Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Széll Margit (a beszélgetést feljegy.): Alszeghy Zoltán S. J. professzorral. Krisztus életünk beteljesedése
közösségnek azt a képességét, hogy reagálni tudjon —, akkor éppen a magasabb életre sarkallja. — Toynbee-nek van egy ellenpéldája is: a természet legprimitívebb élőlényei a trópusok langyos, sekély vizében élnek. Mivel ott olyan ideális környezetben vannak, nincs szükségük fejlődésre! Hát igen, ez az emberi életre is jellemző, ha jól körülnézünk. Ahol alacsonyabb szinten, de jólét van, ahol élvezik a kényelmet, ott az élet ellaposodik A körülmények szorítása a hátrányos, — de még nem erőtlen — életet fejlődésre, kitörésre serkenti. — De mi lehet a lehetséges legmagasabb életszint, teológiai szemmel nézve? — Mi, keresztények azt valljuk, hogy a lehetséges legmagasabb kultúra számunkra a .krisztusikultúra". Ez az a kultúra, amely elfogadja a szeretetnek a felsőbbségét, ezt tartja az élet értelmének. Mondjuk ki még világosabban: vállalja életvezetésül és életcélul Jézus életét! Az élet periódusai között fokozatosság van míg a krisztusi élet: az élet teljessége. — Az Ószövetség azt tanítja, hogy Isten képmása minden emberben fellelhető: — az Újszövetségben az igazi istenképmás maga Jézus Krisztus! — A keresztény emberben akkor bontakozik ki teljesen Isten képmása — vagy, ha úgy tetszik, akkor lesz igazán emberré, — ha elfogadja Krisztust! Ez olyan lényeges igazság, amit a pápa állandóan hirdet. Erősen támadják is ezért, és azt mondják, a pápa ezzel azt állítja, hogy akkor lesz igazán teljes az ember, ha hisz Istenben. — Kétségtelenül, II. János Pál pápa alapgondolata, hogy az ember akkor lesz igazán teljes ember, ha hisz Krisztusban, ha életében, gondolatvilágában teljesen Krisztushoz lesz hasonlóvá. Dehát a keresztényeknél ez nem valami új dolog: keresz- tény=christianus=krisztushívő. „Szent Pál már hirdette „Krisztusba kell öltöznünk", — „Krisztus az igazi Képmás": „Ő (Krisztus) a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje” (Kol 1,15). Krisztusban megújítani az embert, ez a keresztény antropológia igazi alapja.4 Az ember legyen ilyen vagy olyan bizonyos szempontból, — Istenhez való hasonlósága megmarad. De teljessé akkor formálódik ki benne Isten képe, ha részesül a Megváltó kegyelmeiben; amint az Efezusi levélben olvashatjuk: „Megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság... Újuljatok meg gondolkodástok szellemében s ölt- sétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény.” (4,24). Egy hívő számára az élet értelmetlenségéből kivezető út csak az lehet, ha elfogadja a magasabb dimenzió lehetőségét, mégpedig a krisztusi dimenziót. — Nézze csak meg a Zsidóknak írt levél 2. fejezete 10. versét: „Mégpedig úgy illett, hogy az, akiért és aki által a mindenség lett (ui. Jézusért), aki sok fiát a dicsőségre (doxa) vezeti, üdvösségünk szerzőjét a szenvedés útján dicsőítette meg.” A doxa itt nem annyira dicsőség, inkább teljesség; az isteni tökéletességben való részesedés, ahogy1 azt még látni fogjuk. Krisztus újra meg újra el akarja vezetni az. embereket, és ezért 0 — a magyar fordítás szerint az „üdvösség szerzője” — inkább az üdvösségre vezető úttörőnk akar lenni. És erre a teljességre a szenvedésen keresztül jutunk el. Maga Krisztus is, miközben szenved, egyre „tökéletesedik." A szenvedés tehát kihívás. Krisztus maga is válaszol a kihívásra, és így valósítja meg, — valósítjuk meg mi is —, amit az Atya öröktől fogva elgondolt. Krisztus szeretettről halt meg a kereszten. Végső szava: „Beteljesedett" (Jn 19,3). — Pontosabban azt jelenti: Krisztusban eljutott minden a teljes tökéletességre, amikor az Atya akarata szerint meghalt a világért. Felvethetem itt azt a többeket érdeklő kérdést: Mi tartozik bele ebbe a „mindenbe ’?— Az emberek?—Az élővilág? — Vagy az egész világmindenség? 219
