Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Létünk értelme és a fény
latvilágát, ráébred, hogy benne új teológusa támadt a Fénynek. Elég néhány jellemző teilhardi szöveget idézni az „Út az Ómega felé” című kötetből, mely válogatott írásait tartalmazza. Ő az, akinek szeme láttára .otthonos a láthatatlan Fénye” (70). Számára Isten a „mindenüvé áradó Jelenlét, az egyetlen sugárzó folyam, amely megvilágít" (72). A tudomány misztikusa költői szavakkal fogalmazza meg Isten szétáradó ragyogását (83). A misztika legmélyebb gesztusát abban látja, hogy akit megérint az isteni Jelenlét, az mintegy beleveti magát a Fénybe (86). Új Flérakleitoszként azt is kimondja: „Kezdetben volt a Tűz” (166), mégpedig a .személyes Tűz”, hogy ez járta át a világot (166—169). Istenről így vall: „Te ragyogsz a Mindenségben” (171). Az „Isteni Miliő” ennek a fénynek az atmoszférája. A mai is tartó teremtés belső terében ez a Fény hozza a megváltást, hogy Jézusban minden elem szintézise megvalósuljon (224). A „Kozmikus Krisztusban” tudunk fölemelkedni az „Isteni Gyújtópont fel és egyre teljesebben adjuk át magunkat sugarainak” (233). A sötétség szimbóluma A Sötétség mint a világosság ellentéte mindazt jelzi a Szentírásban és az emberi tudatban is, ami rossz, ami visszahúzó, ami Istennel szemben a kioltott lét. Ez jelentheti a valósággal szemben a puszta lehetőséget s az ontológiai értelemben vett .bukást”, amely morális vonatkozásban is a Sötétség jelképes cselekedete (vő. Róm 13. fej.). Isten, aki Pál apostol kifejezésével .megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,16), minden teremtményébe ad valamit az ő fényéből. A legkiváltságosabb teremtmények a .szellemi Fény” részesei. Isten szellemi teremtményei az angyalok a középkori teológia érdeklődésében fontos helyet kapnak. Emberi képekkel, antnopomorf módon még bukásuk titkát is kutatják. Különböznek egymástól fényességükben is. Lucifer — mint a neve jelzi — a kiváltságos ,fényhordozó”, aki az irodalomba is beköltözött, habár mitologikus szimbólumként (pl. Anatol France-nál). Ő a bukott angyalok vezére, az egyes számban megnevezett „Sátán", az „elsötétült angyal”. A kárhozat mintegy az ,örök sötétség” birodalma. A Szentírás villámfénnyel érzékelteti bukását (Lk 10,18), ami az összképben arra enged következtetni, hogy a villám fölvillan, majd kialszik. Mivel pedig a Sátán az, aki .tévútra vezet" (Jel 12,9), már csupán szemfényvesztés lehet, ha a „világosság angyalának” tetteti magát (vö. 2Kor 11,14). Általa nyer jelentést a .sötétség hatalma” szó is. A világban tapasztalható gonoszság szolidaritás a „Sötétség fejedelmével”. Akik elkötelezik magukat a Gonosznak, azok a .sötétség fiai”. A bűnben élő menekül a fény elől, nehogy világosság derüljön tetteire (Jn 3,19 sk). Maga az éjszaka emberi tapasztalaink szerint is a legkülönbözőbb bűncselekményeknek nyújt kedvező alkalmat. Váratlan és nyomasztó kísérlete volt ennek, amikor a sokmilliós lakosságú New York villanyvilágítása évekkel ezelőtt félelmetes arányú áramkihagyás következtében egy időre nem működött. A Szentírásban a sötétségnek, az éjszakának a fizikai valóságon túl olykor sokatmondó jelképes értelme van. Ilyen a jelentése az egyiptomi sötétségnek is. Ez a sötétség mintegy méltó kerete Júdás árulásának. Amikor tervét megvalósítani szándékozva elhagyja az utolsó vacsora termét, János evangéliumában nyomatékot kap a megjegyzés: „Éjszaka volt” (Jn 13,30). Jézus kereszthalálakor is jelképessé válik a beálló sötétség. Az isteni jelenés (teofánia) ragyogó világosságával ellentétben (vö. égő.cspkebokor; Kiv 3.) mindaz, ami szembe szegül Istennel, a Sötétség hatalmába kerül. Az Ószövetség tudatában a ,seol" a sötétség alvilága. A földi életben Izajás szerint a gonosz a sötétségben botorkál (Iz 59). Még az egzisztencialista életérzés is ehhez a szimbolikához folyamodik, az élet értelmét elvesztő emberi sors esélyeit latolva (vö. „Ködös utak”, „Világéjszaka”). A megváltásra várakozó emberiség mintegy adventi ködben él, abban az éjszakában, amely a hajnal reményét hordozza. Jelképes erejű és drámai visszhangot keltő, ahogyan Izajás próféta érzékelteti ezt a várakozást: „Őr, meddig tart még az éj? Őr, meddig tart még az éj?” (21,11) 214
