Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Rahner, Karl - Szász István (ford.): Az értelmesség kérdése mint istenkérdés
Mielőtt azonban mindazt, amit életünk abszolút és végérvényes értelméről az előbbiekben mondottunk, közvetlenül Istenről szóló kijelentésekként minősítenénk, az eddig elmondottakból adódóan szólnunk kell valamit magáról az abszolút értelemről. Az egyes valóságok értelmes voltától eltérően, ennek az értelemnek maradéktalanul nem megragadható, soha át nem látható, soha nem manipulálható titoknak kell lennie és maradnia. Önmagában ellentmondást jelentene az az elvárás, hogy az egyetemes, minden valóság értelmét magában egységesítő értelem számunkra egyszerűen átlátható és manipulálható. Mint egyetemes értelemnek, önmagát kivéve nem lehet olyan rajta túlnyúló, koordináta-rendszere, amelyen belül és ahonnan átlátható és manipulálható lenne. Ez az értelem tehát szükségszerűen megragadhatatlan mindazok számára, akik vele nem azonosak, hanem kérdezőként és keresőként feléje tartanak. Az emberi megismerés túlnyúlik az egyes valóságokon, az emberi szabadság úgyszintén. Ám ez azt is jelenti, hogy maga ez a végtelen értelem sem ugyanazon a módon fogható fel és határozható meg, mint az emberi megismerés és szabadság kategoriális tárgyai. Következésképpen az ember lényegileg és kérlelhetetlenül szembesül a felfoghatatlan titokkal. Előrenyúló megismerésével és szabadságával folyvást túllép az egyes valóságokon, hogy a titkot e meghaladás által közelítse meg, és így kerül az egyetemes értelem mint maradandó titok elé. A titok megragadásában (ha már mindenáron így akarunk fogalmazni) „kudarcot vall”, ám éppen így talál beteljesülésre, midőn e titkot saját beteljesedéseként szeretettel elfogadja. Csak, ha az ember elfogadja az őt átfogó, ámde őáltala át nem fogható értelemnek és ezzel saját létezésének ezt a kimondhatatlanságát, önmagához közel engedi és önmagát szeretetben neki kiszolgáltatja, csak akkor találta meg és fogadta el ennek igazi lényegét. E totális értelemmel szembeni, annak birtokolhatatlanságát legradikálisabban elismerő docta ignorantia, tudós tudatlanság az igazi lényege a manapság széles körben olyannyira elterjedt agnoszticizmusnak és szkepticizmusnak, mely nem akkor radikális igazán, ha kevélyen úgy viselkedik, mintha átlátna minden valóság semmiségén, hanem, ha valóban létezni hagyja a minket elfogadó és lenyűgöző titkot. így tehát az értelmességre vonatkozó kérdésünk most sajátos válságba kerül. Vágyódunk az értelmességre, mégpedig joggal a totális értelmességre. Eközben csaknem önkéntelenül és nem reflektált módon „átláthatóként” és „átlátottként”, megvilágftottkérrt és így egzisztenciánk homályát eloszlatóként próbáljuk megérteni azt. Vágyódunk a fényre — és ezt a mindent megvilágító és értelmessé tevő fényt akaratlanul is a sötétben botorkáláskor segítségül használt lámpás mintájára képzeljük el. Úgy hisszük, akkor ismertünk meg valamit, ha annak egyes összetevőit azok kölcsönös összefüggéseiben megragadtuk s képesek voltunk azokat beilleszteni igényeink és új iránti mohóságunk nagyobb összefüggésébe. A megismerésnek ez a módja azonban éppenhogy nem érvényes akkor, ha a totális értelmet, a megfoghatatlan titkot próbáljuk felismerni, ha a totális értelem megragadhatatlanságát éljük át, mely során azt nem mint valami egyedi, részleges ismeretlent — mint egy átlátó megismerés sajnálatos maradványát — fogadjuk el, hanem teljes egzisztenciánk végső értelmeként a misztériumról szerzünk tapasztalatot. Az értelmesség kérdésétől az istenkérdéshez Most azonban itt az ideje annak, hogy az értelmesség kérdését kifejezetten istenkérdésként fogjuk fel. Tulajdonképpen már eddig is, anélkül, hogy használtuk volna az „isten” szót, Istenről beszéltünk. Alapfeltétel csak az, hogy belássuk, életünk totális, átfogó és végérvényes értelme, mely felé szellemünkkel és szabadságunkkal egyaránt törekszünk — anélkül, hogy azt részleges értelem-tételezéseink által valaha is megalkothatnánk — nos, ez a totális értelem: valóság. Ha ugyanis pusztán elgondolt lenne, csupáncsak ideológiai kívánalom, akkor a totális értelmességre vonatkozó kérdésünk a valóságos ember kérdéseként, ám az értelmességgel kapcsolatos kérdésünk radikális komoly199
