadja valami magasabb kedvéért —, annál többet nem is tehet. A krisztusi értékeknek ezt az összefüggését hallva, felmerül bennem az aggodalom, amiatt a hatás miatt, ami nálunk, főleg a fiatalok közösségeit éri el Önnek talán még nem eléggé ismerős ez a probléma. Lapunk hamarosan foglalkozik vele, de talán akkor nem lesz módomban Professzor Atyát megkérdezni: — Vajon lehet-e igazán keresztény, aki eleve megkérdőjelezi Krisztus engedelmességét —, hogy ezáltal magát is mentesítse? — Hát lehet keresztény az is, aki vétkezik! Az vakéban lehet, mert az ember gyenge, és bűnét vagy gyarlóságát megbánhatja, jóvá teheti. De itt nem erről van szó! Hanem a kereszténység velejét veszik ki azok, akik olyasmit terjesztenek, hogy Jézus szembe állt az Atyával, aki ezért mérte rá a kínhalált, amit lázongva, kétségek között élet át... Ezt az Olajfák hegyén történt gyötrődésével és a 21. zsoltár szavaival igazolják: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? —Tudja, ilyen nehéz kérdésben azt kellene mindenek előtt megérteni, hogy valójában nincs olyan nagy különbség engedelmesség és szeretet között. A teljes szeretet az, ha valaki elfogadja, amit a másik mond, a másik akar, mert annyira bízik benne, annyira szereti azt. Jézus esetében csak erről lehet szó. Minden idevonatkozó szentírási hely ezt igazolja. Az igazi szeretet teljességében az engedelmességben fejeződik ki. A másik akaratát teljesítem, mert efogadom, hogy ő tudja, mi a jó. A kereszténynek azt jelenti: Én szeretem az Atyát, azért elfogadom, amit mond, amit elvár tőlem, mert az jó: Önmagában jó. Neki jó, nekem jó. Ezen teljes engedelmességben lesz valaki egész ember. Már nem önmagát keresi, mert kilépett önmagából, felül emekedik önmagán, hogy megtalálja az igazán jót, Aki életének értelme és teljessége lesz. — Hogy ez valóban így van, olvassa el hozzá a Fillippieknek irt levél Krisztus-himnuszát: .Jézus Krisztus szolgai alakot vett, fel kiüresítette önmagát, külsejét tekintve úgy jelent meg mint ember, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Isten ezért felmagasztalta .. (itt felemeli hangját a Professzor Atya) ...hogy Jézus nevére meghajoljon minden térd... és minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr”.—Tehát ennél többet nem tehetett Krisztus, és nem tehetünk mi sem: minthogy elfogadjuk Isten akaratát teljesen! Kérdéséhez még hozzá kell tennem: bármilyen megtévesztésben, szenvedésben, reménytelenségben is marad az emberi lélekben egy mag, egy kis csíra, ami mindig újraéledhet és növekedésnek indulhat az engedelmes szeretetben. — Talán mindannyiunknak újra meg újra fel kellene fedeznünk, fel A^//magunkban fedeznünk Isten szeretetét, hogy átadhassuk magunkat. — Egyszer egy haldoklóval beszéltem és olyan Franki-féle gondolatokat idéztem neki. — Nagyon sokat szenvedett, már nem igen bízott. Mindenre azt válaszolta: „Csak szavak, szavak...” És, amikor eljutottunk odáig, hogy nyíltan megmondhattam: „A Megváltó szeret téged, és, ha ezt méri rád, akkor ennek van értelme! — 220
