Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Létünk értelme és a fény
mindent. Ez az ágostoni Jlumináció”-tan alapja. Ezt alkalmazza az értelem megismerő- képsségére is, amikor a Soliloquiában így fogalmaz: „Isten az értelem fénye... általa lesz minden világos az értelem számára” (1.1,3). Bonaventura megsejtése áll a modem fizikához a legközelebb, amkor az időben keletkezett anyag első formai meghatározóját a fényben jelöli meg, amely .minden teremtett való közös alapformája”. A létezők rangját nála az Ősfényhez való hasonlóság mértéke szabja meg. Érdekesen társul ehhez a gondolathoz a szentek fejét körülvevő fénykoszorú, a glorio- la. Még érdekesebb a dolog, ha a modem biológia felfedezését idézzük ehhez, miszerint a gtoriola mint az élőlények fejét láthatatlanul körülvevő sugárzási gömb — valóság! Egészen logikus, ha a fényfilozófia kezdeményei a fényteológiába mennek át. Ennek pedig — Hérakleitosz sejtésén túl — azok a természetvallások is részesei, melyekben Isten a Nap képében jelenik meg és sugaraival élteti az élőlényeket — túl a biológiai vonatkozásokon. Egyértelmű szimbólumként, teológiai tartatommal rajzolódik ki a Napisten képe egy indián verses imában: „Kérve kérünk, süss le ránk, gyermekeidre... add, hogy éljünk, süss le ránk... Te adj békét benn a törzsben és a törzsön kívül is; élhessünk boldogan, bölcsen, békességben, nem csak itt, még ellenségünkkel is” Képes Géza ford. A kezdet, a semmi sötétségéből való keletkezés az Ősfényből a teremtett fény által a tényleges, megszilárdult anyag kozmikus fejlődésén keresztül valamilyen végállapot felé tart. A kozmosz anyagában — eltekintve a naptól, csillagoktól, a tűztől és az izzó testektől — a fény mintegy inkognitóban van. Rejtve marad az érzékek előtt. A belső megvilágosodás azonban — erről különféle vallások misztikusai beszélnek — mintegy szellemi kapcsolatteremtést jelent az Örök Fénnyel. Ez a kapcsolat egészen sajátosan és végérvényesen következik be a halál utáni egyesülésben, legalábbis az arra méltók számára. A Rig-véda egyik himnuszában is erről olvashatunk. Hérakleitosz ősi sejtése tovább él a keresztény tudatban a világ végét illetően is, miszerint a világ tűz által pusztul el. Fény és tűz romboló erőként működik közre, hogy előkészítse az ítéletet. Az igazak az Örök Világosság fénykörébe kerülnek. A keresztény liturgia imája is erre utal: „Örök világosság fényeskedjék nekik”. — Jellemző a középkori fényteológia hatása Daniéra. A Paradiso első versszaka szerint Isten ragyogása „a Min- denségen áthat és világol”. — Az üdvözült létben a nappal fénye mintegy „megkettőződik”. Isten az „Igaz Fény” nevét kapja a Paradiso-ban (V, 7), ahol az emberi értelem eljut a „teljes látásig”, s a mindent besugárzó szent Fényben így válik az „Örök Sugárzás” fénylő tükrévé (VII, 73). Az üdvözültek életében még az örömnek is „fénye” van. Az örök eszmék, a platoni ideák „az élő Fény Napjából erednek”, melynek sugarai szétáradnak és minden betöltenek (XIII.). Isten az „égi Fény”, akit a „földi fogalmak soha el nem érnek” (XXXIII. 67). Hérakaleitosz, Platón, az újpaltonikusok fényfitozófiája után Ágoston, Bonaventura, Dante fényteológiája következett. Sokan abban a ahiszemben éltek a következő századokban, hogy a .felvilágosodás kora” a „sötét középkor” után mintegy szekularizálja az „isteni fényt”, reális emberi értelmet adva annak. A görög mitológia hőse, Prométeusz, ellopja a tüzet az istenektől. A villanyvilágítás bevezetése és népszerűsítése, meg a Tudomány világossága politikai jelszóvá lesz, de végül is a világosság maszkjába bújt hazugság eszközévé válik. Isten nélkül a világosság ebben a tekintetben is a bukott angyalok sorsában osztozik: a földön is berendezi a poklot. Úg[y tűnik azonban, hogy a szekularizált világban nem marad esélye a fényfitozófiá- nak, ill. teológiának. Aki azonban gondosan tanulmányozza Teilhard de Chardin gondo213
