Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit (a beszélgetést feljegy.): Alszeghy Zoltán S. J. professzorral. Krisztus életünk beteljesedése
Erre megnyugodott: „Ez az, ez az!” — Azóta is megmaradt bennem a haldoklónak ez a megbékélése: Ez az, ez az! Ez Krisztus teljes nagysága! Mivel közeledik karácsony, Jézusnak ezt a kereszthalálhoz vezető önátadását kössük össze születése titkával. — Jézusban kezdettől fogva jelen van a teljes önátadásra való készség. A Zsidóknak írt levélben olvassuk: .Amikor Jézus a világba lép, ezt mondja: íme jövök, Atyám, hogy akaratodat megtegyem” (10,7.10). De mást jelent a tettre való készség, és más az is, hogy valaki meg is valósítja azt, amire kész. Most nem arról beszélek, hogy erkölcsileg több-e, — hanem léttanilag, a cselekedetben több az aktuáció — megvalósultság —, mint az actuandi — a felkészültség — állapotában. A születés— nemcsak Krisztusnál, mindenkinél — a teljes készséget jelenti az életre. Krisztus egész élete, küldetése megélésében, halálában és feltámadásában virágba borul, gyümölcsöt hoz, — de mindez csírájában már ott van születése pillanatában. Amint Lukács evangéliumában olvashatjuk: „Növekedett, erősödött. Eltöltötte a bölcsesség, és Istennek kedve telt benne” (2,40). Jézus azáltal növekedett, hogy beteljesítette az Atya tervét, amit kezdettől szilárdan és tisztán akart, és azt valóban meg is tette. Mindez a feltámadásban jut teljes kifejezésre. Mi is elnyerjük ugyanezt Krisztusban: „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya... Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem mutatkozott meg az, mik leszünk” — olvashatjuk az első János levélben (3,1-2). Azt a nagyságot, ami a kereszten meghalt Krisztus arcán már felragyog és teljességgel a feltámadásban árad belőle, azt közli mindnyájunkkal. Ezért mondhatjuk: Knsztus a miüdvösségünkért, azaz élet értelméért támadt fel!— ezt külön szeretném hangsúlyozni. Jézus életszakaszai Őbenne mind együtt vannak: tehát életét, halálát, feltámadását és az élő Szentleiket, — már ott ünnepelhetjük a betlehemi jászolnál, azt a doxát, teljességet, amit az Atyától kapott, ott is közli az emberekkel: „Azt a ragyogást, (latin fordíásban ui. daritasvan) amit Te adtál nekem (Atyám), átadtam nekik... ismerje meg a világ..., hogy szereted őket, amint engem szerettél...” (Jn 17, 22—24). — Ez a ragyogás, dicsőség (ahogy a magyar fordítás mondja), nemcsak Isten dicsőségét jelenti, hanem Isten értékteljességét is, hiszen tele van a világ a Te dicsőségeddel!” — mondja Izajás (6. fej.), amiben Isten részesíti az. embereket... Erről a ragyogásról beszél Szent Pál, amikor a feltámadt emberi test tulajdonságait sorolja fel: „Dicstelenül vetik el— dicsőségben támad föl... ”(1Kor 15,43), közben azzal érvel, hogy más az égi test„ragyogása"mint a földié, — és itt is a „daritas "szó található... — Ez olyan dolog, hogy a légkör fényes lesz, mert megjelent a fényforrás és a tárgyak elnyelik a fényt, — ez azt jelenti: részesednek benne... A fizika tön/énye szerint, az a tárgy fényes, ami visszaveri a fényt... A hasonlat nem inkább ennek felel meg? Nem ebben a visszatükröződésben álla feladatunk... ? — Természetesen, hozzátartozik a fény visszaverődése is. Ez a második Korintusiak- nak írt levélben található: „Isten, aki azt mondta: ,A sötétségből támadjon fény' — világosságot támasztott a mi szivünkben is, hogy felragyogjon nekünk Isten fényességének ismerete (ad illuminationem scientiae claritatis Dei) Jézus Krisztus arcán,, (4,6). Az én feladatom, hogy észrevegyem, megértsem a meghaló és feltámadó Krisztus arcán az Atya fényességét, ami már engem is megvilágít. — így aztán — és ez már Maga mellett szól — visszaverődik rajtam, mint egy prizmán, az Atya fényessége mások 221
